Isten éltessen Kálcsi! Hát amennyiről én tudok, és ez a kép biztos nem teljes, 12 díjat nyertél, 15 rangos jazz fesztiválon szerepeltél, 16 album jelent meg itthon és külföldön a saját neved alatt. Csúnya magyarsággal, ez nem semmi. Ebből az eredményes fél évszázadból hány évet töltöttél a zongora mellett?

Még nem számoltam meg, főleg a fesztiválokat, de biztosan igazad van...
A legutóbbi díjaim az Erkel-díj volt, és az Artisjus-díj (Az év zeneszerzője). Mindkettőt zeneszerzői tevékenységemért kaptam. Az Erkel-díj azért is nagy megtiszteltetés, mert 2006-ban kaptam már Liszt-díjat is, ami egyenértékű az Erkel-díjjal, csak az utóbbit kifejezetten a zeneszerzői munkásságomért kaptam, míg a Liszt-díjjal az előadóművészetet honorálják.
A legutóbbi saját lemezem a Michel Legrand Songbook volt. Ezeket beleszámoltad? Csak azért, mert sajnos nem került igazán köztudatba ez a lemez...

Hát, azt bizony nem. Hány generációra visszamenően mondhatja zenész dinasztiának magát a családod? 

A 2 nagyapámról tudom csak biztosan, hogy mindketten cigányprímások voltak, csakúgy mint az édesapám, és az öcsém.

Te voltál az első billentyűs a családban? 

A nagybátyám, Makkai Lajos után én és a nővérem, aki sajnos már nem él.

Mi indított arra, hogy zongorázni tanuljál? 

Édesanyám ösztönzésére kezdtem el zongorázni, illetve azt is részben neki köszönhetem, hogy jazz-zongorista lettem. Részben pedig keresztapámnak, Szakcsi Lakatos Bélának, aki mai napig nagy hatással van rám, mint zongorista és mint zeneszerző.

 Oláh Kálmán, Szakcsi Lakatos Béla, Egri János, Makkai Lajos, Id. Oláh Kálmán

Elsődleges fiatalkori érdeklődésed a klasszikus zene volt?
Mikor jött be a jazz az életedbe és milyen formában? Ki keltette fel az érdeklődésedet a műfaj iránt? 

Nálam pont fordítva történt. Bár természetesen klasszikus zongorával kezdtem, de nem ment túl jól és nem érdekelt akkor igazán. 12 éves koromban megismertem a jazzt és attól kezdve megszállottként elkezdtem gyakorolni. Később, 18-19 éves koromban pedig elkezdtem érdeklődni a klasszikus zene iránt. Akkor szerettem bele a nagy zeneszerzők remekműveibe, és a jazz-zongorázás mellet – akkor már koncertező zenészként - elkezdtem komolyan klasszikus zeneszerzést és hangszerelést is tanulni.

Hol és kiktől tanultál jazzt játszani? 

Sok jazz-zongora tanárom volt: Garay Attila, Ifj. Rátonyi Róbert, Szakcsi Lakatos Béla és Gonda János. Zeneszerzést pedig Barabás Árpádtól tanultam.

Kik gyakorolták rád a legnagyobb hatást? 

A hazai jazzmuzsikusok közül Szakcsi Lakatos Béla mellett Ablakos Lakatos Dezső, Tony Lakatos és Pecek Lakatos Géza inspiráltak. (Csak Lakatosok! )
A nagy amerikai jazz-zongoristák közül Bill Evans, Lennie Tristano és Herbie Hancock voltak rám legnagyobb hatással.
De a más hangszeresek közül is nagyon megfogott például Lee Konitz zseniális dallamalkotó készsége vagy Wayne Shorter teljesen egyéni játékmódja és kreativitása.

 Szakcsi Lakatos Béla, Oláh Kálmán, Szakcsi Lakatos Róberti, Ifj. Szakcsi Lakatos Béla, John Patitucci, Jack DeJohnette

Milyen formációval léptél először a nyilvánosság elé?

Úgy 15 éves lehettem, amikor a Debreceni Jazzfesztiválon felléptünk egy barátokból és testvérekből álló zenekarral, az Új Rákfogóval, amelyben Ifj. Szakcsi Bécivel ketten voltunk billentyűsök, Torma Rudi basszusgitározott, Hangya Nagy Józsi (Josef Gross) szaxofonozott, és Balázs Elemér dobolt.
1-2 évvel később már rengeteg fellépésem lett különböző más alkalmi és állandó formációkkal, pl. a No-spa quintet, Babos quartet, Bontovics Kati zenekara, Things együttes, László Attila Band, Tomsits quartet és a Trio Midnight...

