fbpx

Szabó Dániel: Pécsen nőttem fel, „missziós” okokból is úgy gondoltam, hogy jó lenne elindítani a felsőfokú jazzoktatást

Szabó Dániel, a Gonda János-díjas zongoraművész hol Budapesten, hol Pécsett, hol Los Angelesben él és alkot. Hamarosan pedig elindul a vezetésével a Jazz Tanszék Pécsett is.

Szabó Dániel

Szabó Dániellel készült egy nagyobb lélegzetű interjú, amiben Pallai Péter és Irk Réka kérdezi a jazzművészt a sikerekről, a karrierjéről, a tanításról, az itteni és az amerikai egyetemi képzésről, és persze nem maradhat ki a Pécsi Tudományegyetemen létrejövő felsőfokú képzés sem.

 

  • Irk Réka: Hol élsz, laksz jelenleg többet, Magyarországon vagy Amerikában? A családod itt vagy ott van?
  • Szabó Dániel: Most többségében Budapesten, itt a bázis, a gyerekeink itt járnak iskolába. Bár semmit sem gondolok véglegesnek, és élnek a kinti szálak, kapcsolatok is, most jól esik itthon lenni. A héten megint megyek Los Angelesbe, meghívtak a UCLA-re mesterkurzust tartani a Herb Alpert School of Music jazztanszakára, ahol Terence Blanchard a művészeti vezető. A UCLA-n tanítottam öt éven át, de a mesterkurzus mégis egy különleges dolog, mert össze kell sűríteni az információkat két órába, interaktívan úgy, hogy a diákokat is bevonjuk a játékba. Emellett lesznek koncertjeim, a kinti triómmal és egy Joe Henderson-számokat feldolgozó projektbe is elhívtak.
  • Irk Réka: Tehát ott is folytatódik a karriered, még ha nem is vagy ott?
  • Szabó Dániel: Igen, bár az ingázás nem könnyű. Tavaly háromszor voltam kint. Eközben nagyon élvezem az itthoni zenélést is persze.

