fbpx

Bartók Konzervatórium – félévi vizsga / 1. nap

2023. január 10.

Idén is a Budapest Jazz Club ad helyet a Bartók Konzi félévi vizsgakoncertjeinek, talán egy kicsit előbb, mint eddig. A full house tulajdonképpen adott minden évben, mivel a szülők is kíváncsiak gyermekeik előadására, de mellettem külföldiek ültek, akik csak betévedtek és ott ragadtak a jó koncertek hallatán.

Bizony, ez a félévi vizsga is sok-sok tehetség bemutatkozó tere, a jövő énekesei, zongoristái, dobosai, bőgősei remélhetőleg maradnak ezen a pályán, és a szakma legjobbjai lesznek.
Térjünk rá az első napra. A konferanszié és egyben mókamester Czakó Virág volt, akit már ismerhetnek az olvasók, mert fiatal kora ellenére gyakran lép fel jazzklubokban, törzshelye az iF Jazz Café, de a Nemzetközi Jazz Napon én is írtam róla röviden. Ő ma délután (kedden) fog énekelni a zenekarával.
Hétfőn annyira sok kitűnő fiatalt hallottam, hogy össze tudtam volna állítani egy teljes zenekart belőlük, akiket az Érdi Jazz Fesztiválon is szívesen látnék. Az énekesek vittek mindent, az első három zenekar igen magasra tette a mércét. De a bőgő trió előadása is felejthetetlen volt, mint kiderült, Csuhaj-Barna Tibor tanár úr unszolására egy igazi show-t adtak elő a közönségnek. Az egyik trió pedig olyan jól áthangszerelt dalt játszott, hogy még sokáig tudtam volna hallgatni őket.
Minden olvasót bíztatni tudok, hogy kedden hallgassa meg a konzisok további fellépőit, nem fognak csalódni.

Kevesen köszönték meg a felkészítő tanáraiknak a munkájukat, de Borbás Hanna Bér Zsolt tanár úrnak és Moldovai Dóra Ajtai Péter tanár úrnak igen. Ami nekem igazán jól esett, hogy nem kellett a kottatartókat nézegetni a színpadon (még a 9-tagú zenekarnál sem), egyszerűen eltűntek, bravó!

Gratulálok a Bartók konzi tanárainak, mi több a felkészítő tanároknak, akik óriási munkát végeztek! Köszönjük a jó hangosítást Novák Marcinak!

Jövő héten a nagyok, az egyetemisták fognak ugyanezen a színpadon állni. De ma délután még a konzisoké a terep.

 

Yu Haeun Grace - ének, Ökrös József - zongora, Bóni József - zongora, Kolozsi Soma - basszusgitár, Kovács Hunor – dob
George Gershwin: Summertime
Charlie Parker: Yardbird Suite
Felkészítő tanár: Ajtai Péter

 

Borbás Hanna - ének, Berkes Adél - szaxofon, Gáspár Kitti - zongora, Bán Péter - gitár, Barakonyi Brúnó - bőgő, Klausz Máté - dob
Dorough-Kirk: Devil May Care
Wood-Mellin: My One And Only Love
Felkészítő tanár: Bér Zsolt

 

Moldovai Dóra - ének, György Andrea - hegedű, Deák Juli – szaxofon, fuvola, Feil Dániel - gitár, Kovács Jonatán - zongora, Pogány János - bőgő, Szász-Zakariás Róbert - dob
George Shearing: Lullaby of Birdland
Miles Davis: Milestones
Gene de Paul: You Don't Know What Love is
Felkészítő tanár: Ajtai Péter

 

Heves Miklós - gitár, Mravinac Bálint - gitár, Pogány János – bőgő (helyettes), Szász-Zakariás Róbert – dob
Harry Warren: There Will Never Be Another You
Jerome Kern: Yesterdays
Felkészítő tanár: Ajtai Péter

 

Jazz Kórus - Spirituálé feldolgozás
Felkészítő tanár: Karosi Júlia

 

Barakonyi Brúnó - bőgő, Mohácsy Lőrinc - bőgő, Pogány János - bőgő
Thelonious Monk: Blue Monk
Felkészítő tanár: Csuhaj-Barna Tibor

 

Sipos Barnabás - ének, Tarnay Timon - trombita, Hervai-d'Elhoungne Kinga – szaxofon, fuvola, Fraskó Csaba - szaxofon, Papp Milán - gitár, Smith Tim - zongora, Mohácsy Lőrinc - bőgő, Surányi Dániel - dob
Herbie Hancock: Maiden Voyage
Antonio Carlos Jobim: The Girl from Ipanema
Felkészítő tanár: Bér Zsolt

 

Gál Kristóf - gitár, Székely Tamás - basszusgitár, Arató Illés – dob, Szabó Balázs – szaxofon
Miles Davis: Nardis
Sonny Rollins: Blue 7
Felkészítő tanár: Bér Zsolt

 

Majercsik Lili - ének, Bátori Lénárd - zongora, Barakonyi Brúnó - basszusgitár, Fekete Zoltán – dob
Oscar Peterson: It Happened In Monterey
George Shearing: Lullaby of Birdland
Felkészítő tanár: Bér Zsolt

Budapest Jazz Club, 2023. január 10.

Fotó: Irk Réka

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005