fbpx

Dés – Dresch csúcstalálkozó Érden

2024. augusztus 26.

A tizedik AVL-Érdi Jazz Fesztivál még számos más különleges formációt fog bemutatni a négynapos fesztiválon.  Fellép többek közt Borbély Mihály, László Attila, Gereben Zita, Gájer Bálint és Szőke Nikoletta is.

Érdi Jazz fesztivál

Ezen a fesztiválon mindig a JAZZ-zene van a középpontban, az esszenciát ez adja meg, de a jó falatok, finom ízek és nedük sem maradhatnak el. A jazznek sok ága-boga fogja a tízedik évben képviseltetni magát, minden generációnak kapcsolódási pontot nyújtva.

A rossz idő miatt a hétvégi koncertek átkerültek a Szepes Gyula Művelődési Központba.

Érkezik pénteken az Egyesült Királyságból az egyik legkedveltebb jazzénekesnő, Liane Carroll, aki mainstream jazzt fog énekelni a magyar triójával, de a fiataloknak is kedveznek a Random Trip zenekarral, akik ezúttal a jazz és a pop határterületén fognak zenélni jazz-zenészek bevonásával.
Az utolsó napon a 20-as, 30-as évek New Orleans feelingje is befut Érdre, amiben a Hot Jazz Band lesz a segítségére a közönségnek, sőt a magyar swing-király, Gájer Bálint még kicsit ki is kacsingat New York felé.

Érdi Jazz fesztivál

Az évek alatt már megszokottá vált, hogy a legtehetségesebb egyetemista diákok is bemutatkozhatnak, ezúttal többszörös versenygyőztes Horváth Szabolcs zenekara fog fellépni az idén egyetemi tanulmányait kezdő Moldovai Dórával.
A fiataloknál maradva, a hat éve először fellépő Oláh Kálmán Jr. ezúttal már nem egyetemistaként, hanem ismert jazz-zenészként, a saját zenekarával érkezik Érdre, ahol lemezbemutatót tartanak Subicz Gábor közreműködésével.

A címben szereplő két fantasztikus szaxofonos, Dés László és Dresch Mihály szombaton lép fel a fesztiválon, amire már június óta készülnek, hiszen fiatalon egyfelől indulva, mégis másfelé kanyarodva a közös pont megmaradt, méghozzá a JAZZ szeretete, amit az érdi közönség egész közelről, a Magyar Földrajzi Múzeum gyönyörű kertjében álló árkádos épület alatt hallgathat meg. (A rossz idő miatt a hétvégi koncertek átkerültek a Szepes Gyula Művelődési Központba.)

A fesztivál már hagyományosan a két művészeti ág, a jazz és az irodalom két jeles képviselőjével nyílik meg, a költő, író Tóth Krisztina az énekesnő Szőke Nikolettával fog művészetükben egybefonódni az AVL érdi irodaházában.
Ezután kivételesen még egy koncerttel fog folytatódni a program, ahol Szőke Niki a legújabb zenekarával, a csupa top zenészekből álló Jazzploisonnal robbantja be a fesztivált.

Érdi Jazz fesztivál

Idén ismét lesz jazztörténet előadás az Érdi Galériában, amit a Budapest Jazz Orchestra jazzgitárosa, Birta Miki egyetemi tanár fog tartani. Első ízben filmvetítésre is sor kerül a Szepes Művelődési Központ mozitermében, ahol a Kaliforniai álom (La La Land) Oscar-díjas filmet lehet megtekinteni.
A gyerekek sem maradhatnak ki, akiknek a koncerteken kívül először pénteken lesz alkalmuk - iskolai keretek között - megismerkedni a jazz-zenével, Dés András gyerekzenekara segítségével, majd vasárnap a Macskarisztokraták rajzfilmvetítésre várják őket.

Az összes érdi jazzfesztiválra igaz, hogy olyan különleges formációk zenélnek, amiknek a tagjai még addig sohasem játszottak együtt, amiből csak kettő lesz kivétel a négy nap alatt. A többi koncert ősbemutató lesz.

Nagy öröm, hogy idén a Jazz.hu szakmai portál támogatja a Kiemelkedően tehetséges egyetemisták koncertjét, amelyen fellépnek: 
Horváth Szabolcs - zongora, Moldovai Dóra - ének, 
Vörös Zsolt - basszusgitár, Szigeti Mátyás - dob

Az AVL-Érdi Jazz Fesztivál támogatói: AVL Hungary, OTP, Érd Megyei Jogú Város, Szepes Gyula Művelődési Központ és a Jazz.hu.

Részletes műsor:

Szeptember 12. • 19:00

- Szőke Nikoletta és Tóth Krisztina & a Szőke Niki Jazzplosion
  Szőke Nikoletta - ének, László Attila - gitár, Fekete-Kovács Kornél - trombita, szárnykürt, Barcza Horváth József - bőgő, Balázs Elemér - dob

 

Szeptember 13. • 17:30

- Harmónia Jazzműhely: Liane Carroll Trio (UK-HU)
  Liane Carroll – ének, zongora, Horváth Plutó József – basszusgitár, Jeszenszky György - dob

- Random Trip & Gereben Zita & Borbély Mihály
  Borbély Mihály - szaxofon, Gereben Zita - ének, Vavra Bence - ének, Cséry Zoltán - billentyűs hangszer, Barabás Tamás - basszusgitár, Delov Jávor - dob, Dj Q-Cee - lemezjátszó, beatbox

 

Szeptember 14. • 15:00

- Filmvetítés: Kaliforniai álom

- Jazztörténet Birta Mikivel

- Oláh Kálmán Jr. Quintet
  Oláh Kálmán Jr. - szaxofon, Oláh Krisztián - zongora, Jónás Géza - bőgő, Márkosi András - dob, vendég: Subicz Gábor - trombita, szárnykürt

- Dés László – Dresch Mihály Quartet
  Dés László – szaxofon, Dresch Mihály – fúvós hangszerek, Orbán György – bőgő, Dés András - ütőshangszerek

 

Szeptember 15. • 15:00

- Rajzfilm vetítése

- Jazz.hu: Kiemelkedően tehetséges egyetemisták: Moldovai Dóra & Horváth Szabolcs Quartet
  Moldovai Dóra - ének, Horváth Szabolcs - zongora, Vörös Zsolt - basszusgitár, Szigeti Mátyás - dob

- Hot Jazz Band & Gájer Bálint

 

További információ: https://erdijazzfesztival.hu/

Érdi Jazz fesztivál

Fotó: Irk Réka

 

 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005