 Things Együttes: Solti János, Lattmann Béla, Oláh Kálmán, Tony Lakatos, László Attila, Horváth Kornél

No-spa quintet: Oláh Kálmán, Balázs Elemér, Héder Imre, Czvikovszky Gábor, Czvikovszky György

Trio Midnight: Balázs Elemér, Oláh Kálmán, Egri János

Amikor hivatásos zenész lettél, Magyarország már potenciális világhatalom volt a zongorát tekintve.  Nem volt egy kicsit félelmetes egy olyan mezőnybe beszállni, ahol már ott voltak a Szakcsiék, szegény Vukán Gyuri, Szabados, Pleszkán, hogy csak néhányat említsek a sok közül?

Ellenkezőleg. Nekem ez nem félelmetes, hanem inspiráló és egyben megtisztelő volt, hogy tovább vihetem ezt a tradíciót, hiszen az általad említett zenészek kollégájuknak tekintettek engem már egész fiatalon, és ez megerősített abban, hogy érdemes ezen az úton maradnom.

A 90-es évek elején már világos volt a számodra, hogy milyen irányban fejlődj tovább? Illetve bővíteném is ezt a kérdést: hogy milyen irányokban fejlődjél tovább?  Hiszen az évek folyamán a Trio Midnighttal kristályosodott ki a bebop játékod, amit te magad neveztél egyszer nekem a jazz köznyelvének, de ugyanakkor ott vannak a Goldberg variációk és közismert Bartók Béla zenéjéhez való vonzódásod, és ebből fakad a kortárs jazz, amit szintén játszol. Tehát e kanyargós kérdés lényege: mikor alakultak ki benned ezek az irányzatok?

Nemcsak a Trio Midnightban, hanem az előbb említett formációkban is rengeteget tanultam, és ezek által alakult, illetve folyamatosan változott is a stílusom. De mindenekelőtt tisztázzuk végre a Trio Midnight stílusát! Tény, hogy a Trio Midnighttal játszottam a legtöbbet fiatalon, és ebben a zenekarban tudtam a leginkább kibontakozni, a legkreatívabban improvizálni, mivel társaimmal, Elemérrel és Jancsival valóban kollektívan improvizáltunk. Ebből a kreatív és kollektív improvizatív játékmódból az következett, hogy a trio stílusa egyre inkább eltávolodott a hagyományos Bebop-tól, és ma már mainstreamnek sem mondható egyértelműen, mivel a kreatív improvizáció közben nagyon sokszor kilépünk a hagyományos keretekből.  Sajnos tévesen vagy dilettantizmusból fakadóan többen beskatulyázták a Trio Midnightot mainstream triónak, ami persze annak köszönhető, hogy a swing, mint lüktetés mai napig nagyon is fontos a trió hangzásvilágában. Ugyanakkor a dallamok, harmóniák terén rengeteg más zenéből hozott hatások épültek be a trió zenéjébe az elmúlt 30 év alatt. Ezt persze nagymértékben meghatározta a saját kompozíciós tevékenységem, amit leginkább a klasszikus zene inspirált. Ezért úgy gondolom, hogy sem a Trio Midnight, sem az Oláh Kálmán Sextet zenéje nem skatulyázható be mainstream zenekarnak, már csak az általad is említett bartóki, vagy más klasszikus zenei hatások miatt sem. A színpadon való spontenaitás tekintetében leginkább Miles Davis utolsó quintetjében alkalmazott rendkívül kreatív, kollektív improvizációt, azt a gondolkodásmódot igyekszünk feleleveníteni.  
És akkor most, ha már 50 éves lettem, itt az ideje, hogy ezt is szóvá tegyem, mert ez is idevág: Az egyik vezető magyar hanglemezkiadó évek óta nem hajlandó velünk új lemezt csinálni, mondván hogy a Trio Midnight vagy az OK Sextet zenéje nem elég modern. Lehet azt mondani, hogy nem vagyunk eladhatóak, vagy nem eléggé népszerűek, vagy nem elég érdekesek, de hogy nem elég modern a zenénk, vagy hogy túl hagyományos, azt pont nem igaz, és aki ezt állítja, az vagy soha nem hallgatott végig egyetlen Trio Midnight vagy OK Sextet koncertet, vagy végighallgatta, de tényleg gőze sincs a jazz-zenéről.

