Nem hiszem, hogy egy muzsikus fontosságát, avagy a „hierarchiában” elfoglalt helyét az határozná meg, hogy hány jazzlexikonban lehet megtalálni. Tény azonban, hogy nincs olyan lexikonom, a 60-as évektől felfelé, amelyben nem tárgyalná hosszú szócikk Rava pályáját, tevékenységét. (Legyen az amerikai, angol vagy német kötet és minden említettből legalább kétféle.) Nem is tudnék olyan olasz jazzmuzsikust említeni, aki ezzel dicsekedhetne, pedig biztosak lehetünk abban, hogy egy olyan muzikális nép körében, mint az olasz, nagyon sok kiemelkedő jazzmuzsikus és persze énekes is akad. Gondoljunk csak Roberta Gambarinire, akiről sokan hiszik azt, hogy olasz-amerikai (ma már biztosan annak számít), de Olaszországban született, és csak felnőttként került Amerikába. Más dolog az, hogy Amerika mindig is tele volt olyan zenészekkel, akik olasz eredetűek ugyan, de ott születtek és nőttek fel miközben „echte” amerikaiak lettek. Joe Lovanotól Tony Bennettig, Joe Morellotól (a klasszikus Brubeck Quartet dobosa) John Pizzarelliig végeláthatatlan a névsor. (Érdekesség, hogy Rava dobosa is Morello névre hallgat.)

Eme kis kitérő után nézzük Enrico Rava legújabb lemezét.  Talán azzal kell kezdeni, hogy Manfred Eicher, az ECM „szemfüles” vezetője már 1975-ben felfedezte magának az olasz trombitást, akkor jelentette meg a „The Pilgrim and the Stars” c. lemezét, amelyet az azóta eltelt csaknem fél évszázad során számtalan album követett.  Persze közben más „labeleknél” is készített lemezeket, így a művész vagy félszáz saját nevén publikált lemezzel és közel nyolcvan olyan albummal dicsekedhet, amelyeken „sideman”-ként működött közre.

A most megjelent lemez egy – még a vírusjárvány előtt – 2019. augusztus 18-án Belgiumban rögzített élő koncertfelvétel hat számát tartalmazza, túlnyomó részben Rava kompozícióival. Kettős jubileumot ünnepeltek az antwerpeni Jazz Middelheim koncertteremben: Enrico Rava 80-ik születésnapját és egyúttal az ECM kiadó indulásának 50-ik évfordulóját! Így már érthető a lemez címe: „Különkiadás”. Ezt az eseményt még azzal is emlékezetessé tette a „leader”, hogy kvartett formációját Francesco Bearzatti tenorszaxofonossal és Giovanni Guidi zongoristával szextetté bővítette.  Ő maga ezúttal csak szárnykürtöt használ, továbbá Francesco Diodati gitározik, Gabriele Evangelista bőgőzik és Enrico Morello dobol.

Az elhangzó számokról elmondható, hogy a lemezindító „Infant” és az ugyanilyen hosszúságú „The Fearless Five” (mindkettő 13 perc) Rava szerzeménye és jól igazolja azt a nem egészen helytálló véleményt, mely szerint ő egy igazán avantgárd művész lenne. Valójában igen sokszínű a művészete, de ez a két szám, a maga összképével feltétlenül a free hatását tükrözi. Természetesen van idő terjedelmes hangszerszólókra, Rava szárnykürt játéka pedig káprázatos. Ha kategorizálni akarnám e két darabot, akkor azt mondanám, hogy ezek illenek leginkább az ECM profiljába. Michel Legrand „Once Upon a Summertime” és Rava „Theme for Jessica Tatum” c. számait egyvelegként interpretálja a szextett. (A „Summertime” kapcsán elmondanám, hogy francia címe: „La valse des lilas”, a világszerte használt címe pedig amerikai.  Miles Davistől Oscar Petersonig szívesen játszották és Johnny Mercer szövegével énekelték is /pl. Sarah Vaughan/, sőt Chet Baker egyik albumának címadója volt.)

 A következő a „Wild Man Dance”, amely már Rava 2015-ös albumának is címadó száma volt, majd a lírai „Le Solite Cose/Diva” is már az ECM-hangzástól (ha van ilyen) eltérő irányba mutatnak.  Az albumot záró szám igazi „kakukktojás”, mivel a „Quizás, Quizás, Quizás” egy régi remek latin „világsláger”, aminek számos feldolgozása közül alighanem Nat King Cole verziója a legnépszerűbb. Ragyogó ötlet egy koncert befejezéséhez. Megérdemli a zeneszerző is, hogy ejtsünk róla néhány szót. Ő Osvaldo Farrés kubai komponista, akinek – többek között – a „Tres Palabras” c. melódiát is köszönhetjük, ami nálunk „Csupa könny a szobám” néven futott már a 40-es években. De mielőtt mosolyra fakadnának olvasóim, olyan ikonikus zenészek vették repertoárjukra, mint Brad Mehldau /Anything Goes c. albumán/ vagy Charlie Haden  /Nocturne c. Grammy-díjas lemezén/). Bárcsak ne 5 és fél percet kapott volna, hanem 13-at, mint az első darab. Itt jegyezném meg, hogy az olyan veretes latin melódiákat, mint a „Besame mucho” vagy a „Sway”, a legnagyobb jazzmuzsikusok is játszották és játsszák, éppen úgy, mint a Nagy Amerikai Daloskönyv olykor 80-100 éves darabjait.

Összefoglalva: Enrico Rava a tőle megszokott magas színvonalon egy újabb lemezzel gazdagította a jazz világát, amelyhez nem is kellett semmi nagy „nekibuzdulás”, csak egy remekül „leadott” koncert, ami egy ilyen rutinos, óriási tudású zenésznek (és társainak) nem is volt nagy munka, „csak” játék – a szó legnemesebb értelmében. És annak illusztrálására, hogy milyen  „könnyen emészthető” lemezeket is kiad az ECM: a szextett zongoristájának, Giovanni Guidinak „Avec Le Temps” c. kvintett albumáról „Lírai mainstream csipetnyi avantgárddal” címmel írtam 2019. augusztusában a Gramofonba.

  ENRICO  RAVA:  EDIZIONE  SPECIALE     (ECM Records)

1. Infant (Enrico Rava)
2. Once Upon A Summertime (Michel Legrand – Eddie Barclay – Eddy Marnay – Johnny Mercer)
   Theme for Jessica Tatum   (Enrico Rava)
3. Wild Dance (Enrico Rava – Francesco Diodati – Gianluca Petrella – Gabriele Evangelista – Enrico Morello)
4. The Fearless Five (Enrico Rava)
5. Le Solite Cose/Diva (Enrico Rava)
6. Quizás, Quizás, Quizás (Osvaldo Farrés)

Közreműködik:

Enrico Rava, szárnykürt
Francesco Bearzatti,  tenorszaxofon
Francesco Diodati,   gitár
Giovanni Guidi,  zongora
Gabriele Evangelista,  bőgő
Enrico Morello,  dobok