fbpx

Karantén alatt – interjú Binder Károllyal

2020. július 24.

Ez a félév az egyetemen is rendhagyó módon zajlott, ahogy minden iskolában. A helyzetet súlyosbította, hogy a karantén elrendelése, éppen az egyetem legsűrűbb életszakaszában következett be, amikor is teljes gőzzel zajlanak az év-végi vizsgák, szigorlatok, zenekari bemutatók, diplomakoncertek, államvizsgák, felvételi vizsgák.

Idén nem készült a diplomázókról írás, így a félévi beszámolókat nézegethetjük jövő januárig. Megkértem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének vezetőjét, Binder Károlyt, hogy meséljen erről a félévről.

  • MagyarJazz: Az egyetemen 3 hónapon át dolgoztatok online. Milyen kihívásokkal szembesültetek?
  • Binder Károly: A válsághelyzet miatt, ki kellett dolgozni a távoktatás menetrendjét, átalakítani egy sor olyan bevált és működő rendszert, ami korábban jól működött, így az oktatás anyagait, főtárgyas és csoportos képzések előadási és számonkérési formáit, továbbá a haladási naplókat, jelenléti-íveket és az oktatást ellenőrző adminisztrációt is. Ez a tanárok számára rengeteg többletmunkát jelentett természetesen. Az elméletet képező csoportos órák oktatása ilyen formában viszonylagosan, kisebb zökkenőkkel, de működőképesnek bizonyult. A főtárgy oktatásban és a kamara zenei és zenekari órák esetében, és különösképpen az improvizációs gyakorlat című tantárgynál jóval nehezebb és nagyobb kihívásokkal kellett szembenézni, ami igazából nem megoldott és véleményem szerint nem oldható meg hosszú távon.
    Az online oktatás a főtárgyak esetében a művészeti egyetemeken nem megoldható, hiszen az élő mester és tanítvány kapcsolat nélkülözhetetlen és semmivel sem pótolható. Az improvizációs gyakorlatok interaktív kapcsolat rendszere és a műfajból adódó sajátosságok miatt is megvalósíthatatlannak tűnik az ilyen formában történő oktatás, de gondoljunk csak bele, milyen lehet egy száz tagú kórus próbája, vagy egy big band próba, improvizációs betétekkel megtűzdelve élő jelenlévő emberek nélkül. A virtuális világ megérintés nélkülisége és a kéz meleg anyag megérintésének konfrontációját élhetjük meg.

 

  • MagyarJazz: Hogyan vették az akadályokat a diákok?
  • Binder Károly: A diákok, természetesen bizonyos tárgyak esetében örültek a távoktatásnak, de mindent összegezve nagyon hiányzott a közösségi élet, az osztályterem és az élő tanár-diák kapcsolat. Hiszen az ember elsősorban közösségi lény.

 

  • MagyarJazz: Mit gondolsz, a most diplomázóknak lesz emiatt hátránya, hogy 3 hónapig nem volt élő kapcsolatuk a tanáraikkal?
  • Binder Károly: Természetesen a most diplomázottak számára, jóval nehezebb volt minden, egyrészt nagyon hiányzott az élő kapcsolat a tanáraikkal, de ami jóval rosszabb, hogy egy olyan élő diplomakoncerttől estek el, ami már nem pótolható sehogy sem. Egy ilyen teltházas diplomakoncert, szülőkkel, rokonokkal, barátokkal, tanárokkal, kollégákkal, csillogó szemekkel teli tapsviharral, gratulációkkal, virágcsokorral baráti ölelésekkel járó megismételhetetlen örökre szóló élményt jelent mindannyiunk számára.

 

  • MagyarJazz: Szerinted melyik szakiránynak volt a legnehezebb ez az időszak?
  • Binder Károly: Úgy látom, hogy a diákok és a tanárok számára is nagyon nehéz időszakot jelentett az elmúlt vészhelyzet alatti oktatás, tanítás, vizsgáztatás számonkérés, dolgozatok írása, ellenőrzése a szigorlatok, kollokviumok és a felvételiztetés is hiszen már azon is túl vagyunk.
    Természetesen hatalmas feladatot jelentett az egész felvételi anyag a pontozás és vizsgáztatás átszabása az online formára. Ez nemcsak a tanároknak, hanem a felvételizők számára is egy különösen nehéz feladatot jelentett.

 

  • MagyarJazz: Idén hány szakra lehetett jelentkezni? Van esetleg újdonság az egyetemi képzésben?
  • Binder Károly: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem összesen öt féle képzést hirdetett meg államilag támogatott és önköltséges formában 117 szakon illetve szakpárosításban. A Jazz Tanszéken a tanári mesterképzés kifutása óta, hosszú idő után három szakon végre elindulhat a mesterképzés.
    A Jazz Tanszéken összesen tíz szakon folyik jelen pillanatban az oktatás. Zongora, zeneszerzés, szaxofon, basszusgitár bőgő, dob, ének, gitár, harsona és trombita. Ebből a tíz szakból mesterképzés zeneszerzés, zongora és szaxofon szakokon indul az idei tanévtől.

 

  • MagyarJazz: Mennyien jelentkeztek idén a Zeneakadémia Jazz Tanszékre?
  • Binder Károly: Nyolcvannégyen jelentkeztek az idén a Jazz Tanszékre ötvenen jutottak tovább az első fordulóban és végül huszonheten kezdhetik el a tanulmányaikat a következő tanévtől BA, MA és osztatlan képzés keretein belül.

 

  • MagyarJazz: Hogy vészelte át Binder Károly ezt a nehéz időszakot?
  • Binder Károly: Számomra a karantén időszak, sok többletfeladatot jelentett az oktatást illetően. Rengeteg munkám volt és van, amiben sokat haladtam előre. Befejeztem nagyzenekari "Lírikus szvit" című művemet. Írtam egy új quartet anyagot a zenekarom számára és elkezdtem a Bartók Béla "Gyermekeknek" trióra című anyagom második fejezetét hangszerelni. Soha nem unatkoztam az életemben. Mindig, folyamatosan tudtam alkotni, gyakorolni és tanítani, ez egy csodálatos számomra teljes életforma, természetesen a családomat is beleértve. A vészhelyzet és karantén időszak összemosta a nappalokat és éjszakákat. Volt, hogy hajnali négyig komponáltam és kottáztam, de volt, hogy reggel hatkor már elkezdtem a munkát. A napi 24 órás periódus sokszor átalakult.

 

  • MagyarJazz: Mi várható a jövő tanévben, mire készültök?
  • Binder Károly: Reményekkel teli nézek az új tanév elé a vészjósló hírek ellenére. Még mindannyian bizonytalanságban létezünk, de ugyanakkor, mindenre felkészülten. Többféle forgatókönyv is létezik az oktatást illetően is. A legjobbakat várom és kívánom mindannyiunk számára.

 

Köszönöm az interjút.

 

Fotó: Binder Károly

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005