fbpx

Néhányszor már használtam azt a kitételt, hogy zenéről írni nem könnyű feladat. Ezért is szoktam azzal befejezni tudósításaimat, hogy az előttünk megszülető művészetet, az élő zene élményét, azt a varázslatot, aminek – ha passzívan is – de mégis csak részesei vagyunk, semmi sem pótolja. Nos, ezt éreztem az egész koncert alatt, amely október 15-én este a budai oldal egyre fontosabbá váló koncerttermében került sorra.

Varga Gábor soproni jazz-zongorista, zeneszerző fellépése szinte unikum számba megy Budapesten és környékén. Törökbálinton a lelkes jazzrajongók meghallgathatták ennek a kifinomult és virtuóz zongoristának és zenekarának a játékát, kompozícióit. A Varga Gábor Quartet, vagyis Varga Gábor, Csuhaj-Barna Tibor, Jeszenszky György és Szaniszló Richárd, a 2018-as „Sounds of Colors” című lemezüket mutatták be nagy sikerrel.

Ma (2019. október 18.) lenne 100 éves Anita O'Day. 

Volt a jazz történetének egy remek figurája, aki úgy muzsikusként, mint emberként a legnagyobbak közé tartozott. Mint zenész, komponista és hangszerelő óriási szerepet vállalt a jazz megújításában, abban, hogy a jazz igazi modern művészetté fejlődjön, mint ember remekül kommunikált a közönséggel, szinte divatot alkotott öltözködésével, mintául szolgált a kor fiataljainak. Ezt a különös muzsikust Dizzy Gillespie-nek hívták, és ebben a részben az ő felvételeiből készült kollekció kerül bemutatásra. A 2 CD-t tartalmazó album Gillespie-nek az RCA Victor lemeztársaságnál 1937-49 között készített darabjait foglalja magába, és „The Complete RCA Victor Recordings” címen adták ki 1995-ben.

Pernye András-díjas jazzgitáros zeneszerző, Halper László lemezbemutatóra készül a hétvégén. Az „Electric Angelland” album után, most a „Blues from Angelland” című lemezzel rukkol elő a Jimi Hendrix életmű jazzes intepretálója.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban október 18-án, pénteken 20 órai kezdettel bemutatja: Jazz-Csillagvizsgáló III.

Három évvel ezelőtt már járt Budapesten, akkor Jimmy Johnson basszusgitárossal és Simon Phillips dobossal kiegészülve, trióformációban nyűgözték le a Müpa közönségét. Október 29-én ismét a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben üdvözölhetik őt a magyar jazzrajongók – ezúttal viszont izgalmasnak ígérkező szólóestet ad majd.

Sokszor használt közhely, hogy „nagy sikerrel szerepelt valaki itt vagy ott”, de ez alkalommal közhelyről szó sincs, mert tényleg olyan meleg fogadtatásban részesült ez a kedves, fiatal énekesnő, amelyet nem sokan kapnak meg már pályájuk elején. Az ünneplésből persze kijutott az őt kísérő, már befutottnak számító hangszereseknek is. Nem elég, hogy jegyzeteim szerint összesen 17 amerikai jazz standard került sorra a két félidőben, de a lelkes közönség alig engedte haza a fáradt művészeket. Sőt – mi több – ők még talán hajlandónak is mutatkoztak a folytatásra, de a Háló klub feletti lakókkal történt megegyezés miatt a (szünettel együtt) három óra időtartamú rendezvényt este 10-kor mégis csak be kellett fejezni.

Sajnos csak három jazz koncert került az évente megrendezésre kerülő kortárs művészeti fesztivál programjába idén.

A nagy fekete-amerikai énekesnőt, Dee Dee Bridgewatert évtizedeken keresztül úgy tartottuk számon, mint a nagy dívák (Billie Holiday, Ella Fitzgerald és Sarah Vaughan) egyenes „leszármazottját”, hiszen pályájának elején valóban ennek a – klasszikus értelemben vett – vokális előadó művészetnek vált folytatójává. Ekkor még csak lemezek, videók vagy DVD-k közvetítésével ismerhettük meg munkásságát, amely Duke Ellington, Horace Silver, Ella Fitzgerald és Billie Holiday életműve előtti tiszteletét fejezte ki akkori fellépései és lemezei révén.

Art Blakey centenárium

2019. október 11.

Ma (2019. október 11.) van a legendás hírű dobos és zenekarvezető, Art Blakey születésének századik évfordulója. Pallai Péter tekint vissza a jazz óriás páratlan teljesítményére (bőségesen merítve Kerekes Györggyel közösen írott könyvükből, A Jazz Évszázadából).

2016 decemberében született meg a fejemben a gondolat, hogy Esztergomban megpróbálok beindítani egy jazz klubot, melynek koncertjein ennek a kisvárosnak ezt a rétegzenét szerető lakói havi rendszerességgel összegyűlhetnek és élvezhetik az élő jazz varázsát. A helyszín a  Szentgyörgymezői Olvasókör, melynek csapatával már sokat dolgoztam együtt. Ötletemet Polgár József, igazgató teljes mellszélességgel támogatta, és minden tőle telhetőt megtett, hogy minél jobb technikai és anyagi hátteret tudjon biztosítani a klubnak. Családtagjaim körében is hamar társakra találtam, mert a kezdetben még roppant szerény és bizonytalan anyagi források ellenére is csatlakozott hozzám két kiváló zenész Vörösné Strausz Eszter (fuvola, szoprán szax.) és Vörös Niki (ének) személyében, és lelkesen tervezgettük együtt klubunk jövőjét.

Zolbert ma a legismertebb név a hazánkban a smooth jazzt játszó előadók között. Ez a Magyarországon kicsit háttérbe szorított stílus, őshazájában, az USA-ban nagy sikernek örvend, tematikus fesztiválokkal, szakmai díjakkal és többszáz rádióval, sőt a Billboard Top Jazz Albums listáján is rendszeresen megtalálhatóak smooth jazz lemezek az első 10-ben. Október 24-én egy különleges estén, egy speciális formációval lép fel a szaxofonos és nagyzenekara a Budapest Jazz Clubban.

A jazz kedvelőinek és művelőinek örömére színvonalas szabadtéri helyszínnel bővült a fővárosban fellelhető koncerthelyszínek szűk köre. Idén első alkalommal került megrendezésre az Orczy Summer Chill fesztivál a megújuló VIII. kerület szívében, de a szervezők bizakodóak a folytatást illetően.

Azt nem lehetett nehéz megfigyelni, hogy a rövidesen ötödik éves fennállását ünneplő Elek István Quartetnek jómagam is lelkes hívei közé számítok. Ott voltam az első, a bemutatkozó koncertjükön 2015. január 15-én (persze írtam is róla) és azóta is szinte minden fellépésükön jelen vagyok, legalábbis a fővárosban. Pénteken este megint élvezhettem ezt az örömteli, szívből jövő muzsikát. Ellington örökbecsű szlogenje szerint „It Don’t Mean a Thing if It Ain’t Got That Swing” azaz „Mit sem ér az egész, ha nincs benne swing)”.  Hát itt aztán volt…

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005