Szabó Dániel 

  • Irk Réka: Mi az, amit még Amerikában nem értél el, de nagyon szeretnél?
  • Szabó Dániel: Nincs ilyen. Azért mentem első sorban Amerikába, mert volt egy elvarratlan szál az életemben. 2015 körül voltam kint Bostonban, ahol Danilo Pereztől és Jerry Bergonzitól tanultam. Akkor még élt a legendás Bob Brookmeyer is, aki zeneszerzést és hangszerelést tanított nekem - ez a mai napig nagyon meghatározó élmény az életemben. Meghívott a házába a feleségemmel együtt, és úgy fogadott minket, hogy az asztalon ott volt egy Bartók könyv angolul, ami egy nagyon szép gesztus volt a részéről. Érdekelte az európai komolyzene és élt Dániában is sok évig. Van egy trió-lemeze, amelyen Bill Evans-stílusban zongorázik dánokkal, annak ellenére, hogy kiváló ventil-pozanos volt eredetileg; szóval, volt affinitása az európaiak felé. Akkoriban többen is tanácsolták, hogy ne jöjjek haza, például Danilo (Perez – a szerk.) is, de akkor nagyon erős honvágyam volt, ez igazából itthon derült ki, amikor felszabadultságot éreztem attól, hogy újra itthon vagyok. Pedig megvolt a lehetőségem, hogy visszamenjek, annak ellenére, hogy Fulbrighttal /Fulbright ösztöndíj - szerk./ voltam ott. Mégis maradt bennem egy olyan érzés, hogy nincs teljesen rendben ez az ügy és nem zártam le. Az aktív magyarországi évek alatt többször is játszottam amerikaiakkal, akár lemezfelvételen is, pl. Chris Potterrel, - ezek az élmények mindig megerősítették bennem azt az érzést, hogy lehet még „keresnivalóm” az USA-ban, mert olyan jól megtaláltam mindig a hangot zeneileg, nyelvileg, és a gesztusok szintjén is az amerikaiakkal, hogy éreztem, fontos lenne, hogy még kimenjek.
    Amit kérdeztél, hogy mit akarnék konkrétan elérni: azért mentem ki alapvetően, hogy ezt az elvarratlan szállat elvarrjam, másrészt nagyon szerettem volna kipróbálni magamat szó szerint a „vadnyugaton”, tehát azt, hogy mi történik akkor, hogy ha a „semmibe” leteszem magamat, ráadásul a családommal, hiszen az egyik gyermekünk újszülött kisbaba volt akkor, a másik ötéves, úgyhogy ez nem volt kis vállalás a részünkről a feleségemmel, de bennem, bennünk volt a bolyongási vágy. És ami nagyon fontos és lehet, hogy ezt kellene első helyre tenni, hogy
    fejlődni is nagyon szerettem volna, szóval egyszerűen attól, hogy minél több emberrel játsszak, többféle nyelvezetben otthon lenni; az afro-amerikai jelenlét az amerikai társadalomban nagyon erős, és az a ritmusvilág nekem nagyon fontos a jazzben.
    Úgy gondoltam, hogy ott lesz lehetőségem ezt testközelből megélni, és így is lett. Ez egy örök tanulás. Ha karrierista irányba fordítanám az interjút, akkor persze megemlíthetem, hogy ott voltam majdnem a Grammy-díj kapujában, ami egy kiszámíthatatlan dolog, de az tény, hogy Peter Erskine saját maga adta be az ő általa kiadott lemezt 5 kategóriában is a Grammy-re 2019-ben, aztán nem lett belőle jelölés; de ha már itt tartunk, a saját lemezét is beadta abban az évben, és az sem kapott jelölést. Ráadásul neki már bőven vannak Grammy-díjai és jelölései, tehát ez ennyire kétesélyes játszma, lobbizás kérdése is. Mondhatnám azt, hogy ez is egy elvarratlan szál, de őszintén szólva, nem ebben látom a jó zenének a mércéjét, hiszen hány kiváló jazz-zenész van, akinek nincs Grammy-díja. Az aktivitás fontosabb számomra, tehát a rendszeres interakció, rendszeres játék, zeneszerzés és hogy ez minőségi közegben történjen, és igazából, hogy ez Európában vagy Amerikában van, ez a minőségi közeg, annak nincs akkora jelentősége. Annak viszont van, hogy a kinti zenei közösségben továbbra is aktív vagyok!

Szabó Dániel

  • Irk Réka: Mennyi idő volt a pécsi jazztanszak vagy jazztanszék létrehozás? Milyen feladatokat kellett megoldanod, honnét kaptál segítséget? Miért pont Pécs?
  • Szabó Dániel: Amikor hazajöttünk Amerikából, megkerestem Dr. Vas Bencét, aki akkor a zeneművészeti intézet vezetője volt, és neki említettem, hogy valamilyen formában el tudnék képzelni egy jazzműhelyt, jazzkurzust, akár úgy, hogy én külföldön vagyok, tehát online tanítással. Először kételkedve hallgatta, majd elkezdett ezen gondolkodni és az a nagyszabású ötlete támadt, hogy mi lenne, ha egy „rendes” jazzképzést indítanánk. Pécsen nőttem fel, „missziós” okokból is úgy gondoltam, hogy jó lenne elindítani a felsőfokú jazzoktatást egy kulturálisan gazdag vidéki városban. Gyerekkoromban az IH jazzklubba jártam heti rendszerességgel, ott hallottam először Szakcsi Lakatos Bélát, a László Attila Bandet, a Trió Midnight-ot, a Trió Stendhalt, az In Line zenekart, és így tovább, de volt jazzfesztivál is a POTÉ-n, akkoriban nagyon élénk volt ott a jazzélet. Most is jól működik a Metronóm Jazzklub, Kacsányi Éva szervezésében, ez mindenképpen dicséretes dolog. Úgy gondolom, hogy ennél is több lehetőség van a városban, és ez motivált és most is motivál.
  • Irk Réka: Mikor kezdted el szervezni a pécsi jazzképzést?
  • Szabó Dániel: Hű, már jó régen elkezdtem. Már a harmadik éve, hogy ezen dolgozom, dolgozunk. Ez egy bonyolult folyamat, kezdve az akkreditációtól, a tanári kar felépítésén át a szakmai program összeállításáig.
  • Irk Réka: Pécsett több helyen van középfokú jazzképzés?
  • Szabó Dániel: Nincs, ezt ki kellene építeni. Komoly improvizációs képzés és valamennyi jazz improvizáció is van abban az iskolában, ahol felnőttem, a Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskolában, és amely most is aktívan működik Pécsen, illetve van egy baranyai kisváros, Bóly, ahol tudtommal van némi jazzoktatás, Gráf Ádám (trombita) és Nagy Balázs (szaxofon) jóvoltából. Ezzel együtt is, a lépcsőzetes jazzoktatás kiépítése még várat magára. Én alapvetően előadóművész és zeneszerző vagyok, úgyhogy nekem elég az egyetem, mert tartani kell a határaimat. Ugyanakkor, fontos stádiumnak tartom az életemben, hogy „beletehetek” valami fontosat a magyar jazzoktatásba!

