fbpx

V4 Jazz Fest – Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban – interjú Bóna Lászlóval és Igor Vidával

2020. február 28.

Március 4-e és 7-e között rendezik meg a V4 Jazz Fest nevű négy országra kiterjedő fesztivált.
A fesztiválon résztvevők 4 városban fogják előadni produkcióikat, Budapesten, Prágában, Krakkóban és Somorján.

A V4, a visegrádi négyeket jelenti, és a fesztiválon 4 zenekar 4 nap alatt 4 koncertet ad 4 országban: AghaRTA Band (CZ), Oláh Krisztián Quartet (HU), Kamila Drabek Tercet (PL) és Nothing Bur Swing (SK).
A V4 fesztiválról a budapesti Budapest Jazz Club vezetőjét, Bóna Lászlót, valamint a szlovákiai Somorján található Mozi Club nevében nyilatkozó Igor Vidát kérdeztem.

 

  • MagyarJazz: Mikor indítottátok útjára a V4 Jazz Fesztivált és ki az ötletgazda?
  • Bóna László (Budapest Jazz Club): A fesztivál ötletét a Visegrád Fund felhívása adta. Régóta nyitottak voltunk nemzetközi együttműködések kialakításra, de a financiális háttér megteremtéséhez a támogatás segített minket hozzá. Első ízben 2017-ben rendeztük meg a fesztivált, az, hogy idén a korábbiakhoz képest egy lényegesen nagyobb léptékű, országokon átívelő program jöhetett létre, kimondottan támogatói szándék volt, aminek persze nagyon örültünk.
  • Somorjai Mozi Club nevében Igor Vida: Ilyen formában első alkalommal veszünk részt a fesztivál megvalósításában. Igaz, korábban már részesei voltunk hasonló együttműködéseknek más-más társszervezőkkel együttműködve, de azok legfeljebb egy-egy V4-es zenekar koncertjére korlátozódtak.

 

  • MagyarJazz: Miért jött létre ez a fesztivál, mi a célja?
  • Bóna László (BJC): Fesztivál fő célja, hogy a Visegrádi Négyek kiemelkedő jazz produkciót és formációit közelebb hozza a régió közönséghez és nem különben egymáshoz. Azt tapasztaltuk, hogy a lengyel, cseh, szlovák és magyar klubok és zenekarok napjainkban erősebb kapcsolatot ápolnak amerikai vagy nyugat-európai szervezetekkel és együttesekkel, mint egymással, ezen hivatott változtatni a programsorozat.
  • Igor Vida (Somorja): Erre talán a főszervező adhat megfelelő választ. Mi örülünk neki, hogy alkalmunk nyílik a közönségnek négy ország előadóit bemutatni.

 

 

  • MagyarJazz: Mik a jövőbeli tervek a fesztivállal kapcsolatban? Váltogatjátok a helyszíneket egy országon belül?
  • Bóna László (BJC): Nagy mozgásterünk a helyszínek választását illetően nem biztos, hogy lenne, tekintettel, hogy csakúgy, mint hazánkban kevés olyan helyszín van, ami egy hasonló kaliberű jazz tematikájú koncertsorozatot befogadni képes, vagy szeretne. A korábbi évek alkalmával a három visegrádi országból hívtunk meg egy-egy zenészt, a közös szervezésnek köszönhetően az idei, nagyobb szabású rendezvény adott alkalmat arra, hogy valódi együttműködés alakuljon ki a klubok között. A jövőbeli terveket tekintve inkább abban látjuk a lehetőséget, hogy ennek a kapcsolatnak a talaján folyamatos együttműködés, tapasztalat-csere alakuljon ki, és a cseh, lengyel, szlovák és magyar jazz zenészek gyakrabban kapjanak fellépési lehetőséget a V4 csoport országaiban.
  • Igor Vida (Somorja): Mi nyitottak vagyunk bármilyen jellegű együttműködésre. Ha lesz folytatás, és miért ne lehetne, szívesen látjuk újra a zenekarokat.

