fbpx

Most, nyugalom van

2020. október 02.

Egy igencsak hosszú évtized telt el úgy, hogy a lengyel jazzben alig-alig játszott szerepet a gitár, mint hangszer. Sok oka lehet annak, hogy ez így történt, de tény, hogy az 1960-as években – és joggal mondhatjuk, hogy ez a korszak volt a lengyel jazz evolúciójának legfontosabb korszaka – a zongoristák és a fúvósok vitték a prímet.

Trendi nélkül

2020. október 01.

Szombaton a tavasszal a járvány első hulláma alatt bevezetett szigorú korlátozó intézkedések miatt elmaradt koncertre került sor az Opus Jazz Clubban. Őszre a szigor enyhült, és a Várallyai Petra Trio bemutathatta végül az év elején „Deadline Haze” címmel megjelent lemezét. „Azért jól esne együtt tombolni a mára tervezett lemezbemutató koncerten, na de majd ősszel, addigra lesz még sok új szám”- írta Petra közösségi oldalán elmaradt májusi lemezbemutató koncertjének napján. A februárban megjelent album közben elnyerte a független alkotók és előadók elismerésére létrehozott Independent Music Awards (USA) idei közönségdíját, és bejött Petra kívánsága is, a klub mindkét szintjét megtöltő, teljes teltházat adó közönség fantasztikus hangulatban tombolt együtt a zenekarral. A 2014-ben alakult, és azóta is változatlan felállású trióban a zongorán és hegedűn játszó, valamint énekhangját is megcsillantó komponista zenekarvezető Várallyay Petra mellett természetesen ezúttal is Berta Zalán basszusgitározott és Szikora Balázs dobolt.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban október 2-án, pénteken 20 órai kezdettel bemutatja: Gyárfás Trió feat. Szalóky Béla és Szalóky Balázs

A Kult50, a Fidelio zenei újság által indított értékmérő díj. 2017 óta minden évben kiadvány jelenik meg, ahova tíz kategóriában kerülhetnek bele olyan személyek, akik az előző évben jelentősen hozzájárultak a hazai kulturális élet előremozdításához.

Az idén 30 éves Magyar Jazz Szövetség már több ünnepi rendezvénnyel is jelentkezett ebben az évben. Az idei utolsót a Budapest Jazz Clubban tartják október 7. és 10. között, ahol 4 napon keresztül lépnek fel jazz-zenekarok, és kiosztásra kerülnek azok a díjak is, melyeket februárban ítélt oda a közgyűlés.

A 12 évvel ezelőtt elindított fesztivál azt tűzte ki célul, hogy a zenét, a zenészeket, a zenekedvelőket segítse, és ápolja az élő zenei élmény iránti éhséget az előadók és a közönség részéről is. A The Voicengers fesztivál olyan fiatal művészek munkáját támogatja, akiknek a művészi útja már elindult. Idén Dés András volt a fesztivál magyar vendége. Tavaly szeptemberben Magyarországon is élvezhettük a workshopokat, jam sessionöket és koncerteket a Fonóban.

The Voicingers 2020

2020. szeptember 27.

12 years ago The Voicingers festival was born to serve music, musicians and music lovers, and to cherish the hunger for live music experience, both among performers and listeners. The Voicingers Festival supports the work of young professionals whose artistic path has already begun. Last year we could enjoy also in Hungary the workshops, jam sessions and concerts in Fonó in September. And this year a fantastic Hungarian percussionist, András Dés was invited to teach and to a concert.

Rendhagyó lemezajánlóra inspirált Brad Mehldau. Régóta vallom: a jazz valójában gondolkodásmód és életforma. Azok szeretik, akiknek az élet legizgalmasabb kihívása a tehetség kipróbálása, a határok keresése. Számukra az endorfin termelésének leghatásosabb módja a váratlan szituációk megélése, a megoldása pedig a teremtő kreativitás. Ezért marad mindig rétegműfaj, mert az emberek többsége nem így él és gondolkodik.

Üzent az Angyal: A jazz él

2020. szeptember 25.

Szeptember 23-án két fiatal adott koncertet Nagykanizsán a Gerő Cukrászdában. Egyikük a zalaegerszegi születésű, New Yorkban élő 31 éves Angyal Laura énekesnő, zeneszerző és dalszövegíró. A duó másik tagja a kanizsai Gayer Mátyás zongorista, aki Londonban él. A három helyszínből álló koncertkörútjukat Zala megye három településén mutatják be. Angyal Laurával a koncert előtt beszélgettünk.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban szeptember 25-én, pénteken 20 órai kezdettel bemutatja: Elek István Quartet feat. Veininger Kristóf

Ebben a részben egy olyan zenészóriásról és CD-jéről lesz szó, aki kiemelkedően jelentős szerepet játszott a jazz fejlődésében és egy korszak, a bebop létrejöttében. Ez a zenész Thelonious Monk és a Genius of Modern Music című CD-jét mutatom be, amelynek zenei anyaga 1947-ben és 48-ban került felvételre. Eredetileg a Blue Note lemeztársaság adta ki a számokat, majd ültette át azokat CD-re.

A forradalom leverése után Amerikában letelepedett művész öt évtizedes távollét után 2006-ban tért vissza Budapestre és azóta is tevékeny résztvevője a hazai zenei életnek. Hosszú külföldi tartózkodása során mindvégig megőrizte magyarságát, és minden alkalmat megragadott, hogy a forradalomról zeneművek, koncertek révén megemlékezzen. (Budapest 1956 c. zeneműve évente hangzott el a forradalom Los Angelesben lévő emlékművénél tartott ünnepségeken.)  Most sem tesz másképpen és Forradalmi sorozat címmel új, eredeti öt tételes modern kortárs zenei projektjével állít emléket a magyar történelem kiemelkedő eseményének.

Bár hölgyek esetében nem szoktuk firtatni az életkort, de hősnőnk nyugodtan letagadhatna legalább egy évtizedet. Így aztán sztoikus nyugalommal fogadja félévszázados „fennállását”, és olyan koncertet adott zenészbarátaival pénteken este, amelyben megmutatta, hogy művészete mennyire különleges színfolt a hazai jazz palettáján. Igyekszem is minden fellépésén ott lenni, legutóbb tavaly november 24-én élvezhettük játékát ugyanitt, amelyről mi is beszámoltunk ezen a fórumon.

Ahogyan mondani szokás „angyal szállt át” a klub felett kedden este, mert a magyar jazz három kiemelkedő muzsikusának koncertjén olyan élményben volt része a vírus-hiszti ellenére megjelent szépszámú közönségnek, amely tényleg nem mindennap adódik bárhol is a világon.  Mint aki gúzsbakötésből szabadult, hihetetlen vehemenciával játszott, és ünnepelte meg születésének 30. évfordulóját minden idők legkiemelkedőbb hazai triója.

A minden évben megrendezésre kerülő big band napot áprilisról elcsúsztatták szeptember 20-ára, tehát most vasárnap kerül sor a 2. kerületben erre az előadásokból, szakmai programokból és koncertből álló egész napos eseményre.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005