  • Pallai Péter: Ha egyetemi szinten Magyarországon valaki azt mondja, hogy zenepedagógia, akkor mindenkinek Kodály jut eszébe, de ezen túlmenően, hogy készítenek fel egyetemi szinten tanító tanárokat zenét tanítani, van ennek egy iskolája, van ennek egy folyamata, van ennek egy elmélete, vagy egyszerűen belecsöppensz?
  • Szabó Dániel: Szerintem, az élet úgy hozza, hogy sokan belecsöppennek. Amikor neves, pódiumon gyakran játszó zenészeket elhívnak akár az akadémiára, akár más egyetemekre vidéken, akkor nagyon sokszor azt nézik, hogy milyen referenciái vannak, tehát, ha jó muzsikus akkor elvileg tanítani is tud, bár ebből nem biztos, hogy az következik, hogy jól is tanít. Egyre inkább elvárás viszont felső fokon a zenei mesterdiploma, sőt, a doktori fokozat. A zenepedagógiai képzésben vannak módszertani órák. A jazznek is van oktatás-módszertana. Ebből is le kell vizsgázni, de őszintén szólva, én magamon azt érzem, hogy a napi gyakorlat hozza meg a tapasztalatot, szóval, ezt hiába olvassuk el tankönyvben, ha valakinek nincs meg eleve az az affinitása, hogy kapcsolatot létesítsen egy fiatal generációbeli muzsikussal, hogy kialakulhasson a pozitív „kémia”, akkor lehet doktorálni is ebből, de hiába.
  • Pallai Péter: Én egy nagyon régimódi kifejezést fogok használni, de akár egy középiskolai tanárnak is még van pásztori tevékenysége, ami már kevésbé releváns az egyetemen. Ez a te pedagógiai elképzeléseidben szerepel?
  • Szabó Dániel: Úgy érted, hogy terelgetni a tényleges értékek fele a hallgatókat? És nemcsak zeneileg, hanem a karaktert is? Igen. Ezt nagyon fontosnak tartom, pl. a gátlások leküzdését valakinél, aki úgy érkezik hozzám, hogy érzem, be van feszülve, ez például nem megy egyik napról a másikra, ezt egy „papírízű” módszertannal nem tudod megsegíteni. Vannak rá gyakorlatok, de ez olyan, mint az improvizáció a jazzben, hogy az adott pillanatban kell érezned, hogy mit mondjál a tanítványodnak: egy-egy mondattal „el is lehet vágni” valakit egy életre, de nagyon szépen ki is lehet nyitni az útját. Fontosnak tartom, hogy a zenén túli dimenziót is bele kell vinni az oktatásba.
  • Irk R.: Kik lesznek azok, akik tanítanak fognak?
  • Szabó Dániel: Családiasan indulunk, négy hangszerrel kezdjük. Mind a négy szakot akkreditálni kellett, és jó érzés, hogy sikeresen „átment” az anyag az akkreditációs folyamatokon. A jazzéneket Karosi Júlia fogja tanitani, akinek nemrégiben jelent meg egy énektechnikai, pedagógiai kötete is. A dobszakot Szabó Dániel Ferenc fogja vinni. Gyányi Marcell fog bőgőt tanítani, akit a tragikus hirtelenséggel elhunyt Szandai Mátyás helyére hívtam. Matyit is nagyon motiválta ez a feladat, a szakmai anyag első „adagját” is ő dolgozta ki a bőgő-oktatáshoz. Nagyon szomorú vagyok, hogy elvesztettük őt, mint zenészt és jövőbeni tanárkollégát egyaránt! Marcinak viszont nagyon örülök, nagyszerű muzsikus õ is!
  • Irk R.: Karosi Juli épp doktorál Pécsett, ugye?
  • Szabó Dániel: Igen, ő épp doktorál, és neki már van egyébként művészettörténet és filozófia diplomája is, így adott volt a zenei posztgraduális úton való folytatás is.