 

 

  • MagyarJazz: A fesztiválon fellépő zenekarokat hogyan választjátok ki? Az fontos szempont, hogy az adott ország zenei hangzása is megjelenjen a felkért zenekaroknál?
  • Bóna László (BJC): A korábbiaktól eltérően kizárólag a hazai zenekart választottuk mi magunk, a külföldi zenekarokat az együttműködő klubok delegálták.
  • Igor Vida (Somorja): Az idő rövidsége miatt nem nagyom volt lehetőségünk válogatni. Mindenestre olyan előadót kerestünk, aki hiteles a hazai színtéren, stabil felállásban játszik, nem pedig csak alkalmi fellángolás. Így esett a választás a Nothing But Swing trióra, akik jócskán visznek szlovákiai ízeket is a zenéjükbe.

 

 

  • MagyarJazz: Milyen jazz stílusok fognak megjelenni a fesztiválon? Törekedtetek-e arra, hogy minden nap más stílusú zenekar lépjen fel?
  • Bóna László (BJC): A kluboknak nem adtunk meg szempontokat a fellépők kiválasztására vonatkozóan, de talán a lengyel Kamila Drabek triójánál hasonló szempont érvényesült, mint nálunk: mindenképpen egy feltörekvő, fiatal zenekart szerettünk volna, hogy ezzel a kiváló lehetőséggel is segítsük bemutatkozásukat. Az Oláh Krisztián Quartet első lemeze idén februárban jelent meg, így ez a turné a frissen megjelent album bemutatására is alkalmat ad. Krisztián számos rangos elismerésben részesült, többek között elsőként kapott magyar zenészként meghívást a washingtoni Thelonius Monk Institute nemzetközi jazz versenyére, ahol a világ 14 legjobb jazz-zongoristája között versenyzett. Büszkék lehetünk, hogy kiváló zenésztársaival ezen az eseményen is országunkat képviseli.
  • Igor Vida (Somorja): Mivel nem sok idő volt a zenekar kiválasztására, és az sem volt világos, hogy a többi projektpartner kit küld majd, nem igazán a skála színesítése vezérelt minket, hanem a minőség. Így talán a magyar és a szlovákiai előadók közt nem lesz markáns stílusbeli különbség. Mindenesetre színes és színvonalas műsort láthat, aki ellátogat a 4 esti koncertre.

 

A zenekarokról a következőket lehet tudni:

Március 4. 20:00, Budapest Jazz Club

Kamila Drabek Tercet (PL)

A Krakkói Zeneakadémián megismerkedett zenészekből álló zenekar, az egyik legérdekesebb és legelismertebb fiatal együttes Lengyelországban. A zenekar Kamila kompozícióit játssza, tele dallamos, népi motívumokkal, a rock energiájával, fiatalos bájjal, egy nagy adag szláv líraisággal és némi humorral fűszerezve.

Kamila Drabek  – nagybőgő, Marcin Konieczkowicz – szaxofon,  Kacper Kaźmierski – dob

 

Március 5. 20:00, Budapest Jazz Club

AghaRTA Band (CZ)

A prágai jazz-szcéna legkeresettebb jazz zenészeiből verbuválódott zenekar repertoárja a tagok zenei ízlését tükrözi saját kompozícióik, és neves zeneszerzők, például Lalo Schifrin, Pat Metheny, Duke Ellington, Miles Davis és a Beatles szerzeményeinek feldolgozásait tekintve egyaránt.

Adam Tvrdý –  gitár, Ondřej Kabrna – zongora, Vit Svec  – nagybőgő, Michal Hejna  – dob

 

Március 6. 20:00, Budapest Jazz Club

Nothing But Swing (SK)

A nevének ellentmondva a zenekar zenei spektruma messze túlmutat a 40-es és 50-es évek határain. Saját szerzeményeikben, valamint a jazz sztenderdek feldolgozásában a klasszikus zene, a világzene és a modern jazz hatásai érhetők tetten.

Klaudius Kováč – zongora,  Róbert Ragan – nagybőgő, Peter Solárik – dob

 

Március 7. 20:00, Budapest Jazz Club

Oláh Krisztián Quartet

A zenekar programja a zongorista, Oláh Krisztián saját szerzeményeire épül, ugyanakkor a produkció szerves részét képezi a spontán és kollektív improvizáció, mely óhatatlanul magában hordozza napjaink szellemiségét és zenei eszköztárát, ezáltal friss és komplex hangzásvilágot formálva.

Oláh Krisztián – zongora, Oláh Kálmán Jr. – szaxofon, Orbán György – nagybőgő, Serei Dániel – dob

 

További információ: https://www.v4jazzfest.eu/home-hu/

>

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005