Paul Booth szaxofonos és komponista Londonból érkezett. A koncertet megelőzően meghallgattam néhány felvételét, amelyek alapján az a benyomásom alakult ki, hogy mindkét minőségében magas művészi színvonalat képvisel. A hazai jazzkedvelők számára Oláh Krisztián aligha szorul hosszabb bemutatásra: virtuóz zongorista, akinek egyéni hangú kompozíciói a jazz és a klasszikus zene tradícióiból egyaránt táplálkoznak.

Két ilyen egyéniség közös fellépése meglehetősen érdekesnek ígérkezett, kíváncsi voltam milyen inspirációt jelentenek majd egymás számára szerzeményeik és a közös színpadi játék. A ritmusszekció Jónás Géza bőgőssel és Klausz Ádám dobossal állt fel.

A műsor nem okozott csalódást: a kétségtelenül könnyebb utat jelentő, sztenderdekre épülő setlist helyett döntően Paul és Krisztián saját szerzeményeit játszották, ami a zenészektől nyilvánvalóan komolyabb felkészülést igényelt, a hallgatóság számára viszont különlegesebb élményt ígért.

Két tempós dallal indult a koncert: az alaphangot Oláh Krisztián „Sonnet no.1.” című friss, 3/4 es ütemű, kellemes lüktetésű kompozíciója adta meg, amire - a zenekar bemutatása után – a hasonló hangulatú a „Summer of 44” reflektált - Paultól. Ismét Oláh Krisztián szerzeménye következett, ezúttal egy nagyon szépen építkező, 3/4 es ballada: „At the back of my mind”. A hasonló hangvételű „October Hue” c. opus-szal folytatódott  koncert, amely Paul elmondása szerint aznap hangzott el először színpadon. 5/4 – 3/4 váltásaival egy kifejezetten izgalmas, komplex szerzeményt hallottunk, amely véleményem szerint az első blokk csúcspontja lehetett volna, ha nem következik utána Oláh Krisztián „Cold” című szerzeménye, amely mintha az előző dal fokozása lett volna, még több ritmusváltással, még több vibrálóan izgalmas zenei megoldással.

Szünetben volt lehetőségem Paullal pár szót váltani, láthatóan élvezte az estét és lenyűgözte a teltház, az értő közönség.

A műsor második része Oláh Krisztián „Bagatell no. 2” című kompozíciójával folytatódott, amelyet Beethoven no 1. Bagatellje inspirált (Op. 119 no.1, ha nem tévedek). A tempós darab a kortárs jazz világába helyezi el a Beethoven által önálló zenei formává tett scherzo-t. Érdemes a két művet egymás után meghallgatni. Külön élmény volt a hosszú, ennek ellenére mindvégig izgalmas dobszóló!

A műsor eddigi ritmusát megtörve most nem egy Paul Booth szerzemény következett, hanem James van Heusen jól ismert „Darn that Dream” című klasszikusa, amely ihletett zongora-szaxofon duóból fokozatosan, szép ívvel egészült ki kvartett muzsikává. A szaxofon és zongora lenyűgöző szólói (és kíséretei) mellett a bőgőszóló is emlékezetes volt.

A kvartett innentől kiegészült Ryan Quigley trombitással, Paul régi zenei partnerével, aki pillanatok alatt meggyőzött mindenkit magas előadói kvalitásairól. Az előző balladához képest jelentős kontrasztként Paul Booth „Blues in the Square” c. jazz-rock-fúziós hangvételű szerzeménye következett, amely jelentősen épített Ryan dinamikus, ragyogóan színes tónusú trombitajátékára.

A „Medina Scuffle” című Paul Booth szerzemény zárta a műsor hivatalos részét, amelyre további vendégként Oláh Kálmán Jr. érkezett, vagyis immár egy szextettet hallhattunk. A jó tempójú dalban úgy tűnt, hogy egyértelműen az immár háromtagú fúvósszekció lesz főszerepben. Ez így is volt, de emlékezetes volt a fantasztikus zongora-szaxofon duó betét és a zongoraszóló is.

A közönség természetesen nem engedte el ráadás nélkül a zenészeket, következett egy blues, Clifford Brown trombitás „Sandu” című szerzeménye, amely méltó módon zárta az estét.

A műsor nagyon jól fel volt építve, az elsőtől az utolsó hangig. Két kiváló komponista -benyomásaim szerint sok esetben kifejezetten egymásra reflektáló - kiváló szerzeményeit hallottuk az este során. Volt néhány apró pontatlanság itt-ott, de ezek a komplex, kompromisszummentes, időnként technikailag is kifejezetten nehéz szerzemények összességében nagyon magas színvonalon szólaltak meg.

Paul Booth mindvégig színesen, melodikusan, magával ragadóan játszott, improvizációi élményszámba mentek. Nem idegenkedik az átlag zenehallgató számára befogadhatóbb, kellemesebb harmóniáktól sem, ami cseppet sem baj. Egyszerűen jó volt hallgatni.
Oláh Krisztián zenei kapacitásai kimeríthetetlennek érződtek ezen az estén. Nagyszerűen játszott, a kíséretek, szólók egyaránt élményszámba mentek. Nincs mit hozzátenni.
A jazz igazán nagy egyéniségeinek egyik fontos jellemzője véleményem szerint, hogy képesek alázatosan együtt muzsikálni másokkal is a színpadon és folyamatos inspirálni egymást. Paul Booth és Oláh Krisztián személyében ennek szép példáját láthattuk, még inkább hallhattuk az este során.

Jónás Géza megbízható, pontos, dallamokban gazdag és meleg tónusú bőgőjátéka kiválóan támasztotta alá a harmónia és ritmus architektúrát egyaránt.
Klausz Ádám meglehetősen színes, szenvedélyes, kifejezetten egyéni hangú dobolása időnként ellopta a show-t, egészen magával ragadott mindenkit a teremben, beleértve a zenésztársakat is.

A vendégművészek: Ryan Quigley és Oláh Kálmán Jr. egyaránt ihletetten szálltak be a közös muzsikálásba.
A keverőpult mögött ülő Novák Marcellt is dicséret illeti a remek hangzás miatt.

Összefoglalva: nagyszerű esténk volt a Harmónia Jazzműhely szervezésében! Külön öröm, hogy ismét kitekintésünk nyílt az itthon talán kevésbé ismert brit jazzélet két nagyszerű képviselőjére.  A magam részéről biztosan figyelemmel fogom kísérni Paul Booth és Ryan Quigley munkásságát.

Harmónia Jazzműhely / Budapest Jazz Club, 2023. október 13.
Fotó: Irk Réka