  • Pallai P.: Szándékosan építkeztek alulról? Látom, hogy egy zongora triótok van és egy énekes.
  • Szabó Dániel: Igen. Először fontos, hogy elterjedjen a köztudatban, hogy vagyunk.
  • Pallai P.: Fúvósokat terveztek hosszú távon?
  • Szabó Dániel: Igen, abszolút. A végső cél az, hogy legyen big band is az egyetemen.
  • Pallai P.: Ha már énekesetek van, gondolom elsősorban foglalkoznia kellene a színpadi megjelenéssel fellépéshez, mert a magyar zenészek között nagyon gyakori, hogy nem tudnak azon túlmenően kommunikálni, hogy bemutatják a zenekar tagjait, még akkor is, ha valaki más már felkonferálja őket.
  • Szabó Dániel: Igen, a színpadi megjelenés is fontos, de a terveink közt szerepel a zenei önmenedzselés oktatása is, van egyébként már ilyesmi tárgy a komolyzenészek számára, de ezt igazából jazzre specifikussá kell tenni. A jazzben minden másképp működik, mint a komolyzenében, és nincs más út, minthogy az ember megtanulja promotálni magát. Ezt is szeretnénk tanítani, de hozzáteszem, hogy végül itt is az „élet” lesz a legjobb tanítómester. Ősszel tartottunk egy jazzfesztivált, ahol olyan nagyszerű muzsikusok léptek fel, mint Fekete-Kovács Kornél, Juhász Gábor vagy Borbély Mihály, továbbá, a jazztanári kar. Itt már helyet kapott egy hasznos zenei menedzsmentkurzus is, Bágyi Balázs jóvoltából.
  • Pallai P.: Az angol nyelvtudás az nagyon sok jó zenésznél hiányzik, és tudom, hogy nyilván angol nyelvet kell tudni mielőtt bekerülsz az egyetemre, de nem lenne érdemes azon dolgozni, hogy amíg ott vannak a Pécsi Tudományegyetemen, addig továbbfejlesszék az angol tudásukat, mert sok esetben láttam, hogy még énekesnők sem tudnak annyira jól angolul, hogy a közönséggel kapcsolatot teremtsenek, beavassák a közönséget? Aki ezt nagyon jól csinálta, az Kanizsa Gina, aki megmutatta, hogy egy énekesnőnek fontos valami kapcsolatot teremteni a közönséggel. Esetleg tudtok kapcsolatot létesíteni az angol nyelvszakkal, hogy a zenészeknek adjanak külön tréninget?
  • Szabó Dániel: Jó ötletet adtál, még nem gondolkoztunk ezen, ez nagyon fontos!
  • Pallai P.: Az angol nyelvtudás amiatt is fontos lenne, mert akkor kapcsolatot tudnátok létrehozni szerb és horvát zenészekkel.
  • Szabó Dániel: Igen, vagy akár a szlovénokkal. Egy vidéki jazzképzésnek biztos, hogy más lesz az arculata, mint a fővárosinak, és ez szerintem kimondottan jót tesz az országos jazzéletnek. A Zeneakadémia Jazz Tanszékén is tartottam már mesterkurzust, Bacsó Kristóf tanszékvezető meghívására, illetve az Akadémia doktori iskolájában is tanítottam már. Bízom a kölcsönös együttműködésben.
  • Irk R.: Az nem megvalósítható, amit a Covid alatt láttunk, és ha nem is teljesen, de valamennyire működött, hogy online bekapcsold a külföldi kontaktusaidat workshop szinten?
  • Szabó Dániel: A Pécsi Tudományegyetemen van egy központi, a digitalizáció lehetőségeit kiaknázandó akció és ebben benne van az online oktatás is: az előre gyártott és letölthető kurzusok ugyanúgy, mint a hibrid oktatás, ami részben élő, részben online. Azért hozzáteszem, hogy zenét tanítani igazán csak személyesen lehet, de például egy zenei menedzsment kurzust meg lehet valósítani online is.

