Az ECM nem a skatulyákba szorítható zenei produkcióiról híres, énekes „stábtag” pedig olyannyira ritka, hogy hirtelenjében csak a norvég Sidsel Endresen neve ugrik be.  Az itt tárgyalandó album pedig kifejezetten vokálisnak is mondható, ugyanis egy szám kivételévek mindegyiken felhangzik az ének. A tizenegy darabból hetet Jormin jegyez, „csak” négyet Lena Willemark.  Éneke a mi fülünknek furcsa, kicsit egzotikus, tulajdonképpen olykor zenés szavalásnak determinálható. De tudni kell, hogy manapság a szabadzenébe oltott költészetnek is jelentős tábora van, az úgynevezett világzene pedig a jazzel rokonított zenei kategóriának minősül.  (Emlékeztetném olvasóimat, hogy a 2000-es évek elején a győri Mediawave fesztiválokon hihetetlenül érdekes világzenei produkciókat ismerhettünk meg.)

Az ECM kiadónál megszokott nemzetközi felállású formációkhoz hasonlóan ezúttal is egy távol-keleti – ugyancsak hölgy – vendég van, a japán Karin Nakagawa (1979), aki a „felkelő nap országának” jellegzetes hangszerén játszik, egy 25 húros koto-n. Ez egy hatalmas, a hazai citerára emlékeztető húros hangszer, persze jóval nagyobb annál. (Emlékszem, hogy sok évvel ezelőtt, a neves magyar-amerikai gitárművész, Zoller Attila mesélte nekem, hogy amikor a 60-as években Herbie Mann együttesével Japánban turnézott, kipróbálta ezt a hangszert is.) Végül a dobnál egy ugyancsak skandináv urat, bizonyos Jon Faltet (1979) találjuk. Ez a kvartett igazán különleges hangzásvilágot teremt, a misztikus vokál mögé.  Hogy a hallgató mélyen átérezhesse az egész bűvöletet, nagyon dicséretesen – a svéd nyelven előadott dalok szövege és azok angol fordítása is megtalálható a kísérőfüzetben! 

A repertoár kifejezetten érdekes, hiszen Jormin a világirodalom hét kevésbé ismert költeményét zenésítette meg, Lena viszont három dalához (Ramona Elena, The Woman of the Long Ice és Angels) maga írta a szöveget, egy pedig instrumentális (Wedding Polska). A címadó Pasado en claro a Nobel-díjas mexikói költő, Octavio Paz Lozano (1914-1998) verse, amit mind svédre, mind pedig angolra lefordítottak, Jormin megzenésítette, Lena pedig a svéd verziót énekli el. Hasonlóan jártak el két ősrégi távol-keleti költő, a kínai Ouyang Xiu (1007-1072) Mist of the River és a japán Yamabe no Akahito (700-740) Glowworm c. versével, Petrarca (1304-1374) szonettjével, és három kortárs svéd költő Anna Greta Wide (1920- 1965) Returning Wave, Tomas Tranströmer (1931-2015) Kingdom of Coldness és Jörgen Lind (1966-) Blue Lamp c. költeményével. (Ezeket persze csak angolra kellett lefordítani.) Öt szám svéd szövegét angolra maga Anders Jormin fordította. Egyébként minden tételnél precízen megnevezik a fordítót és azt a kötetet is, amelyből a szöveget kiemelték.

A projekt résztvevői tehát, mindenekelőtt a lemez „gazdája”, egyben a legnevesebb négyük közül: Anders Jormin bőgős, aki Charles Lloyd és Tomasz Stanko mellett szerzett világhírnevet. A lemezen nem tolakszik az előtérbe, de mind pengetős mind pedig vonós szólói csodálatosak, úgyszintén kísérő szerepében is kifogástalan. Kompozíciói meglehetősen változatosak pl. az első szám egyenesen fülbemászó, de olykor bizarr, nagyon skandináv zenével hoz bizonyos északi egzotikumot. 

 A dobos Jon Falt is jellegzetes skandináv zenész, elsősorban olyan muzsikusok társaságában tűnt fel, mint Bobo Stenson vagy Palle Danielsson, és persze Anders Jormin. A zene jellegéből adódóan ezúttal nem játszik fontos szerepet.   

Lena Willemark a svéd tradicionális népzene nagy alakja, aki nemcsak énekel, de hegedűn, brácsán és svéd népi fúvós hangszereken is játszik, komponál és arról nevezetes, hogy a folk és a jazz elemeit igyekszik kombinálni művészetében. A lemezen csak néhány alkalommal használja a hegedűt, de együttjátéka a bőgőssel varázslatos. Már két korábbi ECM lemezen is együttműködött Jorminnal: 2003-ban készült az In Winds, in Light, 2015-ben pedig a Trees of Light. Ez utóbbi trió felállás, a dobos kivételével azonos a mostani formációval, tehát Jormin, Willemark és Nakagawa. (A címekből is kiderül, hogy Skandináviában milyen fontos a fény, hiszen mindkét lemezcímben ott találjuk.) A japán hölgy 2009-ben jött Európába, 2013-ban telepedett le Németországban. Klasszikus zenészként is dolgozik, különösen érdekli Debussy zenéje. Játéka a koto-n lebilincselő, a hangzásvilág valahol a hárfa és a gitár között határozható meg.

Végezetül egy apró érdekesség Jorminnal kapcsolatban. 2020 tavaszán az V. Get Closer jazzfesztivál záróeseménye a Snétberger trió Titok c. ECM lemezének bemutató koncertje lett volna a MoMkult-ban, de Jormin egy göteborgi karanténban, az amerikai dobos, Joey Baron pedig valahol másutt „esett fogságba”. Szerencsére Feri nem először adott szólókoncertet, sőt az előző napon szerepelt Richard Bona is beszállt, így az esemény teljes siker lett.  Két évnek kellett eltelnie, amikor is tavaly januárban két egymást követő estén élvezhettük a trió nagyszerű produkcióját, benne természetesen Anders Jormin és Ferenc dallamos dialógusait.

Bárcsak a most taglalt ECM albumnak is lenne egy budapesti lemezbemutató koncertje!

ANDERS JORMIN:  PASADO EN CLARO       (ECM Records)

1. Mist of the River (Anders Jormin – Ouyang Xiu)
2. Blue Lamp (Anders Jormin – Jörgen Lind)
3. Ramona Elena (Lena Willemark)
4. The Woman of the Long Ice (Lena Willemark)
5. Wedding Polska (Lena Willemark)
6. Kingdom of Coldness (Anders Jormin – Tomas Tranströmer)
7. Angels (Lena Willemark)
8. Petrarca (Anders Jormin – Petrarca)
9. Pasado en claro (Anders Jormin – Octavio Paz Lozano)
10. Glowworm (Anders Jormin – Yamabe no Akahito)
11. Returning Wave (Anders Jormin – Anna Greta Wide)

Közreműködnek:

Anders Jormin,    nagybőgő
Lena Willemark,     ének, hegedű, brácsa
Karin Nakagawa,    25 húros koto
Jon Falt,     dobok, ütőhangszerek