Múlt csütörtökön a tíz éve alakult Bágyi Balázs New Quartet lépett fel a Budapest Jazz Clubban. A zenekar alapítója, és vezetője bevezetőjében elmondta, ez az év számukra a jubileum éve lesz, ez az első állomása a jubileumra tervezett koncertsorozatnak, mely előreláthatólag szeptemberben, lemezbemutatóval zárul majd. Az új kompozíciók közül már kettő ezen az estén be is került a kvartett történetének keretet adó, a 2014-ben megjelent első, „Easy Landing”, és a megjelenés dátumát címében is magában foglaló „2020” anyagából válogatott repertoárba.
„A Zene a Legnagyobb. Ha egyszer azt hitted, legyőzöd, jön egy újabb lecke, amiből tanulhatsz.” – olvasható az 1943. február 6-án Egerben született Liszt Ferenc-, eMeRTon-, és Szabó Gábor-díjas zongoristánk, Csík Gusztáv honlapján. A kiváló zongoristát rendkívül gazdag pályafutása főbb állomásait felidézve köszöntjük 80. születésnapján.
A jegyek többsége már a koncert előtti napokban elkelt, így a legutóbbi Harmónia jazzpénteken a szokásosnak mondható telt ház előtt lépett fel megújult Jazz Latin Syndicate zenekarával Elsa Valle a Budapest Jazz Clubban. A több kényszerű személycsere után kialakult felállásban a szaxofonos Soso Lakatos Sándor első alkalommal játszott együtt az énekesnővel, a többiek, a zongorista Oláh Krisztián, a bőgős Hárs Viktor és a dobos Fábry Adonisz több alkalommal is feltűnt Elsa formációiban.
A tavalyi Opus premier, majd az idei váci JazzMine és a szentendrei Barlang klub után csütörtökön a Budapest Jazz Clubban mutatta be a Borbély Műhely a BMC gondozásában megjelent legújabb, „Az éjszaka csodái” című lemezét. A borítón ugyan a külföldi terjesztés miatt a Mihály Borbély Quartet neve szerepel, és a cím is angol fordítást kapott, „Miracles of the Night”. Az ezredforduló táján alakult formáció az alapítóra utaló szellemes neve valóban külön lábjegyzetet igényelt volna, de a lényeg, a zene, szerencsére értő fülekre találhat a határokon túl is. A múlt héten erről a BJC nemzetközi közönsége is komoly visszajelzést adott.
A most is aktív, a mintegy félévszázada a világ legjobb dobosai között jegyzett Al Foster végigmuzsikálta egész életét, a jazz történetének napjaink zenéjét leginkább meghatározó korszakait.
A hagyományokat folytatva, idén is a szilveszter utáni első adandó hétvégén ünnepelte születésnapját a BJC. Ezek a januári szombatok évről-évre piros betűs ünnepnek számítanak minden zenésznek és jazzrajongónak. A 2007-ben a Múzeum utcai Hadik-palotában nyitott, 2012 őszétől a Hollán Ernő utcába, az egykori Duna mozi helyére költözött Budapest Jazz Club a főváros kulturális életének fontos része lett. A másfél évtized alatt a BJC mozaikszó három betűje fogalommá vált, a kezdetektől a mai napig meghatározó szerepet játszva a hazai jazzéletben. Sok egykor népszerű, nagy reményekkel elindult klub feleennyi időt sem élt túl, a jelenleg működőek között a múlt szombaton fennállásának 15. évfordulóját ünnepelő BJC a valaha volt leghosszabb ideje aktív, legrégebbi jazzklub Budapesten.
Hat éve már, hogy egy 2015 őszén, a Fonóban rögzített emlékezetes koncert lenyomataként megjelent Borbély Mihály „Polygon” című lemeze, melyen a cimbalmos Lukács Miklós és az ütőhangszeres Dés András mellett vendégként a bolgár kaval világhírű művésze, Theodosii Spassov is játszott. A cím a geometriában önmagát nem metsző sokszöget jelent, de a matematikusok arra jutottak, megengedhető, hogy egy sokszögű határ átlépjen önmagán, csillagsokszögeket és más önmetsző sokszögeket hozva létre.
November 30-án újabb legenda lépett fel a GetCloser szervezésében az Erkel Színházban. Európai turnéja során John McLaughlin az alapítása óta változatlan felállásban játszó The 4th Dimension zenekarával északról délre haladva norvég, majd lengyel városok után Budapestre érkezett, és a teltházas Garbarek koncert után természetesen ismét megtelt az ország legnagyobb, 1819 ülőhelyes nézőtere.
Akár a mesében, végül minden jóra fordult. A tavaly november 22-re a Kongresszusi Központba meghirdetett és a járvány miatt bizonytalan időre elhalasztott koncert, ha napra pontosan egy év múlva is, de csak megvalósult. A jegyek gyorsan fogytak, az új helyszín, az ország legnagyobb, 1819 ülőhelyes Erkel Színház nézőtere színültig megtelt. A Budapesten különböző formációkkal többször fellépett Jan Garbarek, és a szintén akár vele is visszajáró vendégnek számító társai, az ütős Trilok Gurtu, a billentyűs Rainer Brüninghaus, valamint a basszusgitáros Yuri Daniel telt ház előtt vonulhatott színpadra, és az előírt 18-nál egyből pár fokkal melegebb lett.
A novemberben európai mini turnéra indult Billy Cobham, a világsztárokat szinte futószalagon szállító GetCloser szervezésében érkezett Budapestre, és ahogy csaknem 40 évvel ezelőtti első fellépésekor, és azóta minden alkalommal, múlt hétfőn is telt ház fogadta az immár 78 éves legendát. Mostani zenekarában nem szerepeltek jól ismert, nagy nevek, arról viszont a RaM színház 600 fős nézőterén valamennyien meggyőződhettünk, hogyha hírük nem is igen jutott el hozzánk, mindegyikük fantasztikusan jó muzsikus.