  • Pallai P.: Mennyire tartod fontosnak, hogy egy jazz-zenész komponáljon? Getz, Peterson nem nagyon törte magát ezen a téren. Úgy érzem, manapság, mintha követelmény lenne, hogy hozzál saját anyagot, és ez nem mindig jó. Te hogyan fogsz ehhez hozzáállni, mint tanszékvezető?
  • Szabó Dániel: A tantervi hálónak része a hangszerelés, és hangszerelni tudni mindenképp érdemes, mert ez megélhetési kérdés is. A jazz-zeneszerzés az már egy másik történet. A jazzben szerintem nagyon lényeges, hogy az egyéniség megjelenjen a játékban, akár az improvizáció, akár a zeneszerzés kereteiben.
    Mi egyáltalán a jazz? Amerika ilyen szempontból nagyon különbözik Európától. Ott a jazz örökzöldeknek és a tradicionális nyelvnek az ismerete belépő a szakmába. Utána következik a saját hang megtalálása, de MINDIG az afro-amerikai gyökerekből táplálkozva. Ahogy Coltrane is mondta: először meg kell tanulnunk a patterneket, hogy azután elfelejthessük őket. Európában hangsúlyosabb az egyéniség szerepe, néha kultusza, ez még a romantikából maradt ránk, nézzük meg pl. a skandináv jazzt. Én mindkettőt nagyon értékelem, bár vannak olyan produktumok, amelyekben én nem hallom az afro-amerikai elemeket, és akkor az számomra nem biztos, hogy jazz, de attól még lehet jó. A jazz eredetileg afro-amerikai műfaj.
  • Pallai P.: Mi jazzes hangzású jazznek nevezzük.
  • Szabó Dániel: Fantasztikusak pl. azok az európai jazzlemezek, amelyek az ECM-nél jelennek meg, de én némelyiket lehet, hogy inkább kortárs improvizációnak nevezném. Mitől jazz a jazz? Ez egy izgalmas és nehezen megválaszolható kérdés...
  • Pallai P.: Binder mondta, hogy ha free-t játszol és úgy marad, akkor az free, ha lekottázod és lejátszod, akkor kortárs zene.
  • Szabó Dániel: Valóban! Szóval, a kérdésedre a válasz: szerintem nem kellene mindenkinek erőltetni a zeneszerzést. Szerezzen az zenét, akiben megvan ez a véna. A jazzben nem is feltétlenül a legelmélyültebb szinten kell a zeneszerzésről beszélni, én inkább a dalszerzést emelném ki. Persze helyszínfüggő, nem mindegy, hogy az ember hol lép fel, egy jazzklubban pl. érdemes inkább dal-formájú kompozíciókat játszani, míg egy nagyobb koncertteremben nagyobb léptékű művek is megszólalhatnak.

