fbpx

Kalmár Zoltán Quartet: Growing Roots – Mélyek a gyökerek

2025. december 04.

A hazai jazzélet egyik igazán aktív résztvevője Kalmár Zoltán dobos, aki nem hivatásos jazz muzsikus, de mind szakmai tudása, mind szenvedélyes hozzáállása rácáfol az előbbi megállapításra. Legnagyobb örömünkre immáron második lemezalbumát mutathatjuk be, ami éppen a napokban jelent meg és szép karácsonyi ajándék lehet a jazzbarátok számára.

Zoltánt 2008-tól, a fővárosba költözése óta ismerem, közös szerelmünk a jazz, és még csaknem szomszédok is vagyunk a XII. kerületben. (Ráadásul a debreceni ifjú a miskolci egyetemen végzett, ahol jómagam is, igaz én vagy 35 évvel korábban.) Minden koncertjére meghívott, és számos olyan alkalommal is találkoztunk, amikor valamilyen nagynevű amerikai zenész lépett fel, különösen, ha dobos volt a látogató. Ezt különösen értékeltem, mert tapasztalatom szerint a hazai zenészek nem túlzottan kíváncsiak a világ élvonalába tartozó társaikra. Kvartett formációja éppen tízéves, a jelenlegi felállásban az altszaxofonos Raboczki Balázs játszik altszaxofonon, aki megnyerte „Az év fiatal jazz-zenésze” közönségdíjat. A MAO Emerton-díjas zongoristáját, Cseke Gábort és az Artisjus-díjas Hárs Viktor bőgőst aligha kell bemutatni olvasóinknak.

Zoltán és csapata azt a klasszikus hard bop stílust és repertoárt játssza, amiről már annyiszor elmondtuk, hogy a műfaj leginkább időtálló irányzata. Ez a „jazz szerű jazz”, amelyet a jelen idők zenei kavalkádjában sokan aláértékelnek, miközben meggyőződésem szerint ez gyakorolhatna vonzerőt a kezdő, vagy éppen csak érdeklődő fiatalok számára. Ez a csapat volt trió is, de többnyire kvartett, amelyben más, a hard bop híveinek számító olyan zenészek is játszottak, mint Pataj György, Zana Zoltán, Szalay Gábor vagy Horváth Balázs. (Feljegyzéseim egyike szerint 2013. január 8-án a BJC-ben Zoli triója Szalay Gáborral és Hárs Viktorral idézte meg Wes Montgomery szellemét a „behavazott Budapesten”,,,)

De itt szólnék a Kalmár Zoltán Quartet előző lemezéről, amelynek címe ugyancsak a jazz örökségének életben tartásáról szól (Living Legacy) és a BJC-ben 2024. március 7-én lezajlott nagy sikerű lemezbemutató koncertjéről mi is beszámoltunk. (A bőgős ekkor már Hárs Viktor volt a lemezen játszó Barcza Horváth József helyett, és a vendégszólista Fekete-Kovács Kornél is hiányzott. A komplett ötös még a 2003. nyári lemezfelvétel előtt frenetikus sikerrel mutatkozott be a Hálóban, amiről ugyancsak beszámoltunk!)     

Az immáron stabilnak mondható kvartett felállás legutóbbi nagy sikerű koncertje a BJC-ben volt idén április 9-én, majd stúdióba vonultak június 3-án. (A koncertről lásd Somogyvári Péter beszámolóját honlapunkon.) Így született ez a dupla album, amelynek címadó száma Kalmár Zoli szerzeménye, a „Growing Roots”. Ez a kompozíció két stúdiófelvételben is felkerült az albumra. További öt olyan sztenderd szerepel még a stúdiófelvételek sorában, amelyek közül kettő a Nagy Amerikai Daloskönyv darabja (mindkettő Jimmy Van Heusen kompozíció), a többiek pedig neves amerikai jazz-zenészek sztenderdekké nemesült kompozíciói. A szerzők fényes névsora: Miles Davis, Wayne Shorter, Joe Henderson, Herbie Hancock és Kenny Barron.

A második korong első három számát éppen az említett áprilisi koncerten rögzítették a BJC-ben. Ki hitte volna, hogy egyszer már ilyen lemezek születnek minálunk is? További érdekesség, hogy Shorter „Boszorkányvadász” c. szerzeménye mind stúdió-, mind élő-felvétel formájában felkerült az albumra. Itt azt is elmondanám, hogy a stúdiófelvételek (azaz a CD mind a hat száma) a Kalmár Quartet sztenderd repertoárjának sztenderd darabja Davis All Blues c. remekművétől Kenny Barron Voyage-éig. De – és ez legyen a legnagyobb dicséret – Zoltán „Growing Roots” c. saját szerzeménye is annyira szervesen illeszkedik a „jazz klasszikusok” sorába, hogy fel sem tűnik „kakukktojás” volta. Nem véletlenül (és jogosan) kapta az album ezt a címet, egyértelműen utalva a tovább élő (és általuk is éltetett) időtálló örökségre.

 

Kalmár Zoltán Quartet:  Growing Roots   Tom-Tom Records

CD  1

  • All Blues (Miles Davis)   
  • Growing Roots (Kalmár Zoltán)
  • Witch Hunt (Wayne Shorter)
  • Voyage (Kenny Barron)
  • But Beautiful (Jimmy van Heusen)

Mind az öt felvétel a Pannónia stúdióban készült  2025. június 3-án

CD  2

  • Darn That Dream (Jimmy van Heusen)    BJC-koncert  április 9-én
  • Dolphin Dance (Herbie Hancock)    BJC-koncert
  • Witch Hunt (Wayne Shorter)    BJC-koncert
  • Groving Roots (Kalmár Zoltán)  /alternative take)    Pannónia stúdió

 

Közreműködtek:

Raboczki Balázs   altszaxofon
Cseke Gábor    zongora
Hárs Viktor   bőgő
Kalmár Zoltán   dobok

A lemezt Somogyvári Péternek a BJC-ben 2025. április 9-én tartott koncerten készített fotói ékesítik.

 

 

 

 

© 2019-25 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005