Trio Midnight: Balázs Elemér, Oláh Kálmán, Egri János

 Oláh Kálmán Sextet: Oláh Kálmán, Bacsó Kristóf, Borbély Mihály, Barcza Hováth József, Balázs Elemér

Manapság rettenetesen elfoglalt ember lehetsz, hiszen tanítasz, komponálsz és játszol. Hogy oszlik meg az időd e három funkció között?  

Változó. Amikor felkérést kapok egy új nagyszabású mű megírásához, akkor az minden időmet és energiámat lefoglalja, ezzel szemben a koncertezős időszak (bár manapság egyre kevesebb ilyen van) nem terhel le ennyire, és emellett nem megterhelő például a tanítás sem. Amúgy a tanítás rendszeres, hiszen csak a Liszt Akadémia Jazztanszékén tanítok heti 2 alkalommal.
Számomra a koncertezés nem munka, hanem felüdülés, élmény, és enélkül nem is tudnék élni. Remélem, hogy a koronavírus miatt kialakult rettenetes helyzet nem vágta haza teljesen az élő zenét, és lesznek még koncertjeink a jövőben.

Hogy parafrazeáljam Tony Williams kérdését Miles Davisnek: “Oláh úr, maga mikor gyakorol?”

Jazzt csak a színpadon.
Ha egyszer megérem, és lesz egy családi házam, ahol éjszaka is lehet zongorázni, akkor talán lesz kedvem otthon is.
A Jazzt nem nappalra találták ki. Ezért a nevünk is Trio Midnight!
De persze klasszikus zenét szoktam gyakorolni nappal, illetve a komponálás kezdeti időszakában szoktam improvizálgatni, hogy ötleteket gyűjtsek, vagy ha például egy olyan koncert előtt állok, mint a legutóbbi szerzői estem a Müpában, ahol a saját (rendkívül nehéz) darabjaimat játszottam szimfonikusokkal, akkor tényleg sokat gyakoroltam.

Roppant tehetséges fiaiddal is foglalkozol?

Néha igen, de Hál’ Istennek nincs szükség már erre, mert mindketten, Krisztián és Kálcsi is igen komoly szintre jutottak, és megállnak a lábukon zenészként.
Krisztián nemcsak jazzt, hanem klasszikus zenét is komoly szinten játszik, emellett klasszikus zeneszerzést is tanul. Kálcsi is rendkívül fogékony és kreatív. Őt is nagyon érdekli a klasszikus zene is, és szaxofonon gyakorol Bach műveket.

 Oláh Kálmán, Oláh Kálmán Jr., Oláh Krisztián

Te vagy az egyik legkiterjedtebb külföldi kapcsolatokkal rendelkező magyar zenész. Ez hogy alakult ki?

Soha nem volt külföldi managementem sajnos. Ennek ellenére mégis sok fesztiválra eljutottam Európában. Amerikában pedig a leghíresebb jazzklubokban játszottam. Mindezeket európai és amerikai zenésztársaimnak köszönhettem, akik meghívtak muzsikálni, illetve olykor én is meghívtam őket játszani Magyarországra. Számomra a legnagyobb dolog az, hogy többször is meghívtak például a New York-i Smalls Jazzklubba olyan zenészekkel játszani, mint Tim Ries, John Patitucci, Billy Drummond, Chris Potter vagy Nicolas Payton. Eleinte sideman-ként, legutóbb viszont a saját quartetemmel játszhattam a Smalls-ban és a Mezzrow-ban is úgy, hogy magam választhattam olyan NY-i zenészeket, mint Drew Gress vagy Jonathan Blake.

 John Hebert, Billy Drummond, Tim Ries, Oláh Kálmán

László Attila Band: Oláh Kálmán, László Attila, Tommy Campbell, Lattmann Béla, Horváth Kornél

Lukas Oravecz quartet: Oláh Kálmán, Tomas Baros, Bob Mintzer, Mariam Svevcik, Lukas Oravecz

Itthoni partnereid meglehetősen állandó csapatokat alkotnak, gondolok a Trio Midnightra, a szextettedre és a László Attilával alakított kvartettre. Nyilván ezek azok a zenészek, akikkel a leginkább egy húron pendülsz. A külföldiek közül kikkel van ilyen szoros kapcsolatod?

