fbpx

Fesztiválbörze

2023. június 28.

Érdekes változás tűnhetett fel bárkinek az elmúlt években a rendezvények elnevezésében. A jazzfesztivál szó említésekor régebben színházak, klubok, éttermek, lepukkant vagy felújított művelődési házak juthattak eszünkbe. Aztán a fogalom jelentése bővült, már történelmi kulisszák között, főtereken, templomokban, a Művészetek Völgyéhez hasonló összművészeti programokon pedig már falusi pajtákban vagy szabadtéren a’la Woodstock is rendeztek koncerteket.

Fesztiválmustra

Elszaporodtak a zenés programok, ahol jellemzően popot és bluest, funkyt, fadót vagy épp hiphopot mértek az italok mellé, de lazán jazzfesztiválnak nevezték magukat. Még olyan is akadt, ahol kreatív rögtönzés és a sajátos swingelés, vagyis igazi jazz alig volt hallható. Most örömhírünk van, a devalválódás nem mindenhol következett be, és nem is visszafordíthatatlan. Ha nem is a Menyország Tourist kínálatában, de felbukkantak eredeti és érdekes kezdeményezések, amelyek bőven megérnek egy próbát.

Júliusi ajánlat 1: „Jazz és a Bor” Fesztiválja, Balatonboglár

A minden évben Babos emlékének szentelt fesztiválon a magyar jazz jelesei az állandó vendégek. Idén 12-én a nyitó napon a Nagy János Trió és a magyar zenei élet egyik legsokoldalúbb szereplője, Borbély Mihály lép fel Quartetjével. Elég izmos a következő napok programja is: a Bolyki Tamás Quartet, a Premecz Mátyás Organ Trió, valamint a DAS Trió és Tóth Viktor Arura Triója.
A záró nap pedig egy érdekes csemege lesz. A MAO tavaly is járt itt, idén Fölszállott a Páva - tisztelgés Kodály Zoltán előtt lesz a címe programjuknak, a Modern Art Orchestra és a Debreceni Kodály Kórus adja elő a kompozíciókat a vendégszólista Pocsai Kriszta.
A közeli kilátóról a tóra, a Balaton parttól nem messze található balatonboglári „kultkikötőben” pedig a magyar jazz jelenkori irányaira is ráláthat, aki ellátogat ide.
Hamarosan részletes ajánló is megjelenik.

 

Júliusi ajánlat 2: Veszprémfest.

Európa kulturális fővárosa komoly neveket tud minden évben a Balaton mellé csábítani. Tavaly Diana Krall kiváló koncertet adott, és hasonlóra lehet számítani idén július közepén is. Aki látta május 23-án a Royal Albert Hallban a Jeff Beck Tribute Concertet, nem fogja kihagyni Joss Stone itteni fellépését július 15-én, mert az öreg rutinos rókák közt (Eric Clapton, Ronnie Wood, és Rod Stewart) csinos volt, vidám, és nem a nosztalgia miatt kellett a hangjára figyelni. Másnap, 16-án pedig fellép Norah Jones (igen, ő Ravi Shankar lánya), aki a country, soul és jazz különleges ötvözetével szép lassan világsztár lett az elmúlt években. (Lemezajánlói a Jazz.hu-n is megjelentek anno). Rost Andreának pedig egy egész exkluzív sorozatot szentelnek – négy különböző zenei világba látogatva (egyik természetesen a jazz).
Részletes program később.

 

Júliusi ajánló 3: Gödi Jazz Napok

Július 21-ére még maradt egy gödi koncert, amire érdemes kilátogatni a Duna melletti településre. Lachegyi Máté hazaérkezik Amszterdamból, aki július közepén több helyen is koncertezik majd a nemzetközi zenekarával. A zongorista mellett a friss doktori diplomás Ávéd János szaxofonon, Kovács Miklós pedig dobon játszik, holland részről közreműködik Omer Govreen bőgőn. A fordulatos kompozíciók hol lírai, hol feszültséget keltő elemekből állnak.
Ajánló: https://jazz.hu/programajanlok/2102-godi-jazz-napok-2023

 

Fotó: VeszprémFest Facebook

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005