Magam is meglepődtem, amikor félórával a kezdés előtt már teltház fogadott húsvét hétfőn az S4-ben. Bizony az a két legendás koncert jutott eszembe, amit az „édes mostoha”, Ella asszony adott 1968-ban és 70-ben az Erkel Színházban. Ella 68-as koncertje mindössze második volt (Armstrong 65-ös Népstadionbeli fellépése után) abban a sorban, amely aztán elhozott Pestre számos világhírű jazzművészt. Hogy mit jelentett akkor egy ilyen koncert és mit meg nem tettünk érte, hadd mondjam el, hogy 1968. febr. 29-én (szökőnap!) nejemmel együtt tanúk voltunk húgának esküvőjén Miskolcon. Az ebéden még részt vettünk, de utána sürgősen hazavonatoztunk, a Keletiből gyalog az Erkelbe siettünk, hogy tanúi lehessünk Ella ragyogó koncertjének…

Ma már kicsit könnyebb jazzhez jutni, még ilyen előre nem szervezett, spontán adódó esemény is létrejöhet. De mi is történt az S4-ben ezen a rendkívüli jazzesten? Mint hű krónikás mindent feljegyeztem (az énekes minden számot felkonferált) és nem kevesebb, mint 14 jazz standard hangzott el az ifj. Ray előadásában. Énekesek fellépésekor megszokott, hogy először a kísérő zenekar ad elő egy-két instrumentális számot, az est hőse azonban azonnal „belevágott”. Elsőként Herbie Hancock örökzöld száma a „Cantaloupe Island” hangzott el. Remek bemutatkozás volt a kissé popos, funk-soul „felütés”, amely jól megalapozta a hangulatot. A négyfős kíséretben a zongorista is külföldi volt, Jevgenyij Ponomarjov Szt. Pétervárról, a zenekar lelke és az egész produkció megszervezője, Juhász Gábor gitározott, és a ritmustandem is az ő trióját képviselte: Kovács Zoltán bőgőzött és Jeszenszky György dobolt.

Egy remek jazz standard következett, Harry Warren „There Will Never Be Another You” c. száma briliáns gitár- és zongoraszólókkal, amelyek végig jellemezték az egész programot. A mindenki által jól ismert Gershwin dal, a „’S Wonderful” következett, amiben Jeszi barátunk dobszólója az énekes elismerő pillantásait is kiváltotta. A következő szám sem volt kevésbé ismert, már csak azért sem, mert a Háló közönsége általában is, most meg a locsolkodás esetleges súlyos következményeként(?) inkább a magamfajta éltesebb korosztályból került ki. Bizony az 50-es évek közepén készült az a veretes felvétel, amely világsiker lett: Count Basie zenekara és Joe Williams énekes előadásban az „Everyday I Have the Blues”. Most is megtette hatását… Ezután már kellett egy igazi jazz ballada a „This Masquerade”, George Benson karrierjének elindítója – Gábor felejthetetlen gitárszólójával. A félidőt a lendületes blues, a „High Heel Sneakers” zárta, amit Elvis Presley-től Ramsey Lewis-ig sokan repertoárjukra vettek.

A szünet után egy kis könnyű latin zene következett, a brazil bossa nova egyik gyöngyszeme, a „Mas que Nada”, majd megint a klasszikus amerikai standardek világába tértünk vissza az „It Had to Be You” c. fülbemászó dallammal. Tinédzserkoromban még 45-ös fordulatú „kismikro” hanglemezen is meg volt nekem a Louis Jordan nevű altszaxofonos-énekes sikerszáma, a „Choo Choo Ch’Boogie”, tipikus Rhythm&Blues. Pihentetőképpen valami mesés gitárjáték következett, Gábor szólóban eljátszotta a Kék nefelejcs c. magyar népdalt, ami szemlátomást megnyerte nemcsak a közönség, de az énekes tetszését is. A szamba ritmusban előadott Richard Rogers szerzeményt, a „This Can’t Be Love” c. számot a második szett esedékes balladája követte, egy csodás melódia, a Gershwin-fivérek „How Long Has This Been Going On?” c. száma. A „Route 66”, amely nyolc államon keresztül haladó, Chicago és a kaliforniai Santa Barbara közötti 66-os főútról számol be, és szinte minden jazzénekes előadja, szintén a közismert jazz-slágerek egyike. Végül egy frenetikus blues, a „Stormy Monday” zárta volna a nagy sikerű jazzestet, de sikerült rávenni a fáradt muzsikusokat egy ráadás számra, ami Horace Silver apjának dedikált remekműve, a „Song for My Father” volt. A Monday-ben végre Kovács Zoli is szólózási lehetőséget kapott, amiben igazán megmutatta tehetségét!   

Zenéről nem írni kell, azt a helyszínen kell átélni!  Ez az az ideális előadás volt, amit a művészek és a közönség egyaránt élvezett. A kortárs modern irányzatok magas színvonalú művelésében is abszolút jártas trió tagjai, meg a vendég zongorista is szemlátomást nagyon élvezték az évtizedek előtti szvinges, melodikus, divatos szóval mondva „retro”-zenék felidézését, amely stílusirányzat valóban a leginkább időtállónak minősíthető. Különösen akkor, ha ilyen avatott tolmácsolásban hallhatjuk az értékes standard-repertoárt. Az énekes igazi amerikai rutinnal szerepelt, aki ugyan nem rendelkezik nagy hangterjedelemmel, de remek klubhangulatot tudott teremteni és a briliáns kísérettel a produkció emlékezetes élmény volt mindannyiunk számára. Hát így zajlott le a Háló jazzkoncertek sorában a (számmisztikai szakértők figyelem!) 123-ik rendezvény!  

Juhász Gábor Trió feat. Ray Brown Jr. koncert: Nyitott Műhely • április 26. • 19:00

 Juhász Gábor, Liszkay Szilvi, Ray Brown Jr. felesége, Berkes Balázs

Háló Jazz Klub, 2022. április 18.

Fotó: Siklós Péter, Irk Réka