Szabó Dániel

  • Irk R.: Mennyire nagy a különbség a kinti és az itteni egyetemi képzés között?
  • Szabó Dániel: Nekem az volt furcsa itthon, hogy sokkal visszafogottabbak voltak a hallgatók a kintieknél, nehéz volt velük kölcsönös párbeszédet kezdeményezni. Pl. ha kérdést tettem fel, akkor nem mertek olyan bátran válaszolni, kérdezni pedig pláne, mint ahogy kint megszoktam. Sokszor hónapok telnek el, mire ezt a gátat föl tudom bennük oldani, hogy nem félnek attól, hogy netán én vagy a társa azt mondja, hogy „na, ez milyen buta kérdés”. Sajnos nálunk ezek olyan kulturális rögzülések, amelyeket hosszabb idő levetkőzni. Amerikában nagyobb a szerepe a pozitív visszacsatolásnak az oktatásban kis kortól kezdve, ezért magabiztosabbá válnak a fiatalok. Jó lenne, ha nálunk is sokkal bátrabban mernék vállalni a diákok a hibázás lehetőségét. Amit még különbségként kiemelnék, az az, hogy Amerikában tandíjrendszer van és irdatlan összegekről beszélünk. Az egyik lehetőség, hogy valaki nagyon gazdag és kifizeti, de ez azért ott is ritka, a másik, hogy valamennyi ösztöndíjat kap. Igen ám, de az ösztöndíjat nagyon szigorúan kezelik, és végig teljesíteni kell egy bizonyos GPA-átlagot, ha a hallgató ez alá megy, akkor elveszik a támogatást. Én azt tapasztaltam, hogy egyetemi szinten nagyon kevés volt a hiányzás, a fegyelmezetlenség, mert úgy érzik, hogy „ha már kifizettem ezt a pénzt vagy felvettem egy hatalmas hitelt, akkor kihozom belőle a maximumot”. Nem gondolom, hogy ezt be kéne itt vezetni, de ez is döntő tényező, amikor a hozzáállásról beszélünk.
  • Irk R.: Majd a klasszikus zenei tanulmányokat folytató diákokat is be akarjátok vonni a képzésbe, ahogy elindult ez a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen?
  • Szabó Dániel: A kollégáim közül többen vannak, akik nyitottak a jazz irányába és a hallgatók között is sokan vannak, akik érdeklődnek.
  • Irk R.: Az egyetemi tantervet együtt dolgoztátok ki a kollégáiddal?
  • Szabó Dániel: Igen, a szakmai részét együtt.

