fbpx

Interjú a közönségszavazás egyik nyertesével, Tálas Áronnal

2021. január 03.

Ezt az interjút még áprilisban szerettem volna elkészíteni, rögtön az első Harmónia karanténkoncert után, de a feledés homályába merült. Azóta viszont annyi minden történt Áronnal, hogy nem is baj, ha egy év végi összegzést készítünk.

Márciusban Artisjus-díjat kapott, majd az elsők között volt, aki karanténkoncertet adott a Harmónia Jazzműhely oldalán, amit több saját zongorakoncert követett. Ahogy elindultak a klubok, a koncertezés is beindult, mert sok zenekarban állandó tag. Aztán októberben érkezett a hír a közösségi oldalán, hogy a svájci Focusyear programba nyert felvételt. Az élet játéka, hogy így hetente láthatjuk és hallhatjuk, még ha nem is itthon koncertezik.
Tegnapelőtti hír pedig az, hogy Áron a MagyarJazz portál közönségszavazásán, ami többezres voksot jelent, Az év fiatal jazz-előadója kategória első helyezettje, Az év jazz-zongoristája és Az év jazz-billentyűse kategóriák második helyezettje lett.

 

  • MagyarJazz: Március 2-án adták át az Artisjus-díjakat a BMC-ben. Erről megjelent egy rövid hír a portálon. Gratulálok még egyszer hozzá! Miért kaptad és miért jó Artisjus-díjat kapni?
  • Tálas Áron: Zeneszerzői tevékenységemet díjazták (a Tálas Áron Trio két lemeze). Nagyon megtisztelő volt „egy lapra kerülni” korábbi mentoraimmal, zenészekkel, akikre a mai napig felnézek, mint pl. Borbély Mihály, Oláh Kálmán, László Attila.

 

  • MagyarJazz: Hogy érintett a karantén időszak? Mi volt könnyebb és mi nehezebb abban a 2,5 hónapban?
  • Tálas Áron: Évek óta folyamatos mókuskerékben éltem a tanítás-próbák-koncertek tengelyén, ami szó szerint egyik pillanatról a másikra véget ért, ha csak ideiglenesen is. Nem volt könnyű az új helyzethez alkalmazkodni, de a karantén nélkül aligha tudtam volna időt szakítani a saját lemezem megírására, feljátszására.

 

  • MagyarJazz: Az online tanítás nem egyszerű zenészeknél, többen kifejtették, menyire fontos a közvetlen kontaktus. Szerinted mennyire más online, mint élőben tanítani?
  • Tálas Áron: Sok szempontból nem is érdemes összehasonlítani. Az iskolás időszakból mindig azok az órák maradtak meg leginkább, ahol a tanár játszott valami elképesztőt, és még órákig fogtam utána a fejem. Ez az online térben kisebb hatású, és még ezer hátránya van, de egy előnye mégis van, számonkérés és a dokumentáció szempontjából például sokkal kényelmesebb.

 

  • MagyarJazz: Az élő koncertet biztos nem helyettesíti az élőzés, az élő közvetítés. Mennyiben más az élő karanténkoncert, mint az igazi?
  • Tálas Áron: Nem az igazi, röviden és tömören... a közönség jelenléte - még ha nem is nagy létszámú – mindig nagyon fontos volt nekem, főleg egy ilyen improvizatív műfajnál, mint a jazz.

  • MagyarJazz: Mikor határoztad el, hogy jelentkezel a bázeli Focusyear programba és miért? Előtted már Juhász Márton 2018-ban ugyancsak a dobtudását ment továbbfejleszteni. Hiába tudjuk, hogy nemcsak zongorázol, hanem dobolsz, azért meglepő, mikor dobolsz, nekem talán a legemlékezetesebb a Borbély Műhely koncertje, ahol a dob és a zongora között rohangáltál. Gondolkoztál azon, hogy zongorára vagy dobra jelentkezzél?
  • Tálas Áron: Nagyon érdekes volt a felvételim. Zongorára jelentkeztem csak, de valahogy megtudták, hogy dobolok is, és csináltak nekem egy másik meghallgatást a zongorafelvételim után, én pedig úgy voltam vele, hogy ha bekerülök, mindegy, hogy milyen hangszeren. Az ötlet egyébként régebb óta „lógott a levegőben”, Marcival sokat beszélgettünk a program előnyeiről és az ő élményeiről.

