fbpx

Gratulálunk Tony Lakatosnak, aki a Hesseni Jazz Díjat kapta idén

2020. június 30.

Lakatos Tóni 1958-ban született Budapesten és 1993 óta él Frankfurtban, 1981-ben disszidált, de ’78 óta már folyamatosan járt ki Nyugat-Németországba zenélni. A híres jazz szaxofonos első hangszere - a családi hagyomány szerint - a hegedű volt, de ezt lecserélte 15 éves korában fúvós hangszerre. Szerencsére jól olvasott kottát és rögtön meghallották tehetségét, így a frankfurti rádió big bandjénél el tudott helyezkedni gyorsan. Azóta több mint 300 lemezen volt szólista vagy közreműködő zenész. Idén megkapta élete első díját!

A hr-Bigbanddel minden évben workshopokat és mesterkurzusokat tart, amellett, hogy a világ minden táján koncertezik a big banddel vagy saját zenekaraival. 1993 óta játszik a hr-Bigbandben tenor és szoprán szaxofonon és fuvolán. Olyan nagynevű zenészekkel játszott együtt, mint Al Foster, George Mraz, Billy Hart, Joanne Brackeen, Cecil Mc Bee, Woody Shaw, Anthony Jackson, Terry Lynn-Carrington, Randy Brecker, Chuck Loeb, Kenny Wheeler.

Olaf Stötzler, a hr-Bigband vezetője azt mondta róla, hogy „úgy játszik, hogy lejátssza a Csillagokat az égről, és minket is magával visz erre az útra. Minden alkalommal.”

 

Tony Lakatost kérdeztem a díjról.

  • MagyarJazz: Gratulálunk a Hesseni Jazz Díjhoz! Mi ez a díj? Kik kapják?
  • Tony Lakatos: Ezt a díjat minden évben a német Hessen Tartomány Kulturális Minisztériuma adja, egy újságírókból és zenészekből álló zsűri dönti el, hogy ki kapja.

 

  • MagyarJazz: Az első díjad, amit talán már vártál. Miért fontos számodra ez az elismerés?
  • Tony Lakatos: Valóban az első díj, amit valaha is kaptam, azt hogy vártam volna rá, azt cáfolom, ugyanis mivel még soha nem kaptam díjat, ezért nem is vártam soha semmiféle díjat, ennek ellenére nagyon örülök, hogy idén én kaptam meg, hiszen ebben az országrészben nagyon sok jó jazz-zenész munkálkodik.

 

  • MagyarJazz: Mit kaptál a díjjal, és mire fogod felhasználni, ha nem indiszkrét a kérdés?
  • Tony Lakatos: A díjjal valóban jár egy bizonyos pénzösszeg is, amit remélhetőleg jövő évben egy vagy két új lemez felvételét fogja segíteni, valószínűleg az Amerikai Egyesült Államokban, ha a körülmények megengedik.

 

  • MagyarJazz: Láthatunk, hallhatunk a nyáron Magyarországon? Ugye azért még van kapcsolatod ezzel a hazáddal is?
  • Tony Lakatos: Most jelen pillanatban is Magyarországon vagyok inkább, csak családlátogatáson és nincs koncert. Remélhetőleg a közeljövőben lesz rá mód, hogy Magyarországon is felléphessek.

  • MagyarJazz: A karantén alatt többször is hallhattunk a big banddel és a saját zenekaroddal is. Milyen koncertekre készülsz még az idén nagyon?
  • Tony Lakatos: A big banddel mostanra befejeztük ezeket a közönség nélküli, úgynevezett live stream koncerteket, és remélhetőleg ősztől már közönség előtt léphetünk fel. Jövő héttől Spanyolországban leszek elég hosszú ideig, és nagyon várom a fellépést június 24-én az alicantei jazz fesztiválon, valamint természetesen szeptember 27-én lesz a díjátadás, amin a saját quintettemmel fogok játszani.

Köszönöm az interjút, sok sikert, és remélem itthon is hamarosan ilyen öröm ér!

 

Fotó: Tony Lakatos

Frankfurter Rundschau 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005