fbpx

Amerikai sikerek – interjú Ferencz (Peet) Péterrel

2021. február 10.

A Peet Project több mint 10 éves múlttal a háta mögött az egyik legismertebb smooth jazz zenekar hazánkban. Itthon a jazz stílusok mostohagyermeke a smooth jazz, nem elég jazzes, de pop zenének sem mondható a sok impro miatt.

Ebben a smooth jazz stílusban elég sok hazai előadó van, de jóval kevésbé ismertek, mint a mainstream jazzt játszó zenekarok. Talán, akik kivívtak maguknak ismertséget, Zolbert, Kiss Attila és a Peet Project.

Közülük a legismertebb Amerikában a Peet Project, akik több ottani sztárral készítettek már lemezt és léptek fel koncerten. Az együttes alapítóját, Peetet, vagyis Ferencz Pétert kérdezem.

 

  • MagyarJazz: Már több mint 10 éves a csapat. Hogyan indult a zenekar és miért pont szaxofon-hegedű szólóhangszeres formációt hoztál létre?
  • Ferencz Péter „Peet”: Bár a csapatnak a másik fő sajátossága, hogy gitárosunk sincs, szóló szerepet sok esetben a zongora is kap, sőt: a zenekar eredetileg szaxofon nélkül, hegedű-zongora fronttal indult és koncertezett jó ideig. Egyébként igyekszünk a stúdiófelvételeken is “megúszni” a gitárt, nem mintha bármi bajunk lenne a hangszerrel, csak kihívásnak érezzük így megoldani a hangszerelést. Sok érdekes dolog ki tud sülni ebből is, már a dalírás során. Én hegedűsként a kezdetektől a szaxofonhoz viszonyítom a hangszerem szerepét ebben a stílusban. Igyekszem úgy viselkedni a hegedűvel, ahogy egy szaxofonos “főhős” tenné, de egyrészt a műfaj legfőbb vezető hangszere a szaxofon - és ezért kedves a közönségnek ez az alapvetés, másrészt kiderült, hogy rendkívül jól tud együtt szólni a hegedű és a szaxofon, így egy idő után állandóvá vált a zenénkben.

 Ferencz Péter – hegedű, ének, Závodi Attila – szaxofon, Magán Olivér – billentyű, Gudics Martin – basszusgitár, Gudics Marcell – dob

  • MagyarJazz: Mi jellemzi a zenéteket?
  • Ferencz Péter „Peet”: A zenénket “Pop-Funk-Jazz” egyvelegnek hívjuk. Ez annyit takar, hogy a dallamvilágunkban és a hangzásunkban a Pop az alapvetés - mindez minél maibb, de élőben is megvalósítható felfogásban, sodrásában, lüktetésében a Funk az irányadó, ami a végén kap egy Jazzes fűszerezést, ami leginkább a szokottnál több hangszeres szerepet, improvizációkat jelent.

 

  • MagyarJazz: Hol fordultok meg külföldön? Hogy tudtatok betörni az amerikai piacra?
  • Ferencz Péter „Peet”: Kiadónk és managerünk (Farkas Zoltán - a szerk.) - akivel immár 12 éve dolgozunk együtt töretlenül - már a legelső lemezünknél megfogalmazta, hogy ha üzletileg józanok szeretnénk lenni, akkor állandó feladatunk kell, hogy legyen a külföldi promóció. A kezdeti, főként csak online rádiós játszásokból egy idő után földi sugárzású rádiós játszások lettek, egyre növekvő játszási számokkal, majd 4 év - mindenféle alagút-végi fény nélküli - munka után megérkezett az első amerikai fesztiválmeghívásunk, amiből személyes kapcsolatok, majd újabb meghívások lettek. Bármerre jártunk a tengerentúlon, egy olyan új élményt adtunk a közönségnek és a kinti művészeknek is, hogy csak egyik helyből a másikba csodálkoztunk, és az évek során a folyamatos kinti turnézás alatt olyan kapuk is megnyíltak, amikről nem is álmodtunk. 2015 karácsonya előtt landolt egy email a postafiókomban Dave Koztól, amiről eleinte azt hittem, hogy csak a karácsonyi hírlevele, de kiderült, hogy egy személyes meghívás tőle a 2016-os karib-tengeri Dave Koz Cruise-ra.
    Pár napja még rajongójaként böngésztük a honlapját, fél év múlva barátunkként köszönthettük stúdiónkban és elkészíthettük vele az eddigi legsikeresebb dalunkat, a "Rosy Cheeks"-et, ami 14 hetet töltött a Billboard Top30-as rádiós listán.

  • MagyarJazz: Szerinted miért szorul határmezsgyére a smooth jazz?
  • Ferencz Péter „Peet”: A beszélgetés elején nagyon jól levezetted, hogy jazznek túl pop, popnak túl jazz. És ezt úgy mondom, hogy valljuk be: a zeneipar egészét tekintve már a jazz is csak egy ultravékony sáv. Ettől függetlenül azt látom, hogy a minőségi kikapcsolódást, szórakozást kereső közönség nem fog elkopni, mindig ebből a műfajból fog táplálkozni, és így folyamatosan fiatalokkal is újra tud töltődni ez a bizonyos ultravékony sáv.

