Ha létezik All Star-csapat, akkor ez a héttagú formáció tényleg annak minősült. Már az maga szenzációnak fogható fel, hogy hét ilyen nagy nevet sikerült összehozni egy hosszabb turnéra, hiszen mindegyikük „saját jogon” is rendkívül foglalkoztatott, nem lehetett könnyű az egyeztetés. A fényes névsor ugyanis így festett: Joe Lovano tenor- és szopránszaxofon, tárogató, Jacob Bro gitár és elektronika, Larry Grenadier és Thomas Morgan bőgő, Anders Christensen basszusgitár, Joey Baron és Jorge Rossy dob. (Az albumról február 5-én jelent meg honlapunkon e sorok írójának lemezajánlója.) Elmondható, hogy a szeptett minden tagja a nemzetközi jazzszcéna élvonalába tartozik, munkásságukról egyenként tanulmányt lehetne írni. Közülük alighanem Lovano a legismertebb, Larry Grenadier a Brad Mehldau Trio révén lett közismert, Thomas Morgant tavasszal Bill Frisell gitárossal láthattuk a Magyar Zene Házában, Joey Baron számos alkalommal játszott magyar színpadon Jim Halltól Chris Potterig. Még legkevésbé az európai muzsikusok neve csenghet ismerősként: Jacob Bro és Anders Christensen dán, Jorge Rossy pedig spanyol. Mindannyian zenészpartneri kapcsolatban álltak Paul Motiannel, valamint számos lemezen voltak sideman-ek (beleértve egymás lemezeit is). Hogy, hogy nem, mind a hét zenész az ECM művésze.   

A három európairól némi info: Jacob Bro (1978) nagyon keresett gitárművész, már 2004-ben szerepelt Paul Motian Garden of Eden c. ECM albumán, a 2016-os Stream c. saját lemezén pedig Thomas Morgan bőgőzött és Joey Baron dobolt! De játszott a nagy lengyel trombitás, Tomasz Stanko 2009-es Dark Eyes c. ECM albumán is. Anders Christensen (1975) is befutott zenész, az európai jazz kiemelkedő képviselője. Jorge Rossy, nemcsak kiváló dobos, de remek vibrafonos és zongorista is. Mi több 2020 tavaszán kvartettjével (amelyben Rossy vibrafonozott és Juhász Marci dobolt) bemutatták Luna c. albumukat, amely óriási zene, a Fresh Sound nevű figyelemreméltó spanyol lemezkiadótól.

A koncertet Lovano „vezényelte” le, ami alatt azt értem, hogy az akkor éppen használt hangszerével peckesen járkált és fújt, mivel a mai technika lehetővé teszi, hogy ne kelljen egy mikrofonnál lecövekelnie. Az előadott zenei anyag azonosítása nem volt lehetséges, mert konferálás egyáltalán nem történt, a hazai rendezők pedig nem jártak sikerrel a „tracklist” megszerzésével. El kell mondani, hogy mindenkor készségesen segítenek ebben, ezúttal azonban napok elteltével sem sikerült megoldani a problémát. Az előadás több blokkból álló zenei matéria volt, nyilvánvalóan az egyébként meglehetősen rövid lemez tételeinek bővebb „kifejtése”.

Ahogyan az albumról a honlapunkon megjelent ismertetőben is írtam: „A lemez zenei anyaga egyáltalán nem a szokásos langymeleg „tribute albumok” egyike, hanem a szabad és a megírt zene elemeit magába foglaló invenciózus szerzemények sora, méltó emlékezés a több mint tíz éve elhunyt ikonikus dobművészre.”  És ez így volt a koncerten is. Először egy negyedórát meghaladó – minden bizonnyal Lovano – „As It Should Be” c. szerzeménye hangzott el, majd egy szép, dallamos rövid darab: Jacob Bro „Song for and Old Friend”-je. Ezt követte egy kb. 50 perces zenei blokk, amelynek keretében hallhattuk azt a produkciót, amely a lemezen a „Sound Creation” címet viseli és mind a hét zenész a szerzője. Mindegyikük játszott egy-egy viszonylag hosszú, kíséret nélküli szólót, amelyek azonban tempóban, hangvételben kapcsolódtak egymáshoz. A sort persze Lovano indította szopránszaxofonon, majd Baron zsonglőrködött a dobokon. Ezt követte Grenadier bőgőszólója, majd Christensen basszusgitár játéka. Jorge Rossy is bemutatta tudását a dobokon és a kört Jakob Bro gitárjátéka zárta, az elektronika bevetésével. Lovano szopránja indította a további darabok szünet nélküli előadását, alighanem a lemezen található sorrendben. Frenetikus szólók követték egymást, intenzív kísérettel, hiszen három basszushangszer és két dobszerelés is működött, de mindez nagyon harmonikusan zajlott. Csak egy példa: volt, amikor az egyik bőgős pengetve a másik pedig vonóval játszott, a két dobos sem vívott párbajt, rendkívül szenzitíven játszottak. A Drum Music c. Motian opusz eljátszása igazi „tribute” volt, hiszen mindkét „főszereplő” Lovano is és Bro is eljátszotta a darabot Motiannal, különféle formációkban.

Az egész koncert óriási élmény volt, azért némi eligazítás nem ártott volna. Lovano kétszer bemutatta a zenészeket, akiket minden jelenlévő ismert, hiszen a kisebb méretű Fesztivál Színházba azok jöttek el, akik nem kérdezik meg a liftben vagy a nézőtéren, hogy tulajdonképpen kik is játszanak ma, és mit is kell róluk tudni. (E sorok írója nem egyszer hallott ilyen beszélgetéseket a nagytermi koncertek környékén…) Baráti körömből többen jöttek Győrből és Tatabányáról is, nos, ők az igazi jazzbarátok!

 Azért egy ráadást „kiharcoltunk”, amely egy komplett tízperces előadás volt, majd – sajnos – véget ért a varázslat. De néhányan a „hivatásos jazzrajongók” közül Lovano-nak az utóbbi években az ECM-nél megjelent lemezeit – a színpadra felnyújtva – sikerült dedikáltatnunk a zenészekkel. Köszönet a Müpa munkatársaknak türelmükért! A rendkívül barátságos muzsikusok közül például Joey Baron már le is jött és vidám eszmecserét folytatott Sárvári Kovács Zsolttal és Halmos Andrással. Mi még a művészbejárónál is megvártuk őket és búcsúztunk el tőlük. Mint megtudtuk, a turné következő állomása Frankfurt am Main volt…

Müpa, 2023. október 26. 

Fotó: @Csibi Szilvia/Müpa