Életéről, munkásságáról tanulmányt, sőt regényt lehetne írni. A legnehezebb időkben volt fiatalember, olyan zenész, aki ráadásul a hivatalosság részéről legkevésbé elfogadott zenei műfajt, a jazzt választotta élethivatásául. Erről (is) beszél abban a hallatlanul érdekes interjúban, amit munkatársunk Turi Gábor készített vele 1982 nyarán. Ez a szerző „Azt mondom: jazz” c. interjúkötetében jelent meg, de pillanatok alatt megtalálható az interneten. Gyula mindenkivel játszott, aki a negyvenes évek végétől kezdve a jazz, ill. a jazz orientációjú tánczene vagy popzene vagy nevezzük akármilyen néven, platformján minőségi produkciót mutatott fel. Tényleg csak néhány név, mert igazi „Ki kicsoda a magyar jazzben” lehetne, ha felsorolnánk partnereit, nem is beszélve tanítványai sokaságáról. Játszott Vécsey Ernővel és Vigh Györggyel (aki Tommy Vig apja volt), a Martiny együttessel, Tabányinál, Gonda Jánossal és Kruza Richárddal, Pege Aladárral, Deseő Csabával, Kőrössy Jánossal, Gallusz Gyurival és Radics Gáborral, Fogarassy Jánossal, Szakcsi Lakatos Bélával, Csík Gusztival, Babos Gyuszival, de végtelen a sor, hiszen pl. a Dob-show műsorban két fiatalabb, de ugyancsak kiemelkedő dobossal szerepelt: Kőszegi Imrével és Jávori Vilmossal. Tanítványainak sora talán még népesebb: a minőségi pop és rock zene valamennyi dobosa köztük van Solti Jánostól Leslie Mándokiig, de persze a jazzdobosok sokasága Szudi Jánostól Baló Istvánig. Gonda János ugyanis azzal tisztelte meg, hogy 1965-től a frissen megalakult jazz tanszakon taníthatott egészen haláláig.

Egyébként szókimondása, a rendszer rovására történő viccelései miatt a hatvanas évek közepén öt(!) évre minden indok nélkül bevonták az útlevelét. (Ebben persze az irigység és a szakmai féltékenység  is közrejátszhatott az Illyés Gyula által „magánszorgalmú kutyáknak” nevezett feljelentők attitűdjében.) Az útlevél ügyről barátja és zenésztársa Deseő Csaba is ír „Kettősfogás” c. önéletrajzi kötetében. A történet bizarr voltához tartozik, hogy 1964-ban még a Balogh „Csibe” Jenő - Pege Aladár - Kovács Gyula felállású formáció fellépett a rangos Bled-i Jazzfesztiválon, majd két év múlva, amikor Gonda János kapott meghívást Jugoszláviába az utolsó pillanatban derült ki, hogy Gyula a Belügy „jóvoltából” nem utazhat. A Gonda-Deseő-Tomsits-Berkes csapat kénytelen volt dobos nélkül útra kelni és csak Csaba lélekjelenléte és szerencséje mentette meg a fellépést, amikor egy fekete-amerikai dobost, bizonyos Fred Bracefult sikerült rávenni, hogy szálljon be a produkcióba…

Jómagam szerencsé(m)re sokszor találkozhattam Gyulával. A róla szóló, Vitárius Imre tollából megjelent „Mister Dob” c. kötetben derül ki, hogy a megtisztelő elnevezés a neves amerikai dobostól Stu Martintól „ragadt” Gyulára egy nagysikerű fehérvári szereplése után. Nos, ebben a könyvben olvasható Gyula kedves emlékezése a belvárosban, a Szemere u. 9-ben a három Vajda fivér és édesanyjuk, Babi néni meleg otthonára, ahol gyakori vendég volt – velem együtt. Mint Gyula mondja a könyv 69. oldalán. „Itt volt a legfantasztikusabb jazz-egyetem. Itt lakott Vajda Sanyi, hozzá járt a szakma lemezt hallgatni. Itt az egész világ megszólalt, ha kellett. Tomsits Rudi is itt szívta magába úgy a zenét, hogy bőven volt mit kifújni belőle, de rajtam kívül még nagyon sokan voltunk médiumok ezeken a szeánszokon.” Mondanom sem kell, hogy mennyi felejthetetlen emlék kötődik ezekhez a „szeánszokhoz”. Jómagam is hozzájárulhattam az információ-áramláshoz, mert Vajda Béla, később kiváló rajzfilmrendező olyan hifi berendezést hozott össze, részben saját munkával, hogy  még Willis Conover (a Voice of America „Music USA” jazzműsorának „házigazdája”) is elismerte, hogy kiválóan szól, amikor felcipeltük egyik alkalommal nejével együtt. Lelkesen vittem Vajdáékhoz nagy nehezen szerzett lemezeimet, a Down Beat jazzmagazin példányait, még arra is emlékszem, hogy Vajda Béla mennyire örült a szép fotóknak, amiket reprózott. Gyula is kapott kedvenc dobosai fotóiból, ezek Shelly Manne, Buddy Rich, Elvin Jones és Tony Williams voltak, de később persze megismerte a következő generációk jeles képviselőit is Jack DeJohnette-től Steve Gadd-ig. Természetesen Vajda Sanyival sokszor játszottak együtt különféle formációkban és helyszíneken.

Gyula olyan ismert és népszerű ember volt, hogy az említett Mister Dob c. kötetben huszonkét neves hazai személyiség nyilatkozik róla köztük Gyémánt László, Szász Endre és Ruttka Ferenc festőművészek, Hofi Géza előadóművész,  Medveczky Ádám karmester, Köllő Miklós pantomim művész, aztán a jazz-zenészek Berkes Balázstól Deseő Csabáig, Vukán Györgytől Szakcsi Lakatos Béláig – és mindez még Gyula életében történt.

A Magyar Jazz Szövetség által alapított Szabó Gábor-díjat posztumusz Ő kapta meg elsőként. Murányi utca 25. alatti lakóházának falára emléktábla került tavaly decemberben, aminek felavatásáról Somogyi Péter barátunk és munkatársunk szép fotókkal illusztrált beszámolóját is olvashatják honlapunkon.

Szeretettel őrizzük Mr. Dob emlékét!  
1927. december 26. – 1992. február 13.

 Fotó: Kőszegi Imre, Deseő Csaba