fbpx

A 12. GLASS OF JAZZ - Egy este a borok és a jazz szerelmeseinek

2022. január 26.

Múlt csütörtökön folytatva a hagyományokat, a Budapest Jazz Club adott otthont az évek során a bor és a jazz kedvelői találkozójaként népszerűvé vált Glass of Jazz sorozat 12. estjének. Az ez évi első, téli rendezvényen ezúttal a pezsgők, gyöngyöző és habzó borok kerültek fókuszba, de a buborékokért egyelőre még nem kifejezetten rajongókat a szervezők megnyugtatták, a kiállítók egyharmad részben az ún. csendes boraikkal is készültek a kóstolóra. Az italok ismertetésével egybekötött kóstoló a hagyományoknak megfelelően már este hattól elkezdődött, a koncertteremben pedig szintén a szokásos időpontban, este nyolctól szólt a jazz. Ezúttal a RIEGER RHODES QUARTET lépett fel, és tavaly a patinás svájci jazz kiadó, az UNIT Records gondozásában megjelent első, „Long-lost Brothers” című lemez anyagát adta elő.

Idén is már hetekkel előbb lehetett regisztrálni és jegyet foglalni az eseményre, minél előbb, annál nagyobb kedvezménnyel. Az „early bird” és elővételi kedvezmények mellett, volt karácsonyi és újévi páros jegy akció, valamint csoportos jegy akció is, ennél egy társaság ötödik tagja ingyen juthatott belépőhöz. Minden jegy tartalmazta a korlátlan kóstolást és a koncertbelépőt.

Az ország több tájegységéről érkezett borászok között a több mint 250 féle magyar bor mellett rendszeresen igényes élő zenés programokat, köztük gyakran jazzt kínáló Zengő borbár és szaküzlet is standot kapott. A kóstoló gasztroélményét a kecske- és tehéntejből készült sajtok tették teljessé.

Mint a Glass of Jazz ötletgazdája és főszervezője Dávid Dani elmondta, a sorozat 2017 októberében indult, és először Koós-Hutás Áron lépett fel zenekarával. A BJC vezetősége a kezdettől felkarolta az ötletet, segített a zenekarok kiválasztásában. Az eredeti tervek szerint a következő években már megvalósulhatott a téli, tavaszi, őszi rendezvény, három alkalommal, januárban, májusban és októberben is a BJC programjába kerülve. Ez az évszakonkénti szisztéma bevált, és 2020-ig zökkenőmentesen folytatódott is. A járvány aztán ez esetben is felforgatott mindent, tavaly csak egyszer, októberben tudták megrendezni az estet. Most, a 12. rendezvényen optimistán tekint a jövőbe, Dani reméli, idén sor kerülhet a 13. és 14.-re is. Mindenesetre az öröm, hogy idén is elfogytak a jegyek, és a Glass of Jazz közönségének nagy része a poharak tartalmán kívül a jazzt is meg akarta ízlelni, a borkóstolásból a többség betért a jazz kóstolóba. A klub becsületére írandó, hogy kizárólag a jazzre szomjas betérőkre is gondoltak, ők a hazai előadóknál szokásos tarifáért válthattak jegyet. Este nyolcra a nézőtér megtelt, teltház fogadta Rieger Attila kvartettjét. A gitáros zenekarvezető mellett Horváth Albert Fender Rhodes-on valamint zongorán játszott, Oláh Zoltán bőgőzött és Csízi László dobolt.

Rieger Attila miután bemutatta zenekarát, mesélt a névválasztásról is. Hazai klubjaink gyakran nélkülözik az akusztikus zongorát vagy pianínót, ezért szeretett volna egy olyan utazó megoldást, ahol nem szorulnak a mai digitális hangszerek zongorahangjára. A Fender Rhodes a 70-es évek analóg elektromos zongorája a gitáréhoz hasonló hangszedőkkel szólal meg, fémkalapácsok ütnek meg egy kis fémlamellát, amely a puha, varázslatos csilingelő hangzást adja. Ez a különleges, cselesztára emlékeztető hangzás vált a zenekar végjegyévé. Azt már én teszem hozzá, nem sokkal a hangszer megjelenése után az első darabot Szakcsi Lakatos Béla hozta be amerikai útjáról, és csodájára járt mindenki, muzsikusok, és a koncertek közönsége egyaránt. A kortárs jazzben is gyakran használt legendás hangszert, ahogy a lemezfelvételen, ezen a koncerten is 2020-ban, a jubileumi ötödik „Az év fiatal jazz-zenésze” versenyen a Szakmai zsűri- és a Közönség-díjat is elnyerő Horváth Albert szólaltatta meg.

Sorra szólaltak a feketelemezek feledhetetlen hangulatát visszaadó kompozíciók, olyan nagymesterek, mint Grant Green, Wes Montgomery útját járva, de persze mai módon megfogalmazva. Zenéjükben mindenkinek egyenlő szerep jutott, a finom, magával sodró harmóniákból kibontakozó szólóknál sem próbált senki dominanciára törni. Ez a lágy sound elvarázsolta a BJC közönségét, és gondolom mindenki egyetértett Peter Bernstein, a lemez borítóján olvasható méltatásával. A világhírű New York-i jazzgitáros nem fukarkodott a jelzőkkel: „Attila hihetetlen hangzásvilágot jelenít meg fantasztikus gitárjátékával, amely nagyon egyéni és érett zeneiséget tükröz. Az együttes rendkívüli érzékenységgel, beleérzéssel és kellő nagyvonalúsággal hozza felszínre minden egyes szerzemény hangulatát. Nagyszerű zene!!” 

Attila a lemezről még elmondta, a felvételek 2021 januárjában, az egykori Hungaroton stúdió, legendás Rottenbiller utcai nagy feljátszójában készültek. A kiváló akusztikai adottságú Rottenbiller Stúdiót most az Oscar-díjas hangszerelő, zeneszerző Sapszon Bálint vezeti, és igazán nagy ívű filmzenei szimfonikus felvételek készülnek ott napjainkban, valamint a magyar klasszikus zenei felvételek 90 százaléka és számos popzenei lemez is ebben a stúdióban került rögzítésre. Lemezük felvételén a Fender Rhodes egy 50-es évekbeli Böhm csöves erősítőn szólal meg. 

A most eljátszott és a lemezre került darabok többségét Rieger Attila szerezte, de pár kompozíció Rozsnyói Péter munkája, és közösen is írtak egyet. Rieger Attila 2004-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazzgitár szakán Babos Gyula és Horányi Sándor növendékeként, a Jazz tanszékén ismerkedett meg Rozsnyói Péterrel, akivel majd’ 15 év után ezt a kvartettet alapították. A lemezen zongorán ő játszott, ezen a koncerten Horváth Albert a Fender mellett ezt a feladatot is megkapta, amit igazán magas színvonalon meg is oldott.

Azonban a „Long-lost Brothers” nemcsak CD formátumban jelent meg, készült belőle hagyományos feketelemezen is mintapéldány. Ahhoz, hogy nagyobb szériában megjelenjen, minimum 50 előrendelésre lenne szükség, mert csak így kompatibilis a legyártása. A rendeléseket a Rieger Rhodes Quartet FB oldalán lehet leadni. A tapsokból ítélve összejön az 50 rendelés, talán még több is. A borok és a jazz szerelmesei pedig mielőbb újra találkozhatnak.

 

Budapest Jazz Club, 2022. január 20.

Fotó: Somogyvári Péter

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005