Valóban ezek még mindig az állandó és fontos zenekaraim. Ezek mellett alakítottam egy új quartetet is, amelyben a fiam, Oláh Kálmán jr. szaxofonozik, Barcza Horváth József bőgőzik és Balázs Elemér dobol. Ami a külföldi zenészeket illeti, vannak zenész barátaim Olaszországban, Németországban és Belgiumban, ezekbe az országokba rendszeresen járok vissza játszani. Amerikába is reményeim szerint visszamegyek majd játszani a fent említett zenészekkel, ha vége lesz a vírusnak, reméljük hamarosan. John Patituccival is elég jó a kapcsolatom, úgy gondolom. Ha Isten is úgy akarja, október 27-én lesz a következő szerzői estem a Müpában, ahol John Patitucci fog játszani velem egész este, a legújabb szimfonikus darabjaimban is. Hatalmas megtiszteltetés hogy John örömmel vállalta ezt a koncertet miután meghallgatta a Passacaglia c. művemet.

 László Attila Band: Oláh Kálmán, László Attila, Bob Mintzer, Borbély Mihály, Lattmann Béla, Borlai Gergő

Látsz lényeges különbséget az itthoni és a nyugat európai jazzvilág között?

Ha a ’Jazzvilág’ alatt a zenészeket érted, akkor nemhogy nincs különbség, hanem itthon a legmagasabb a színvonal Európában. Ezt nem én mondom, hanem pl. Jack DeJohnette és Pat Metheny.

 Oláh Kálmán, László Attila, Bob Mintzer, Randy Brecker, Lattman Béla, Horváth Kornél

És az európai és az amerikai jazz között?

Ha azt nézzük, hogy Joe Zawinul, Mirosval Vitous, George Mraz vagy Michel Petrucciani mind európaiak is, akkor nincs értelme különbséget tenni. Ugyanakkor van az ún. ’európai jazz’ vonulat, ami a stílusra vonatkozik, és próbál az amerikaitól másabb, érdekesebb lenni. Véleményem szerint ezek közül csak azok a produkciók jók, amik nem kiiktatják a zenéjükből az amerikait, vagyis az anyanyelvi kiejtést, hanem azt kiegészítik, hozzáadnak valamit.
Egyszer hallottam egy európai zenésztől, hogy a jazz olyan, mint egy pizza. Lehet különféle feltéteket rárakni, és ettől lesz, amerikai pizza vagy olasz pizza vagy magyaros pizza, de az alap a pizza tészta, és ezért mindenütt pizzának hívjuk.
Európában sajnos sokan hajlamosak elfelejteni és kiiktatni a ’pizzatésztát’, mégis jazznek hívják. Csak az ’érdekességre’ hajtanak. Gustav Mahler ezt vallotta: ’Érdekesnek lenni könnyű, de jónak lenni nagyon nehéz!’

Te milyennek látod ma a műfaj egészének a helyzetét? Merre tart a jazz?

Itthon és Európában sajnos arra, amit az imént már elmondtam. Amerikában pedig mostanában van egy vonal a fiatal generációban, akik arra törekednek, hogy minél nehezebb, és minél virtuózabb legyen a zene. De azért ott még erős az a vonal is, akik az ’igazi’ jazzt játsszák, és nem igaz a hír, miszerint már Amerikában is hanyatlóban van a jazz. 2 éve ott voltam és rengeteg jó jazzt hallottam, méghozzá számomra ismeretlen fiataloktól. Szóval én azért még pozitív vagyok, és azt gondolom hogy még nem halt meg teljesen a jazz. Egyébként itthon is van egy igen jelentős számú közönség, akik nagyon is szeretik és értékelik az ’igazi’ jazzt, és igenis még mindig van rá igény!

 Beszélgetés az első Jazz Világnapján Budapesten

És végül, 50 éves korában merre tart Oláh Kálmán?

Visszafelé. Fiatalodom!
De továbbra is a pillanatban hiszek, a spontenaitásban és a valódi improvizációban. Az állandó változásban, nem megtagadva a gyökereket és a tradíciókat, hanem kiegészítve azokat.

Mesterkurzus Padovaban

Tony Lakatos, Balázs Elemér, Pecek Lakatos Krisztián, László Attila, Oláh Kálmán

Fotó: Sztraka Ferenc, Facebook, Balázs Elemér, Oláh Kálmán