fbpx
Márton Attila

Márton Attila

Első írásaim a Magyar Ifjúságban és a kanadai Coda c. jazzfolyóiratban jelentek meg. 1977-ben megnyertem a Nemzetközi Jazz Föderáció Jazz Forum c. folyóiratának pályázatát. Állandó munkatársa voltam a MaJazz c. folyóiratnak, jelenleg pedig a Gramofonnak, a Demokratának és a Hegyvidék c. lapnak. Publikáltam még az EMI Hangjegyzet c. periodikájában és az Universal jazzújdonságokat bemutató lapjában is. Jazzadások készítésében közreműködtem a Petőfi-, a Bartók-, a Klub-, a Civil- és a Fiksz-rádióban. A Jazzma.hu internetes honlapon több száz koncerttudósítás és egyéb jazzvonatkozású írás jelent meg tőlem. Hivatásos jazzrajongó címmel jelent meg cikkeim válogatása, és társzerzője voltam Deseő Csaba Kettősfogás c. memoár kötetének. 2017-ben megkaptam a Magyar Jazz Szövetség Pernye András életműdíját.

A főváros gazdag jazzkínálatában olykor kifejezetten nehéz választani, mert főként a tavaszi és őszi „fesztiválszezon” napjaiban nem ritka, hogy két, sőt három koncert is érdekelné a magamfajta „mindenevő” jazzrajongót. (A mai fiatalok el sem tudják képzelni, hogy évtizedekkel korábban jó ha egy havi jazzprogram felelt meg a mai heti kínálatnak...)  Így aztán május 7-én a Premier Kultcafét céloztam meg, ahol a Hajdu Klára Quartet Szakonyi Milán vendégjátékával mutatta be a legújabb – immáron hatodik – „Nostalgia” c. nagylemezét.

A legéletképesebb irányzatok művelőinek, a legendás jazzikonok művészetének felidézése igazi „küldetés”, amit a főváros két legfontosabb jazzklubjában élvezhetünk. A BJC-ben Kollmann Gábor tematikus műsoraiban olyan ikonok kerültek sorra, mint Thad Jones, Cannonball Adderley vagy legutóbb Phil Woods, míg az Opusban a MAO kamaraegyütteseinek tolmácsolásában a műfaj történetének legkarakterisztikusabb lemezalbumait veszik górcső alá.

Az új évezred egyik nagy felfedezettje, aki nemcsak kiemelkedő zongoraművész-zeneszerző, de szokatlan neve miatt is az érdeklődés homlokterébe került, az indiai (közelebbről tamil) származású, de már Amerikában született Vijay Iyer (1971). És ha ráadásul nem a „megszokott” zongoratriója élén, hanem egy éppen harminc évvel idősebb afro-amerikai trombitás, Wadada Leo Smith (1941) társaságában készít duólemezt, az mindenképpen felkelti a zenebarátok figyelmét...

Bátran állíthatjuk, hogy Vukán György az egész hazai társadalom által tisztelt és nagyrabecsült, rendkívül sokoldalú zongorista-zeneszerző volt, aki szentül hitt abban az eszmében, hogy a zene egy és oszthatatlan – és mindent meg is tett ennek gyakorlati megvalósításáért. Csak a ZENÉ-nek élt, így csupa nagybetűvel. Rendhagyó személyiség, reneszánsz polihisztor volt, aki szilárdan kitartott elvei mellett. Következetesen járta a saját útját és nem tűrte a beskatulyázást. Több mint hat évtizedet töltött a pódiumon, hiszen már nyolcesztendősen is szerepelt a nyilvánosság előtt.. (Két éve az év végi szavazáson magyar jazzlegendákra is lehet szavazni, akiket az év folyamán bemutatunk kedves olvasóinknak, hogy életben tartsuk emléküket – a szerk.)

Az idén 85 éves, még rendkívül aktív „nagy öreg” és a tőle évtizedekkel fiatalabb – a kortárs jazz élvonalához tartozó – három „középgenerációs” muzsikus 2021-ben, a Covid-járvány közepén egy New York-i stúdióban készített egy modern maistream „szerzői” lemezt, amely csak most jelent meg.

Ezúttal bizonyos fokig valóban „blindfold test” volt a múlt pénteki BJC koncert, hiszen – valljuk be töredelmesen – nem sokat tudunk a brit jazzéletről itt, a Duna partján. Ennek „felszámolásán” fáradozik Pallai Péter már hosszú évek óta, és számos kiválósággal ismertette meg a hazai jazzrajongókat, akik közül néhányan, mint pl. Liane Carroll, akár többször is visszatértek hozzánk, és régi ismerősként találkozhattunk vele. Most viszont ismét olyan kiválóság érkezett a ködös Albionból, aki még korábban sohasem járt magyar földön...

Nem először fejtem ki, hogy péntekenként (néha más napon), amikor is a HJM az est „gazdája”, akár előzetes tájékozódás nélkül is elmehetünk a BJC-be, mert nem fogunk csalódni és biztosan élvezetes jazzprogramban lesz részünk. Így volt ez legutóbb is.

Wayne Shorter számtalan kiváló lemeze közül egyik kedvencem a „Without a Net” c. album, amelynek címe nem az egyik számtól kapta az elnevezését. Ezen a korongon a jazztörténet egyik legnagyobb szaxofonművészével az a trió szerepel, amely húsz éven át játszott vele. Szándékosan nem kíséretről beszélek, mert elképesztő kreativitással vettek részt a művészi munkában. Ők látogattak el hozzánk a napokban, és az elhunyt Mestert sem akárki helyettesítette.

A külföldön hírnévre szert tett magyar származású jazzmuzsikusok „gitáros-triumvirátusának” harmadik tagja egy roma zenész: Bacsik Elek, aki hegedűsként is élvonalbeli muzsikus volt. Tevékenysége főként az Egyesült Államokhoz, korábban pedig Franciaországhoz kötődött. Zaklatott életét jól illusztrálja, hogy a kutatások szerint élete során neve huszonhat változatban került forgalomba... (Két éve az év végi szavazáson magyar jazzlegendákra is lehet szavazni, akiket az év folyamán bemutatunk kedves olvasóinknak, hogy életben tartsuk emléküket – a szerk.)

Már a 2000-es évek elejétől egymást érik a centenáriumok, hiszen a jazz első, nagy formátumú és ismertté vált generációjának „hősei” a múlt évszázad első évtizedeiben születtek. A MAO kamaraegyütteseinek bemutatásában havonta sorra kerülő „legendás albumok” nem feltétlenül igazodnak a kerek évfordulókhoz, de többször volt erre is példa. A nagy afro-amerikai gitáros, Wes Montgomery 1923. március 6-án született.

© 2019-25 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005