  • Irk R.: Most hogyan érzed, jó helyen vagy Magyarországon?
  • Szabó Dániel: Én úgy érzem jól magamat, ha az átjárhatóság megvan (USA és Magyarország – a szerk.), ez része a személyiségemnek. Ennyi év külföld után már nem lehet visszahozni azt a fajta, „statikus” otthon-érzést, amelyet a kintlét előtt éreztem. Itt is, ott is...
  • Irk R.: Hány évet voltál kint összesen?
  • Szabó Dániel: Hogyha mindent összeadok, akkor 10 évet voltam Amerikában, ebből 8 év volt Los Angeles. Az nagyon sokat számít, hogy a gyerekeink ott nőttek föl: ez egy nagyon erős érzelmi kötődést ad a helyszínekhez.
  • Irk R.: Látsz arra esélyt, hogy az amerikaiak megismerjék a csodálatos magyar zenészeket? Akár csereprogram vagy több állomásos amerikai turné keretein belül?
  • Szabó Dániel: Őszintén szólva, ebből a szempontból az európai zenészmentalitásban látok több lehetőséget. Gyakran azt látjuk, hogy ide hívják nagy fellépti díjakért az amerikai nagy neveket, akik visszafelé nem, vagy csak ritkán hívják meg a magyarokat. Sorolhatnám a neveket, akik idejöttek játszani kiváló magyar zenészekkel, vagy akár lemezt készíteni, majd ez folytatás nélkül maradt.
    Az amerikai zenei tér nagyon tág, egyben zárt ilyen szempontból: ott kell lenni, ki kell építeni a kapcsolatrendszert. Ezzel szemben, az európai zenészekben jobban működik egy humánusabb hozzáállás: „ha nekem jó volt veled együtt játszani, akkor ezt valahogy megpróbálom viszonozni”.
  • Irk R.: Hogy látod a jazzklubokat Magyarországon, elsősorban Budapesten? Mit lehetne esetleg átvenni Amerikából?
  • Szabó Dániel: Azt tapasztaltam Magyarországon az utóbbi egy-két évben, amióta aktívabb vagyok itthon is, hogy nagyon jó a közönség. Amikor jazztanszakos voltam, akkor erre a kérdésre azt feleltem volna, hogy sokkal nagyobb energiát kell beletenni a promócióba, a zenészeknek is jobban oda kell arra figyelni az ön-reklámra, de mostanában sok teltházas élményem volt, zenészként és közönségként egyaránt. Ezt én pozitív tendenciaként értékelem, de hogy ebben mennyire van igazam, azt Ti jobban tudjátok. A Covid óta azt is érzem, hogy az emberek kiéheztek a közösségi élményekre. Egyre több fiatalt is látok a koncerteken. Persze nem szeretnék semmit sem túl-idealizálni...
    Amerikában amúgy 21 éves korig nem szabad nyilvánosan alkoholt inni, emiatt nem mehetnek be jazzklubokba jazzt hallgatni a 21 év alatti fiatalok. Ez nonszensz.
  • Irk Réka: Van ötleted, hogy vidéken a jazzklubokat hogyan lehetne életre kelteni? Az egyetemekről eltűntek a jazzklubok. Látsz esélyt, hogy Pécsett az egyetemen belül létrehozz egy jazzklubot? Miért tűntek el az egyetemi klubok?
  • Szabó Dániel: Szerintem nem az egyetemi klubok tűntek el önmagunkban, hanem a közösségi élet a társadalomból. Az a fajta hozzáállás, ami kell ahhoz, hogy működjenek a koncertek és a klubok. De miért ne lehetne? Mi is biztos meg fogjuk próbálni ezt Pécsen, ha nem is klub formájában, mert az már van a Zsolnay-negyedben, hanem valamilyen közösséget formáló tevékenységgel.
  • Pallai Péter: Annak idején az én generációm még táncolt a jazzre, ha nem lett volna tánc, nem is ismerjük meg a műfajt. Ma a fiataloknak meg sem mutatják, hogy lehet a jazzre táncolni. Az a baj, hogy a középgeneráció a rockon nőtt fel, jazz-rockkal kezdte, amire nem táncol senki. Abban nincs benne az afro-amerikai lüktetés. Aki anno táncolt a jazzre, annak ez mindig hiányozni fog.
  • Szabó Dániel: Ez a zeneszerzés kérdésére is visszakanyarodik. Tudsz-e olyan zenét írni, amire lehet táncolni? Ennek nem kell mindig teljesülnie, de legalább jelenjen meg időnként.

 

  • Irk Réka: Mik a terveid a közeljövőben a tanítás mellett.
  • Szabó Dániel: Május 3-án a quintet formációmmal játszottunk nagy sikerrel a Fonóban a Jazzfest Budapesten. A Harmónia Jazzműhely koncertjén is fogok játszani ősszel (november 1.), ahol lemezfelvételre is sor kerül egy angol csapattal. Most májusban készülök Amerikába tanítani és koncertezni, erre írtam egy új trió műsort is. Tervben van egy szimfonikus projekt, de ez majd akkor konkretizálódik, ha kapunk rá támogatást. A legújabb lemezem novemberben jelent meg: „Daniel Szabo Quintet: Intersections” címmel. Van egy számomra kedves nonett-formációm is, amely a „third stream”, azaz a klasszikus és a jazz integrált ötvözete, fafúvósokkal, csellóval és jazztrióval - velük is szeretnék egy lemezt felvenni.

Szabó Dániel

  • Irk Réka: Gratulálok a Gonda János-díjhoz, mely a pedagógiai munkádért jár. A fentiek után nem lehet kérdés, hogy miért kaptad, de kint Los Angelesben is tanítottál. Bartók és Kodály ott ismertek?
  • Szabó Dániel: Bartókot végtelenül tisztelik, mind az oktatási, mind a művészeti körökben! Kodályt kevesebben ismerik, de a zeneoktatási módszeréről sokan hallottak. Ismerik viszont Ligetit, Soltit, és pont Los Angelesben, Eötvös Pétert is!

 

 

 Fotó: Szabó Dániel archívum, Palágyi Barbara, Kégl András, Irk Réka

 

 

 

 

 

 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005