 

  • MagyarJazz: Mit kell tudni erről a képzésről? Kik azok a fiatalok, akik még felvételt nyertek és kik a tanáraitok?
  • Tálas Áron: Két és fél hónap távlatából azt tudom mondani, hogy már ha itt vége lenne, akkor is megérte. Minden második héten együtt dolgozunk egy-egy világsztárral, akikkel koncertet is adunk. Eddig Kurt Rosenwinkel, Jorge Rossy, David Virelles, Malcolm Braff és Lionel Loueke voltak a mentoraink. A csapat nagyon vegyes, mindenki más országból jött, és nagyon inspiráló velük együtt dolgozni, gyakorolni.

 

  • MagyarJazz: Nemrég jelent meg a lemezed, Beats from My Heart. Az előző 2016-os Floating Island és 2018-as Little Beggar-höz képest megváltozott a hangzás. A mainstream hangzást felváltotta az elektronikus, funkys hatás, mégis, ami közös, hogy ugyanolyan harmóniában gazdag, groove-os hangulata van, mint az első kettőnek, sőt az improvizációk is szépen kidolgozottak. Mi motivált ennek az albumnak a megírásában?
  • Tálas Áron: Ezt a lemezt mindenképp különválasztanám a triótól, ahol fontos szerepe van hármunk (Barcza Horváth József, Gyárfás Attila) együttjátékának, míg a mostani lemez valahol félúton áll az akusztikus és elektronikus hangzás között.
    Meghallgatható és megvehető: www.arontalas.com/beats

 

  • MagyarJazz: Kik a közreműködők ezen a lemezen? Milyen hangszereken játszol a lemezen? Hogyan tervezed a koncerteket (szólóban)?
  • Tálas Áron: A lemezt egyedül játszottam fel otthon, dob, Moog basszus, Fender Rhodes és a pianínóm adják a vázat.
    Fenyvesi Márton végezte a keverési munkálatokat és Alex DeTurk masterelte a New York-i Bunker Stúdióban. A borítót Kánya Ádám tervezte.
    Koncertszervezésen még nem gondolkoztam, de már megfordult a fejemben, kiket hívnék, ha ezzel az anyaggal koncerteznék.

 

  • MagyarJazz: A számok címei egy-egy életszakaszra utalnak?
  • Tálas Áron: Bizonyos címek igen, de többségében nem. A „London Vibes”-t pl. nem az én londoni élményeim inspirálták, hanem az a közeg, ami a 90-es évek elején jellemző volt az ottani zenei szcénára (pl. Jamiroquai, Brotherly, Incognito...). A “One For Robert” pl. Robert Glasper tiszteletére íródott, az In My Element albumát rengeteget hallgattam egy időben. Más címek személyes tapasztalataimhoz, élményeimhez köthetők.

  • MagyarJazz: Mikor hallhatunk legközelebb koncerten? Ha jól tudom, a BJC-ben januárban is leszel, de a február 19-ei már biztos, akkor a trióddal adsz online koncertet a Harmónia Jazzműhely FB oldalán. 
  • Tálas Áron: A február 19-ei koncerten a „hagyományosabb” jazz felé vesszük az irányt, Ifj. Tóth Istvánnal a bőgőn és Csízi Lászlóval a dobokon, egy nagyszerű fiatal énekessel, Varga Dáviddal kiegészülve. Dávidot a jazztanszakon ismertem meg, és az egyik legjobb énekesnek tartom.

 

  • MagyarJazz: Voltak, akik jól jöttek ki a 2020-as évből. Mit érzel év végén, ha mérlegre állítod a pozitív és negatív dolgokat?
  • Tálas Áron: Nálam biztosan a pozitív irányba billen a mérleg, hiszen megjelent a szólólemezem, amit már évek óta terveztem, ma a posta meg is hozta a CD-ket!
    Rengeteget tanultam már az első két hónapban itt a Focusyear-en, játszhattam együtt Brad Mehldauval a mesterkurzuson, rengeteg emberrel ismerkedtem meg, ami nagyon inspiráló.
    A sors fintora, hogy pont egy ilyen furcsa időszakban történik mindez.

 

Gratulálunk a portálunkon elért helyezéseidhez és a rengeteg szavazathoz! További sok sikert kívánunk!

 

Fotó: Irk Réka, Lázár Miklós

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005