fbpx

Boldog születésnapot kívánunk a 60 éves Csuhaj-Barna Tibornak

2024. szeptember 21.

Dr. Csuhaj-Barna Tibor, a jazzbőgő mestere és oktatója 60 éves lett. Ez alkalomból köszöntjük sok szeretettel! 

Csuhaj-Barna Tibor 60 éves - interjú

A modern mainstream jazz-zene képviselője, aki sok évtizede oktatja a jazz-nagybőgőzés szépségeit a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén a szerzői estjére készül, de az interjúból a kezdetek és a család sem maradhatott ki.

  • Irk Réka / Jazz.hu: 60 évből mennyi telt zenéléssel? Miért fordultál a jazz felé?
  • Csuhaj-Barna Tibor: 7 évesen, zenei általános iskolában kezdtem a muzsikával foglalkozni Dunaújvárosban, zongorázni tanultam, majd középiskolában intenzíven gitároztam, (rock zenét) de aztán elkezdett érdekelni a basszus, és azt tanácsolták, próbáljam meg a jazzbőgőt (mivel akkoriban basszusgitárszak még nem volt)
    Felkészültem a tanszakra, ez alatt szippantott be a jazz igazán.

 

  • Irk Réka / Jazz.hu: Milyen meghatározó koncertélményeid voltak bőgősként, kivel játszanál újra, ha lenne rá alkalom?
  • Csuhaj-Barna Tibor: Nagy élmény volt Ágnessel ének-bőgő duót tavaly Chicagóban, idén Rómában és Montenegróban játszani. A Lakatos Ágnes Special Zone Kvartett (Pozsár Máté - pno, Pusztai Gábor - perc.) minden koncertje élményszámba megy számomra a mai napig.
    Sok remek zongoristával játszottam: Binder Károllyal, Regős Istvánnal, Márkus Tibivel, Varga Gáborral. Velük – sajnos Regős Pista kivételével (elhunyt 2012-ben) – az októberi szerzői estemen újra lesz alkalom együtt muzsikálni.

Csuhaj-Barna Tibor 60 éves - interjú

  • Irk Réka / Jazz.hu: Mik a meghatározó zenekarok, amik a legfontosabbak voltak a pályafutásod alatt?
  • Csuhaj-Barna Tibor: Binder Trió, Regős Quartet, Equinox, Voice and Bass, Vasmalom (folk), East Side Jazz Company

  • IR / Jazz.hu: Akkor szereztél doktori fokozatot, amikor az még nem volt ajánlott vagy kötelező a tanításhoz. Mi vezérelt ebben? Miről értekeztél?
  • Csuhaj-Barna Tibor: Az egyetemi tanításhoz kellett, így belevágtam. Érdekelt is ez a fajta kutatómunka, a témám meglehetősen egyedi volt („Az ének-bőgő duó formáció a jazz-zenében”) és mivel ezt a felállást 30 éve gyakorlom - gondoltam – erős rálátásom van e témára.

  • IR / Jazz.hu: Zenész házaspár vagytok Lakatos Ágnessel. Ráadásul van közös zenekarotok is. Hogyan tudtátok megoldani, hogy a gyerekeitek mellett a zenészi karrieretek ne szenvedjen csorbát? Könnyebb vagy nehezebb szerinted zenészházaspárként a szülői feladat (bár anélkül nem tudhatod, de azért rálátsz a kollégák életére)?
  • Csuhaj-Barna Tibor: Nagyszülői segítség nélkül nem tudtuk volna megoldani a gyerekek felügyeletét koncert időszakban. Hál Isten ők tudtak segíteni, nem kellett bébiszittereket alkalmazni.
    Emellett persze kiskoruktól kezdve - amikor csak lehetett - ott voltak a koncertjeinken.
    Ezt a szokásukat a mai napig megtartották. Nagyobb lányunk Rebeka klasszikus fuvolaművész lett, a kisebb, Kincső is nagy zenerajongó, bár ő nem lett muzsikus. Reméljük 10 hónapos unokánk, Bonifác is ebben a légkörben cseperedik fel, amire minden esélye megvan, lévén édesanyja, édesapja is profi muzsikus.

Csuhaj-Barna Tibor 60 éves - interjú

  • IR / Jazz.hu: Kivel szeretnél együtt muzsikálni, ha lenne rá alkalom?
  • Csuhaj-Barna Tibor: Bill Evan-szal, Coltrane-nel, Miles-szal. Komolyra fordítva a szót bárkivel, akivel kreatív zenei párbeszéd folytatható.

 

  • IR / Jazz.hu: Hogyan változott a zenei ízlésed az évek alatt?
  • Csuhaj-Barna Tibor: Kezdetben mindenki a kortárs zenékre helyezi a hangsúlyt, el kell telnie egy időnek, amíg kíváncsi lesz az ember az előzményekre, a „forrásra”. Én is ezt az utat jártam be. 10 év a Vasmalom folk zenekarban lehetőséget teremtett rálátnom a zene kimeríthetetlen tárházára:
    a népzenére, és nem csak a magyarra.

  • Irk Réka / Jazz.hu: Mik a terveid a közel és hosszabb távon?
  • Csuhaj-Barna Tibor: Készülök az október 30-i – jubileumi - szerzői estemre (Zeneakadémia, Solti-terem) ahol az elmúlt 30 évemet meghatározó zenésztársaimmal játszhatok együtt újra.
    A napokban fejeztük be a keverését a Corridor Fagott Kvartettre írt - 3 tételes kompozíciómon alapuló – lemezanyagnak.
    A Demeter Quartet (Nagy Jancsa, Frankie Lató, Demeter László) tagjaként ausztriai turné vár rám
    Több nemzetközi projectben is szerepelek a következő hónapokban: kelet-európai zenészekkel Kínában, izraeli muzsikusokkal Lengyelországban koncertezem.
    Jövőre új „Voice and Bass” lemezt szeretnénk készíteni, és persze a konzi és egyetemi tanítványokat terelgetni a profi zenésszé válás rögös útján.

 

Fotó: Sztraka Ferenc, Irk Réka 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005