Különleges élményben volt része a Semmelweis utcai S4 termet zsúfolásig megtöltő közönségnek. A nagyformátumú, külföldön még sokkal nagyobb respektussal rendelkező hegedűművész-komponista-hangszerelő, a 60. születésnapját ünneplő Lantos Zoltán, a hosszú ideje a hazai jazzgitár mesterével, Juhász Gáborral működő duó formációja adott koncertet. De hogy még fokozzák az emlékezetes évforduló emlékét, Zoltán meghívására egy indiai zenetanár, Pandit Chirayu Bhole is „beszállt” tabla-játékával néhány szám erejéig, aki a budapesti indiai nagykövetség munkatársa. A tabla két kisméretű, különböző átmérőjű dob, amelyen kézzel és az ujjakkal játszanak. Az indiai klasszikus zene hangszere, de a dél-ázsiai országokban mindenütt elterjedt és ma már az etno- és popzene révén, az egész világon ismert.

Az indiai zene és egyáltalán a keleties-egzotikus motívumok a progresszív pop és a jazz területén is felbukkantak már George Harrisontól (a Beatlesben) egészen a mai etno-jazz számos kiemelkedő képviselőjéig. Lantos Zoltán alighanem a legilletékesebbnek mondható ebben a vonatkozásban itthon, hiszen 1985-től 1994-ig ösztöndíjasként kilenc évet töltött Indiában. Művészetét ugyan itthon is megismerhettük, mégis főleg a nyugat-európai országokban és a világ számos távoli helyszínein mutatta meg, adott koncerteket, készített lemezeket. Ezzel szemben Juhász Gábor a hazai színpadok keresett szereplője, aki számos „projektben” és formációban kamatoztatta tehetségét, tudását, bár természetesen ő is szerepelt külföldön is. Csak az utolsó pár évben legalább öt lemezalbumának örülhettünk.

A koncert repertoárja (a második settben játszott standardeket leszámítva) Zoltán Samsara Quartetjének Bindu c. lemezalbumáról volt ismert azok számára, akik követték pályáját. Az első darab Juhász Gábor csodaszép Spirit c. szerzeménye volt, ami igazán kitűnő ráhangolódásnak bizonyult a varázslatos zenét bemutató duónak. A fair play jegyében a következő duó-szám Lantos Zoltán Passacaglia c. kompozíciója volt. Majd az indiai vendégművészt hívta be Zoltán, Pandit Chirayu Bhole-t, aki indiai ruhájával máris némi egzotikumot hozott. Egy félméternyi magas emelvényen helyezkedett el olyan ülésben, ami európai városlakók számára biztosan nem menne, főleg hosszútávon. Két tablán játszott, amivel rendkívüli módon színesítette az ugyancsak érdekes hangzásvilágot képviselő és különleges metrumokban (5/4, 6/8) sem szűkölködő számokat, amelyeknek címei is különlegesek voltak: Purya, Pompa és Reggie Ceylon.

Az első félidő végén került sor a szokásos beszélgetésre, amelyet ezúttal a jazzklub művészeti vezetője, Deseő Csaba - maga is kiemelkedő hegedűművész - folytatott a születésnapos vendégművésszel. Kiderült, hogy közel negyedszázadnyi különbséggel még közös tanárnőjük is volt a Bartók konziban: Répássy Györgyi. Az is kiderült, hogy Zoltán klasszikus hegedűtanulmányaival párhuzamosan, éppen Csaba hatására és segítségével  fordult érdeklődéssel a jazz-hegedű irányába. Rengeteg információt ismertünk meg Lantos Zoltán pályájával kapcsolatban, aki a 70-es évek második felében a „divatosnak” számító indiai filozófia és zene iránti érdeklődése mellett a fúziós jazz kiemelkedő képviselői révén került a keleti zene bűvöletébe. John McLaughlin, a Mahavishnu Orchestra, Jean Luc Ponty és Jerry Goodman, a Shakti és L. Shankar indiai hegedűs művészete volt rá olyan hatással, hogy indiai tanulmányi ösztöndíjat pályázott meg. Így a Zeneakadémia 1984-ben történt elvégzését követően 85-ben két évre Indiába utazhatott, amiből kilenc év lett! 94-ben tért haza és azóta fényes karriert futott be, itthon és főleg külföldön. Meglepődtünk, amikor Zoltán sorolta a „projekteket” és a formációkat, amelyeket létrehozott a Mirrorworldtől az OpenSource-ig, a fellépési helyeket az Egyesült Államoktól Mexikóig, Szingapúrtól Ománig.  

Megmutatta hangszereit is, az öthúros elektromos hegedűjét és a számára egy barcelonai hangszerkészítő mester által készített indiai hegedűjét (tarangini), amely öt + 16 rezonáns húros speciális instrumentum.

Ezután folytatódott a duó játéka a Daksha c. számmal. Ez még az indiai zenei hatásokat tükröző, jobb híján etno-jazznek nevezhető tartományban mozgott, majd ezt követően Zoltán mosolyogva konferálta fel a „záró blokkot”, amely három voltaképpeni jazz standardet képviselt, mégpedig érdekes módon a jazz három korszakából. Elsőként a legkorábban keletkezett Kozma József örökzöld, a Hulló levelek (a nemzetközi jazzvilágban Autumn Leaves címen mindenki ismeri és játssza) hangzott el.  Ezután az „Impressions” következett John Coltrane-től, végül pedig Keith Jarrettnek világhírre szert tett kölni koncertjén előadott „Memories of Tomorrow” c. gyönyörűszép darabja méltó befejezése volt a varázslatos estnek.

Nos, ha valahol, akkor eme csodás duónak (néhány szám erejéig triónak) a játékával kapcsolatban érzi az ember, hogy mennyire nehéz is a zenéről írni. Ezt át kell élni és érezni, amelyhez nem árt a jelenlét élménye. Játékukat hallva az az érzésünk támadt, mintha a dolgok lényegébe nyertünk volna betekintést. Mind Zoltán, mind Gábor már évtizedek óta a legnehezebb utat járja: játékuk, olykor virtuozitásuk nem öncélú, hanem csupán eszköz érzéseik, gondolataik zenébe öntéséhez. Zoltán mindkét hegedűjét nemcsak vonóval szólaltatta meg, de szinte másik gitárként pengetve is, akár komplett dallam előadására is, vagy kísérőként Gábor mesteri gitárszólóihoz.  Hegedűjátéka utánozhatatlan, teljesen egyéni, technikai tudása vitathatatlan. Telt, mégis éteri hangzás jellemzi játékát. Improvizációi sohasem válnak parttalanná. Művészi alázattal és arányérzékkel éppen olyan főszereplővé tette évtizedek óta hűséges zenei partnerét, Juhász Gábort, mint saját magát.  De álljon itt egyik világhírű csodálójának, Charlie Mariano-nak elismerő véleménye Zoltán Mirrorworld nevű formációjának Tiptoe Ceremony c. lemeze kapcsán: „Napjaink zenéjének nagyon magas szintű példája ez a muzsika. A zenekari munkát, a szólókat és a kompozíciókat éppoly elragadónak tartom, mint a különféle zenei kultúrák természetes házasítását: nincs benne semmi erőltetett, éppen úgy hangzik, ahogyan kell. Ahányszor csak meghallgatom, annyiszor élvezem az újabb és újabb felfedezéseket.”   

Háló Jazz Klub, 2022. március 22.

Fotó: Deseő Csaba, Siklósi Péter