A kezdés időpontja is a bevált félkilencre esett, de a nézőteret ezúttal kétharmadig sikerült megtölteni, az emeletre egyáltalán nem adtak el jegyet, és a földszinti nézőtér is foghíjas volt. Azért ne feledjük, az alsóházas kétharmad az Erkelben valamivel több, mint 1200 nézőt jelent, mely jazz esetében egyáltalán nem lebecsülendő, sőt!

2005-ben a Debreceni Jazz Napokon és 2007-ben a Gyulai Vár Jazzfesztiválon már járt Magyarországon. Hét évvel ezelőtt, 2016 novemberében a MoMKult színpadán trióban, Patrick Mulcahy bőgős és Jon Deitmeyer dobos kíséretével játszó Patricia Barber a mostani turnéra indult zenekara Neal Alger gitárossal bővült, bőgőn pedig Emma Dayhoff játszott, és Greg Artry dobolt.

Barber saját képére formált, kategóriákba nehezen sorolható szerzői lemezei 1989 óta jelennek meg, és mint a Jazz Times írta, “Kevés olyan előadó van a jazzben vagy azon kívül, aki olyan következetesen briliáns, mint Patricia Barber”. A hangsúly az „azon kívül” és a dátumokon van, mert bár a leginkább jazzszerű jazzre több évtizeden át garanciát adó Blue Note gondozásában is megjelent több lemeze (Companion-1999, Live: A Fortnight in France-2004, Mythologies-2006, The Cole Porter Mix-2008), ekkor már a patinás kiadó ezekben az években tágabbra, sokak szerint karakterét vesztve túl tágra nyitotta kapuit. Kíváncsian vártam, mit mutat majd Barber ezen a koncerten valóban szerteágazó, a hazája népzenéje, a country ihlette számoktól a társadalmi kérdéseket boncolgató szerzeményein át a rock feldolgozásokig sok mindent, a jazzt is magába foglaló munkásságából. A koncert mindenesetre igazi jazzszerű jazzel indult, az „I Hear a Rhapsody ” bár 1941-es megjelenésekor popslágernek számított, de az idők során jazz standardé vált. A jazz szinte összes ikonja feldolgozta, köztük Coleman Hawkins, John Coltrane, Keith Jarrett és Chick Corea is, igazolva a tézist, a jazzben a „hogyan” fontosabb, mint a „mit”. Barber hangos nyögésekkel kísért merész zongorajátékával elvarázsolt mindenkit, és fölösleges hangokat mellőző szólókkal a zenekar mindegyik tagja is letette névjegyét.

Aztán megismerhettük azokat a bizonyos kategóriákba nehezen sorolható, többnyire borongós saját szerzeményeit is, amelyekkel kivívta a „különutas” jelzőt. Sötét tónusú, misztikus alt hangjával éppúgy teljes átéléssel énekelt komoly mondanivalót tartalmazó témákról, mint örömeiről, bánatairól, vagy akár az általa különösen szeretett tél szépségeiről, a hóról. Inkább verseknek nevezhető dalszövegei az előadásának köszönhetően mélyebb nyelvismeret nélkül is érthetővé váltak. Hallhatunk a „mindenki által ismert, saját képére" formált dalokból is, elsőként a Fleetwood Mac egykori gitárosa, Peter Green igazán a Santana feldolgozta változattal világhódított „Black Magic Woman” című szerzeményét, majd mindannyiunk örömére a Doors emblematikus dala, a hétévvel ezelőtt is elénekelt „Light My Fire” is a repertoárba került.

Barber egy pillanatra sem felejtette el, hogy egy jazzfesztivál záró koncertjén játszik, a populárisabb dalokban végig fellelhető volt a jazz legfontosabb eleme, az improvizáció. Ez markánsabban jelent meg, mikor példásan összeállított műsorukban jó helyen és a kellő időben eljátszottak a sokat hallott megszokottól más hangvétellel, de azért felismerhetően olyan standard darabokat, mint a „Someday My Prince Will Come”, a „Caravan” és a „You Are My Sunshine”.

 A Budapesten 68 éves lett Patricia Barber keményen megdolgozott sikereiért. Zenészcsaládba született, anyja Margaret Orton blues énekesnő, apja Floyd „Shim” Barber időnként Glenn Miller zenekarában is feltűnt szaxofonos volt. Patricia hatéves korától tanult zongorázni, a középiskolában szaxofonozott is. Az egyetemen pszichológiát hallgatott, de zenei tanulmányait is folytatta. A 80-as évek elején egyre ismertebb lett a chicagói klubokban, viszont első lemeze csak 1991-ben jelent meg, a kortárs jazz egyik kompromisszumot nem kötő, poétikus különutasaként nem volt könnyű bekerülnie az elismert muzsikusok világába. Ő egy feltérképezetlen kreatív birodalomban létezik, amelyre jobb híján azt írjuk, hogy más, mint a többi. Ez a másság az Erkelben a fesztivál zárónapjához méltó, két ráadásos sikert hozott.

Köszönet a tavaszi folytatásaként megrendezett őszi JazzFest Budapest szervezőinek, munkatársainak, mindenekelőtt a közben az 58. évébe lépett Kleb Attilának, akinek szerkesztőségünk nevében is gratulálok!

Erkel Színház, 2023. november 9.
Fotó: Somogyvári Péter