Az időjárás nem vette figyelembe, hogy már őszinek kéne lennie, nyári erővel sütött a nap. A tér fái, és a szervezők gondosan elhelyezett napernyői adtak némi védelmet, a kezdésre pedig a színpad árnyai is megnyúltak, így a közel 30 fokban is teltház, illetve „teltkert” fogadta a zenekart. Az előzetesen meghirdetett program szerint, erre a délutánra George Gershwin születésének 125. évfordulója alkalmából a zeneszerző műveiből összeállított repertoárral és vendégszólistákkal érkeztek. Közülük Révész Richárd már az elsőként játszott 1930-ban megjelent, és azóta számos feldolgozást megélt „I Got Rhythm” instrumentális változatában is bemutatkozott.

A ritmust a közönség is átvette, a zenekarvezető mielőtt tapsok között átadta volna Gershwin talán legismertebb műve előtt a vezénylést Dubócky Gergelynek, pár mondatban összefoglalta az 1998-ban alakult, és mára hazánkban az egyik legnépszerűbbé vált, dinamikusan fejlődő nagyzenekara hitvallását.

Beszélt küldetésükről, az improvizatív és kortárs műfajok, a magyar zenekultúra honi és nemzetközi interpretálásáról, ahogy ápolják a kapcsolatot a műfaj gyökereivel, és közkinccsé teszik annak értékeit, szakmai tapasztalatait pedig tovább adják a fiatal muzsikus generációnak.

A bemutatandó, eredetileg 1924-ben szólózongorára és jazz-zenekarra íródott, Amerika zenetörténetében egy új korszakot nyitó, a jazz és a klasszikus zene egyesítésének egyik leghatásosabb darabjaként ismert műről is megosztotta gondolatait. Tény, hogy az angol nyelvben a „blue” jelentése elsődlegesen kék, de főleg amerikai használatban jelenthet szomorút is. (pl: When you’re feeling BLUE, call me) Én osztom Gábor magyarázatát, az idősebbek vagy velem egykorúak még talán emlékeznek a 70-es évek elején minden hordozható rádiósmagnóban unalomig játszott slágerre, és ugye a „Mamy Blue” sem kék anyukáról szólt. A „Rhapsody in Blue” következett, Dubócky Gergely karmester vezényletével, Révész Richárd és a zenekar csodálatos előadásában.

A statisztikát kedvelő amerikai újságírók által a kezdőhangjai után a laikus hallgató számára is a világ azonnal legfelismerhetőbb zeneművei közé sorolt Gershwin rapszódia Beethoven 5. szimfóniája és Mozart Kis éji zenéje mellett áll versenyben az első helyért. Ez a menetközben jócskán gyarapodott közönség ovációjából is kiderült, főleg az arra sétáló turisták, akik nem értették a konferálást vagy lemaradtak róla, de a darabot nyitó klarinét egyik hangtól a távolibb célhoz csúszósan eljutó, a közbeeső hangokat csak futólag érintő (glissando) bevezetője után egyből tudták, mit hallanak. A zene ott fogta őket, maradtak. Aztán mikor az első szám után Révész Ricsi mellett szerényen helyet foglaló és kottalapozásban segédkező harmadik művészvendég, Urbán Orsi is főszerepet kapott, végleg a maradás mellett döntöttek. Az 1935-ben Porgy és Bess című operához írt „Summertime” is a világ legismertebb és legtöbbet játszott zenéi közé tartozik, szövegét Ira Gershwin, és az opera alapjául szolgáló Porgy című regény szerzője, DuBose Heyward írta. Gershwin eleve pentaton skálát használva, a korabeli afroamerikai népzene stílusában akarta megírni dalát, és ebben a szándékában is rendkívül sikeresnek bizonyult. A „Summertime” rövidesen olyan népdalként kezdett önálló életet, melynek történetesen a szerzői ismertek voltak. A temérdek feldolgozás közepette is megőrizte gospel jellegét, és a legnagyobb énekesek előadásában őrizzük dallamát. Urbán Orsinak nehéz dolga volt, mert ilyenkor óhatatlanul is mindenki hasonlítgat a saját kedvenc verzióihoz. Hangja betöltötte a teret, előadása drámai volt, és a tapsokból ítélve a jelenlévők fülébe az ő verziója is bekerült a legnagyobbak közé. (Csak úgy megjegyzem, ebben a névsorban Billie Holiday, Ella Fiztgerald és Janis Joplin is ott van)

Tovább csodálhattuk, mikor a Funny Face, 1927-es Broadway musical jazz standardé vált „'S Wonderful” című dalát, és az „I Love You Porgy”, Bess szerelmi vallomását énekelte, bár most is helyesebb lenne inkább az „előadta” használata az „énekelte” helyett. A gondosan összeállított sorrendben elhangzott, jól válogatott kompozíciók, a virtuóz, de mindig a zenét szolgáló szólók, az egész zenekar és vendégei lenyűgöző profizmusa a legfiatalabbakat is megfogta. Nekik talán ez volt életük első jazz élménye, amelyre sokáig emlékezni fognak, és ami fontos, jó élményeket kaptak! 

Végül egy Broadway musical, a „Lady Be Good!” címadó dalával búcsúztak, amely jutalomjátékot adott a zenekarnak, Urbán Orsi humorát is megcsillanthatta, és az is jól állt neki, és a közönség is szép élményeket kapva deríthette fel a többi izgalmas programot. Az évtizedek óta zártkörben lezajlott évadnyitók protokolláris jellegű hagyományával szakítva az Örkény Színház a szezon kezdetét, a színház, a kultúra igazi ünnepévé tette, ahol kül- és beltérben együtt örülhettünk az Örkény színészeivel, műszaki gárdájával a sokszínű koncerteknek, gyerekprogramoknak, a tehetséges művészekkel folytatott pódiumbeszélgetéseknek, és természetesen a Budapest Jazz Orchestra és vendégei fellépésének.

Miénk volt a tér, az Örkénykert látogatói immár egy tucat év után töretlenül, szelíden üzenik, igény van a kultúrára. Üzenetük talán az oxigénszegény magasságokba is eljut.

Örkénykert, 2023. szeptember 9.
Fotó: Somogyvári Péter