„Bolond vagy?”- kérdezte Dewey Redman a fiától, aki miután 1991-ben a Harvardon megszerezte diplomáját, beiratkozott a Yale-re, de az első félév végén otthagyta, és Brooklynba költözött jazzt játszani. Nem ő nevelte fel, és pont ugyanezt tette anno persze, a tanári állását otthagyva Texasból San Francisco felé vette az irányt szaxofonjával. Ismétlődhetnek a sorsok?
Az album július 10-én jelent meg, elég friss tehát, bár 2019 végén rögzítették a Los Angeles-i Chalice Stúdióban. Hét szám található a vinyl lemezen cirka 23 perc játékidővel, így praktikusan játszható rádióban is. Korábban kihoztak két klipet, ezek elég népszerűek a közösségi oldalakon. A Dinner party egy új formáció, a modern crossover szupergroupja, mely bemutatkozó lemeze címéül a csoport nevét választotta.
A lemez címe (Nyílt vizek) talán arra utal, hogy a korongon hallható hét kompozíció (melyek között két népdalfeldolgozás is akad) olyan senkiföldjén, stiláris határhelyzetben fogant, ahonnan, mint a nyílt tengerről, bármerre elindulhatunk értelmezésünkkel. Tudván, hogy Süle László sokoldalúan képzett jazz-zenész, valamint azt is figyelembe véve, hogy a 2020 februárjában Helsinkiben felvett lemezt Binder Károly kiadója jelentette meg, és Binder társproducerként is bábáskodott az album felett, hajlunk rá, hogy jazzlemeznek nevezzük a kiadványt. Igen ám, de a szerzemények egy részének karaktere, illetve Senni Eskelinen és hangszere, az elektroakusztikus kantele domináns szerepe a lemezen inkább a produkció crossover vagy világzenei jellegét és gyökereit hangsúlyozza. Megint más kompozíciók vagy azok részletei egy harmadik irányba, a kortárszene felé mozdítják el a hallottakat.
Ahogyan a jazz az egész világon elterjedt, nem könnyű eligazodni a kibővült nemzetközi jazzvilágban. Valljuk be, hogy a hazai, az amerikai és az európai jazz valamilyen szintű ismeretén túl alig vagyunk tájékozottak a távolabbi régiók jazzéletéről. A korábbi évtizedekben magam is legfeljebb néhány dél-afrikai jazzművészről hallottam, talán Abdullah Ibrahim (eredetileg Dollar Brand néven futott) és Miriam Makeba énekesnő voltak azok, akik ismertek lettek szélesebb körben is. Az internetes világban természetesen már sokkal jobb a helyzet, ennek ellenére aligha van nagyobb rálátásunk arra, hogy mi történik jazzvonalon Fokvárosban vagy Johannesburgban, mint Jerevánban vagy Bakuban.
Gyönyörű lemez. Ahogy itt a balatoni pihenésünkben meghallgattuk, megkérdeztem feleségem, hogy mi az első benyomása, és azt mondta, hogy derűt sugároz. Ennél alig lehet pontosabban fogalmazni. Sallangmentes tökéletes jazz lemez. Steve Swallow darabjait vették fel a wikipedia tanúsága szerint egy délután alatt. Pár évvel ezelőtt láttam egy fantasztikus egyórás interjút Carla Bley-vel a nagyszerű zongorista, zeneszerzővel, aki történetesen Steve Swallow felesége. Jazztörténeti jelentőségű interjút, aki teheti nézze meg. Abban az interjúban büszkélkedett el szinte gyermeki lelkesedéssel, hogy ECM művész lett. Leszerződött a nagy múltú német céggel. Gondolom Steve Swallow ugyanebben az időszakban kerülhetett kapcsolatba a zseniális producerrel Manfred Eicherrel.
Norah Jones idén júniusban megjelent hetedik albuma újabb lépés a sikeres úton, amin eddig is járt. A jazz az utcákról, pubokból indult el, aztán a zenész, ha meg akart élni a tehetségéből, megtanulta a show business alapelvét: alkoss egy eladható produkciót, találd ki a zenei anyagtól a színpadi megjelenésig, és ha eleget költöttél a reklámra, indulhat a turné a világ körül. A filmekben mindenki látott olyan jelenetet, mikor a rendőr felszólítására a vonalon végig kellett sétálnia a vezetőnek, különben ugrott a jogosítványa. A muzsikusok maguk választhatják ki a vonalat (stílust), amin aztán biztonsággal haladhatnak végig a pályájukon. De ez a többségüknél óhatatlanul ismétlődésekhez és utánérzésekhez vezethet.