 

  • MagyarJazz: Már többször szerepeltetek a Billbord smooth jazz listájának elején. Gratulálunk az ideihez is! Milyen számokkal tettétek ezt?
  • Ferencz Péter „Peet”: 2015-ben a negyedik lemezünk egyik dalával, a "Jazz & Wine"-nal kerültünk fel először, ezt követte 2017-ben a Dave Kozzal közös "Rosy Cheeks" az ötödik lemezünkről, majd 2020 tavaszán a legfrissebb lemezünk Paul Brownnal közös dala, a "Let’s Do This" került fel. Most ugyanerről a lemezről a "Galaxies" jutott a legjobb 30 közé és egyúttal Kanadában ezzel a dalunkkal értük el a zenekar első pozícióját is.

 

  • MagyarJazz: Az előző évben jelent meg új lemezetek, az Ups & Downs. Épp utal a múlt évünkre ez a cím. Sajnos a lemezbemutatók is elmaradtak a kialakult vírushelyzet miatt. Mi az, ami még törlődött a 2020-as évből? Milyen pozitív dolgot tudsz kiemelni az előző évetekből?
  • Ferencz Péter „Peet”: Profetikus címválasztás volt, az biztos. Még éppen be tudtuk mutatni a februári amerikai utazásunk alkalmával a lemezt élőben, és éppen hazarepültünk, mire beütött a vírushelyzet és az itthoni lemezbemutatás elmaradt. Pedig egy nagyszerű világsztár vendégünk is lett volna a koncerten. Ezen kívül legalább két kiutazásunk is elmaradt. Még mindig várjuk ezekre azt a pótló időpontot, amit tollal is megvastagíthatunk a naptárban. A 2020-as év megtanított bennünket arra, hogy hogyan lehet fenntartani a vérkeringést csak online eszközökkel. A teljes repertoárunkat eljátszottuk az online koncertjeinken, az összes technikai trükköt kipróbáltuk, hogy megvalósítsuk a “távzenélést”. Izgalmas időszak volt ez, de már nagyon várjuk a végét.

 

  • MagyarJazz: Gondolom, nagy öröm egy muzsikusnak, ha egy idollal, egy ikonnal zenélhet együtt. Milyen volt a munka Deseő Csabával, aki szerepel egy számban legutóbbi lemezeteken ("I don't Mind")?
  • Ferencz Péter „Peet”: Életem egyik legszebb pillanata volt, amikor közösen álltunk a stúdióban, majd a színpadon. Valami olyasmit érezhettem, mint amit Ati, a szaxofonosunk érez, amikor például Dave Koz áll mellettünk. Külön megtiszteltetés számomra, hogy Csaba elsőre, örömmel fogadta a felkérést, és 80 évesen akkora dinamikával ragadta meg a hangszert ebben a funky dalban, hogy a 20 évesek elbújhattak volna. Nem lehetek ezért elég hálás.

  • MagyarJazz: A héten újra együtt lépsz színpadra Csabával. Mit szóltál, mikor téged hívtak a Jazz Generáció sorozatba? Ráadásul a Budapest Jazz Club nem is a törzshelyed.
  • Ferencz Péter „Peet”: Nagy megtiszteltetésnek érzem és igyekszünk kihozni a maximumot a lehetőségből.

  • MagyarJazz: Mire számíthat a közönség ezen a koncerten, ahol a hegedűsök mutatkoznak be, és a fellépők: Deseő Csaba, Antal Tibor és jómagad (https://hu-hu.facebook.com/BudapestJazzClub/)?
  • Ferencz Péter „Peet”: Természetesen mindegyikőnk fog ízelítőt adni a saját zenei világából, és lesznek kollaborációk is. Izgalmas este lesz, jól körbejárjuk a témát és az irányzatokat. Nem szeretnék poénokat lelőni, érdemes lesz nézni.

 

  • MagyarJazz: Szoktatok live koncerteket is adni. Hol és mikor lesz a következő?
  • Ferencz Péter „Peet”: Még ebben a hónapban vár ránk egy Raktárkoncert Plusz felvétel, amit hamarosan láthat a közönség, most erre készülünk nagy izgalommal - ez már szinte olyan lesz, mint egy igazi koncert a “régi szép időkben”. Az NKA és a Hangfoglaló program nemcsak a külföldi törekvéseinkben segít rengeteget, hanem az itthoni vérkeringés fenntartásához is nagyon nagy támaszt nyújt, ezért nagyon hálásak vagyunk.

 

  • MagyarJazz: Mit hallasz az USA-ból, mikorra tervezik, hogy újra elindul az élet? Nektek mikorra van meghívásotok?
  • Ferencz Péter „Peet”: Idén őszre halasztottak két nagy amerikai szereplésünket is, egy chicagóit és egy Los Angeles-it. Bár ezt is csak ceruzával mertük beírni a naptárba, közel tartva a radírt, de néhány napja reményteljes információt kaptunk, hogy egyelőre tartják 2021-es őszi tervet a szervezők, jó eséllyel ki tudunk repülni.

 

  • MagyarJazz: Hogyan tovább? Mire készültök a következő években?
  • Ferencz Péter „Peet”: Nagyon szeretnénk megvalósítani az elmaradt lemezbemutatónkat itthon, voltak európai turné terveink is 2020-ra, valamint szépen sorban pótoljuk az elmaradt amerikai szerepléseket, és a kanadai listavezetés miatt felmerül egy kanadai koncert kérdése is. Ezután természetesen jöhet egy új lemez, az ötletekből korántsem fogytunk ki, sőt.

 

 

 Fotó: Peet Project, BJC

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005