fbpx

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a 606 Clubban május 26-án, csütörtökön 20 órai kezdettel bemutatja Londonban: REGGIE JONÁS & JULIAN SIEGEL

A magamfajta jazzveteránok évtizedekkel ezelőtt nemcsak azt gondolták lehetetlennek, hogy egy – a nyugati világban megjelent lemez, film, regény stb. – szinte egyidőben lehessen elérhető a Duna-Tisza közén, mint a világ szerencsésebb felén, hanem az előadóművészek itteni fellépését még annál is inkább. Szerencsére mindez már a múlté... A mai fiatal generáció ezt nem is igen érti. Jó nekik.

Másodszor járt nálunk a fantasztikus zongorista Tigran Hamasyan, ezúttal már a Müpa nagyobbik termében, a háta mögött a világ sok országában aratott hangos sikerrel és már tíz szóló lemezzel. A  tizenegyediket, amely ennek a turnénak az alapja, StandArt címmel örökzöldekből állította össze, ez az első ilyen, egész estés műsora. A második ráadásban ritmusszekció nélkül azért búcsúzóul felvillantott egy örmény népi hatásokat mutató régebbi saját számot is.

A fiatal középkorú (1981-ben született) olasz gitáros, Fabrizio Savino semmi kétséget sem hagy afelől, hogy legújabb lemezét egy mitológiai alapjelképnek, a kelő napnak szentelte, s mint maga a zenész nyilatkozza, a kelő nap gazdag metafizikai tartalmából is kiváltképp az újjászületés motívuma ragadta meg a fantáziáját, ahogy ezt az album második felvételének címe is jelzi.

REGÁLY 60

2022. máj. 25.

Pénteken ünnepelte közelgő 60. születésnapját Regály György. Az LFZE Jazz Tanszékének 1962. június 29-én született művésztanára nem talált a valós dátumhoz minden szempontnak megfelelő közelebbi időpontot, így végül május végén, a legendás Darshan helyén nyílt új komplexumban, a Mixát Udvarban kerülhetett sor a születésnapi koncertre. A billentyűs hangszereken játszó ünnepelt az alkalomhoz illő, Regály 60 nevet kapott formációjában Soso Lakatos Sándor ezúttal tenorszaxofonozott, Lakatos Pecek Krisztián bőgőzött és Balász Elemér dobolt.

Ma, május 24-én a Kobuciban lesznek hallhatóak Borbély Mihály régi és jelenlegi tanítványai. A Mester nyolc szaxofonost fog bemutatni a közönségnek.

Magyar jazzgitárosként felemelő volt látni, ahogy egy kedd este kígyózó sorban állnak sorban az emberek, hogy bejussanak John Scofield triójának koncertjére. Ráadásul a klub vezetése amerikai mintára a koncert mindkét félidejére külön jegyet árusított, az egész estés telt ház tehát mutatja, hogy van valós érdeklődés a minőségi jazzprodukciókra. Az alábbi koncertbeszámoló az este második, kilencórás kezdetű félidejéről készült.

A tavalyi nagy sikerű Jazz- és Borfesztivál után a szentendrei Barcsay udvarban idén a pünkösdi hétvégén lesz jazzfesztivál a Ferenczy Múzeumi Centrum szervezésében. A programot a premierek fémjelzik – írja a Magyarjazz.hu munkatársa, Zipernovszky Kornél, aki a program szervezője.

Idén már a hetedik alkalommal rendezte meg a Magyar Jazz Szövetség az Év fiatal jazz-zenésze versenyt. Somogyvári Péter adott hírt február első napjaiban arról, hogy a közönségdíjat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén, jazzdobolást tanuló Majsai Roland nyerte.

A második lemezénél tartó huszonnégy esztendős, Philadelphiában élő altszaxofonos nemcsak virtuóz stílusművész, hanem miközben kortárs jazzt játszik, szokásos kvartettjével sok szállal kötődik a jazz régi hagyományaihoz is.

Fesztiválbúcsú

2022. máj. 20.

Az április 27-én „ütős kezdéssel”, a Dave Weckl & Tom Kennedy Projecttel indult „Jazzfest Budapest” május 12-i, csütörtöki zárónapjára vitathatatlanul a világ egyik legjobb altszaxofonosa, Kenny Garrett érkezett zenekarával. Garrett több alkalommal is fellépett hazánkban. Először Miles Davis első, 1989-es és a rákövetkező évi budapesti koncertjén láthattuk, majd az utóbbi években már a világ egyik legjobban jegyzett altosaként, saját zenekarával visszatérve megcsodálhattuk Veszprémben, Esztergomban és természetesen Budapesten, a BJC-ben, a Petőfi Csarnokban, valamint itt, a MOMkultban, ahová harmadik alkalommal tért vissza.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban május 20-án, pénteken 20 órai kezdettel bemutatja: Hajdu Klára Quartet

A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve) a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna.  A zenei illusztrációkat a youtube-ról válogattam, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek. Általában ezek a darabok a Spotify-on is fellelhetők, ha csak nem jelzem az ellenkezőjét.

A Háló Jazzklub immáron 124-ik „ülésén” olyan fergeteges jazzkoncert keretében ünnepeltük meg a mindenki által szeretett Gyárfás Pista 60. születésnapját, ami egyben a leginkább kedvelt és alighanem a leginkább „strapabiró” jazzirányzatot képviselte: a mindenki által befogadható melodikus modern jazzt.

Két összeillő ember

2022. máj. 17.

A május 12-ig tartott „JazzFest Budapest” az utolsó napokra is fantasztikus koncerteket kínált. Múlthét szerdán a MOMkult volt az első állomása Joey Calderazzo és John Patitucci duó turnéjának. A két muzsikus pályafutása már kezdetek óta összefonódott, többször játszottak együtt különböző formációkban, de most ítélték úgy, hogy közös zenei mondandójuk megérett a nyilvánosságra, és ezt örömünkre Budapesten osztották meg először.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005