Első írásaim a Magyar Ifjúságban és a kanadai Coda c. jazzfolyóiratban jelentek meg. 1977-ben megnyertem a Nemzetközi Jazz Föderáció Jazz Forum c. folyóiratának pályázatát. Állandó munkatársa voltam a MaJazz c. folyóiratnak, jelenleg pedig a Gramofonnak, a Demokratának és a Hegyvidék c. lapnak. Publikáltam még az EMI Hangjegyzet c. periodikájában és az Universal jazzújdonságokat bemutató lapjában is. Jazzadások készítésében közreműködtem a Petőfi-, a Bartók-, a Klub-, a Civil- és a Fiksz-rádióban. A Jazzma.hu internetes honlapon több száz koncerttudósítás és egyéb jazzvonatkozású írás jelent meg tőlem. Hivatásos jazzrajongó címmel jelent meg cikkeim válogatása, és társzerzője voltam Deseő Csaba Kettősfogás c. memoár kötetének. 2017-ben megkaptam a Magyar Jazz Szövetség Pernye András életműdíját.
Nagysikerű, teltházas koncertet adott Micheller Myrtill a Müpa nagytermében. Ez már eleve komoly „fegyvertény”. Rangot és népszerűséget jelent, mert a legismertebb jazz-zenészeink koncertjei is jó, ha a Fesztivál Színházat megtöltik. Myrtill művészete igazán különleges a hazai „könnyűzenei” műfajban. Otthonosan mozog minden stílusirányzatban, ezért aztán mágnesként vonzza a közönség legszélesebb rétegeit, azokat, akik a jazzvokált vagy a francia sanzonokat, a lírai dalokat vagy akár a népdalfeldolgozásokat kedvelik.
A 2008-ban alapított együttes a mai napig változatlan felállásban működik. A Balogh Roland gitáron, fivére, Zoltán zongorán játszik, Horváth Plutó József basszusgitározik és Bordás József dobol. A vendégművész Chico, azaz Havas Lajos énekes, zeneszerző és szövegíró, aki emellett még tehetséges harsonás is.
A méltán népszerű hazai jazzlegenda születésnapja alkalmat adott arra, hogy mostanában többször is találkozhassunk egyedülálló művészetével. Jómagam is jelen voltam a Müpa Fesztivál Színházban december elején tartott „jazzparádén”, ahol számos zenészbarátjával lépett fel a legkülönfélébb felállásokban és stílusirányzatokban. A pénteki kvartett fellépés volt azonban az „igazi”, ahol a zene volt a középpontban.
Rendhagyó ECM lemez, amelyen a létező legjobb mainstream jazz szól és ráadásul a kiadótól szokatlan módon hosszú elemzés is olvasható a kísérőfüzetben, amelyből rengeteg értékes információ birtokába jutunk.
Nem mentegetőzésképpen hivatkozom arra, hogy a világzeneként címkézett, a legváltozatosabb etnikai gyökerű irányzatokat magában foglaló műfajnak helye van a jazzrovatban. Nemcsak azért van ez így, mert ez a gyakorlat alakult ki a zenei lapoktól a lemezboltokig, de számos ponton nyilvánvaló az összefüggés, az átfedés. Ahogyan a kortárs jazz szívesen használ fel népzenei elemeket, úgy a városi folklór (azaz a world music) is óhatatlanul merít a jazz kifogyhatatlan kincseiből.
A negyvenes évei elején járó két izraeli zenész már gyermekkorában is jóbarát volt, majd mindketten nemzetközi karriert csináltak.
Ben Williams & The Sound Effect ismét a MOMKultban lépett fel
Brad Mehldau szigetként emelkedik ki a tengersok pianista közül, szerepe vitathatatlanul meghatározó a műfaj legújabb történetében.
Mint a címben is utalok rá, a Hajdu Klára Quartet játéka azért különlegesen becses számomra, mert itt érhető tetten az a mára már majd’ elfelejtett játékmód, amelyben a melódia sincs száműzve, miközben az egész produkció abszolút korszerű és még swingel is. Tetszik tudni, hogy Ellington megmondta: „It don’t mean a thing, if it ain’t got that swing” azaz „Mit sem ér az egész, ha nincs benne swing”!
Eszter koncertjei minden alkalommal jókedvre derítenek, ami aztán napokig eltart. Szerdán este az Opusban ismét bebizonyosodott a régi igazság, hogy az élőzene varázsa lenyűgöző, nem is beszélve arról, hogy a koncerteken sokkal inkább van mód és idő a darabok terjedelmes előadására, azaz remekül felépített szólókra és improvizációkra.