fbpx

Interjú a négy díjat nyert Symbiosis 5 tagjaival

2023. február 11.

A Symbiosis 5 nyerte meg január végén a Müpa Jazz Showcase versenyét. Ez annál is inkább így van, mert a zsűri és a közönség is hasonlóan döntött, így dupla győzelem az övék.

Sokat írtunk a Symbiosis 5 tagjairól már eddig is, de ahogy hallottuk a helyszínen a rövid interjúból, ezután is versenyeken fogják képviselni hazánkat, így reménykedhetünk benne, hogy sok dicsőséget érnek el. A zenekar tagjai: Kapolcsi-Szabó Levente - zongora, Drippey Máté - szaxofon, Virág Benedek - gitár, Gyányi Tamás - bőgő, Majsai Roland - dob

A fiatalok a Bartók Béla Konzervatóriumban ismerkedtek meg. Azóta négyen a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem padjait koptatják, a szaxofonos Drippey Máté pedig egy svájci egyetem hallgatója. A zenekar két tagjával készült interjú nem is olyan régen, mert Gyányi Tamás bőgős az I. Pege Aladár Jazz Nagybőgő Versenyen lett a második helyezett és Lakatos Ablakos ösztöndíjban is részesült, a dobos Majsai Roland pedig tavaly az Év fiatal jazz-zenésze címet kapta meg. Együtt több versenyt nyertek már meg Európában.

Ezek után nem csoda, hogy a nagyon erős mezőnyből kitűntek, és több fellépést is bezsebelhettek.

 

  • Irk Réka / Jazz.hu: Gratulálok a Müpa két fődíjának megnyeréséhez! Számítottatok rá? Mi volt a nyeremény?
  • Symbiosis 5: Köszönjük szépen a gratulációt! Egy ilyen versenyen sosem tudhatja az ember, hogy mire számíthat, éppen ezért inkább azzal voltunk elfoglalva, hogy a koncerten jól érezzük magunkat, és át tudjuk adni a hallgatóknak, amit szeretnénk. Arra semmiképpen nem számítottunk, hogy a közönség díját és a szakmai díjat is megnyerjük. Óriási meglepetésként ért ez minket, és nagyon megtisztelve érezzük magunkat.
    Fellépési lehetőségeket nyertünk olyan helyekre, mint például a Müpa vagy az Opus Jazz Club.

 

  • IR / Jazz.hu: Hogyan készültetek a versenyre?
  • Symbiosis 5: Sok próbával, sok gyakorlással és sok beszélgetéssel.

 

  • IR / Jazz.hu: Ahogy a beszámolóban említettem, volt egy show elem a műsorotokban. Ez kinek az ötlete volt, és mi a neve annak az ütőeszköznek, ami mindannyiotok kezében volt? Mennyi ideig gyakoroltátok, hogy egyszerre menjen?
  • Symbiosis 5: Ez dobosunk, Roland „Dobozba zárva” című dalában hangzik el, és az ő ötlete is volt, amit Sárvári Kovács Zsolt ütőkamara órái inspiráltak még a Tóth Aladár Zeneiskolában. Klasszikus zenében jártas ismerőseinknek mindig Steve Reich „Music for Pieces of Wood” című darabja jut eszükbe ennek hallatán, de őszintén szólva azt csak a dal megírása után ismertük meg. Tikfának vagy claves-nek hívják a hangszereket, amiket alkalmaztunk, illetve Roland ilyenkor kolompon játszik. Hogy egyszerre menjen, az szerencsére nem okozott nagy gondot, elvégre az együtt zenélés művészetét gyakoroljuk. Ami nehézséget okozott néhányunknak, hogy ezeket a tikfákat rendesen meg tudjuk ütni, hogy szépen szólaljanak meg. Mint mindennek, ennek is megvan a maga technikája, amire rá kellett érezni.

 

  • IR / Jazz.hu: Eddig milyen versenyen voltatok? A Müpa előtt egy erdélyi versenyt nyertetek meg? Ott hány zenekar versenyzett, és mi volt a nyereményetek?
  • Symbiosis 5: 2022 nyarán Spanyolországban megnyertük a Getxo Jazz Competitiont, egy nagymúltú nemzetközi zenei versenyt, legutóbb pedig valóban Erdélyben, Nagyszeben városában játszottunk a Sibiu Jazz Competition verseny keretében, ahol nagy örömünkre szintén megkaptuk a legjobb zenekarnak járó fődíjat. Velünk együtt öt zenekart válogattak be a döntőbe, két román, egy olasz és egy luxemburgi formációt. Ezeken a versenyeken is fellépési lehetőségeket nyertünk, így jutottunk ki 2022 szeptemberében az Eivissa Jazz Fesztiválra Ibizára, és hamarosan egy belgiumi és egy nagyszebeni jazzfesztiválon is fellépünk majd (Sibiu Jazz Festival).

 

  • IR / Jazz.hu: Miért szeretitek ezt a fajta megmérettetést? Nagyobb figyelmet kaptok a versenyek miatt?
  • Symbiosis 5: Tulajdonképpen nem magát a megmérettetést szeretjük, hanem azt, hogy meg tudjuk mutatni magunkat más és más nemzetek közönségének is, országunkat is képviseljük, talán egy kicsit öregbítjük a magyar jazz hírnevét, és persze mindig jó élményeket tudunk gyűjteni. Induló jazz-zenekarként ezek a versenyek kiváló lehetőségek, hogy új helyekre jussunk el, új embereket ismerjünk meg, kapcsolatokat építsünk.

 

  • Irk Réka / Jazz.hu: Mik a jövőbeli tervek? Hogyan tovább egyénileg és a zenekarral?
  • Symbiosis 5: Rövidesen megjelenik a már emlegetett Getxoban adott koncertünkről egy lemez. Emellett természetesen koncertezünk, tervben vannak még versenyek, és rövidesen összegyűlik annyi új szám, hogy el fogunk kezdeni dolgozni egy újabb albumon. Mindezekről és az aktuális programokról a https://www.facebook.com/symbiosisquintet/ oldal követésével lehet naprakész információkat szerezni.
    Egyénileg még hallhatnak minket különböző formációkban. Mindannyian játszunk más felállásokban is (pl. Kapolcsi-Szabó Levente Trió, Majsai Roland Trió), ezenkívül az érdeklődők figyelmébe ajánljuk április 2-án a Budapest Jazz Clubban megrendezésre kerülő Budapest Orchestra Project koncertet. Ez egy fiatal big band Tompa Ábel karnagy vezetésével, amely Benedek, Tomi és Roland közreműködésével ad egész estés koncertet.

Kapcsolódó cikk: Jazz Showcase - Symbiosis 5, Ineffable, Sárközi Dina Quintet, Varga Balázs / Expression

 

 

Fotó: Irk Réka, Symbiosis 5

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005