A színhely a Santa Barbara-i Lobero színház. Az időpont 2018. március 15. A régi-új Lloyd-együttes veterán szaxofonos irányítója, a város lakója (valamint, gyanúm szerint, Dorothy Darr, a muzsikus felesége, az új lemez producere, aki árgus szemmel felügyeli férje minden lépését) elhatározta, hogy koncerttel ünnepli meg a zenész 80. születésnapját. Túl gazdag az életmű és túl kevés egy este ahhoz, hogy átfogó képet nyújtson mindarról, amivel Lloyd hozzájárult a jazztörténethez, így csupán a ráutalásos koncepció maradt, vagyis az, hogy régi és új tagokból álló kiszenekarával felkeresse fiatalkorát, majd a későbbi évtizedeket, és egy újabb „igazi”, vagyis kontemplatív, elmélyülő Lloyd-előadással örvendeztesse meg hallgatóságát. Több mint kétórás koncertet adott az idős muzsikus, ezalatt tizenkét darab hangzott el, melyek közül négyet jelentetett meg most a Blue Note a fontos születésnaphoz méltó elegáns kiadásban.
A Brooklynban élő, izraeli születésű zongorista, Shai Maestro Avishai Cohen basszusgitáros együttesében tűnt fel. Ez az első lemeze az ECM-nél, és nem vállaltak vele nagy rizikót, hiszen a kortárs jazz szcéna egyik legérdekesebb és technikásabb zongoristájáról van szó. Erről mindenki meggyőződhet személyesen is november 16-án, mikor Pesten koncertezik triójával a GetCloser szervezésében a MoMkultban, így lesz egy lemezajánló egyben programajánló is. Mert aki meghallgatja a CD-t, el fog menni.
Végre egy jó kis „hagyományos” hard bop album, gondoltam meghallgatva az első három számot a lemezről. Lehet, hogy az újabb „jazz forradalom” megvalósítására történő görcsös kísérletek is figyelmet érdemelnek, de a magamfajta öreg jazzróka egyáltalán nem haragszik, ha egy bővérű, a konvenciális értelemben vett modern jazzt hallhat, bármely világmegváltó koncepció nélkül. És mindezt persze a mai hangvételben, „kivitelben”, jól képzett – de a tradíciókat tisztelő – muzsikusok tolmácsolásában.
Doktori kutatásom tárgyához – Bartók Béla munkásságának hatása, modellként való megjelenése a jazz és improvizatív zenékre – igen közeli az Amerikában élő, romániai származású Lucian Ban triójának frissen megjelent albuma, ami Bartók 1909 és 1917 közötti erdélyi népdalgyűjtéseire reflektál.
Úgy tűnik, hogy a vokális zene kifejezetten keresett napjainkban, hiszen számos lemez jelent meg az utóbbi hónapokban. Azt megállapítottuk, hogy leginkább a „gyengébb nem” képviselői jeleskednek és azt is el kell fogadni, hogy az újabb dívák, de akár a mai „croonerek” is a könnyebben befogadható stílusirányzatokat képviselik. Ilyen a most tárgyalásra kerülő Thomas Dutronc is. Róla annyit mindenképpen tudni kell, hogy francia énekes, dalszerző, manouche stílusú gitáros és még színész is. (Az annak idején világhírű Sylvie Vartan fia, apja is befutott énekes, Jacques Dutronc. Volt tehát ki(k)től örökölni a tehetséget.) De azt már indulásként is leszögezhetem, hogy fényévekkel jobb, mint James Taylor American Standardje.
Koncz Kriszta (1995) a Liszt Ferenc Zeneakadémia jazztanszékén tanul, első éves hallgató. Februárban fellépett a Jazz-csillagvizsgáló sorozatban a BJC-ben Lakatos Ágnes tanárnő ajánlására (cikk alján videó). Ezen kívül csak egyszer volt alkalmam meghallgatni Krisztát, a félévi vizsga koncertjén. Finom, de mégis erőteljes, tiszta hangját egy nemrég megjelent lemezen is hallhatjuk. A Jazzybirds nevű zenekarnak áprilisban jelent meg lemeze Question Marks címmel.
Már korábbi írásaimból is kiderült, hogy veterán jazzrajongóként igazán nagyra értékelem az „amerikai standard készletet”. Ez a lemez azonban nem jazz, ugyanis közismert, hogy ebben a műfajban nem a „mi” hanem a „hogyan” a fontos. Tizennégy örökzöld nagyon folk/pop feldolgozásban. Az album műfaji hovatartozása ebben az esetben nem vitatható, bármennyire is divatos lett a „határok fellazítása” stb. stb. Nem véletlen, hogy még az egyik budapesti nagyáruház pop/rock polcán is – miközben a jazzrovathoz igyekeztem – bizony James Taylor legújabb lemezét láttam meg, amit nagyon helyesen a megfelelő helyre tettek.
A magamfajta veterán jazzrajongó mindig örömmel hallgatja meg amerikai (vagy bármely más nemzetiségű) művészek feldolgozásában az évtizedekkel ezelőtt megismert, és a mai napig kedvelt standardeket. Nem győzök örülni, amikor időről-időre felbukkannak újabbnál-újabb hangszeresek és vokalisták tolmácsolásában ezek a remek melódiák. Ettől már csak az a biztatóbb, ha egy – a soul és a pop világában – befutott művésznő tiszteleg a különböző műfajokban valaha remekelt énekesnők előtt, akiknek példáját ő maga is követi. Ők azok „Az asszonyok, akik felneveltek engem” – vallja az album címében is. (Persze a zenei példaadásukra értendő a „felnevelés”.)
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|