fbpx

Jazz Combo verseny döntősei - interjú Kollmann Gáborral

2020. november 19.

November 10-én a Jazz Szövetség nyilvánosságra hozta a Jazz Combo verseny döntőjébe jutottak névsorát. László Attila által útjára indított versenyt Kollmann Gábor már 15 éve szervezi, melynek célja a fiatal zenészek, zeneszerzők és zenekarok  felfedezése. Sok, ma már ismert zenész került ki a versenyből, mint Ávéd János, Fenyvesi Márton, Oláh Dezső. A verseny november 21-én lett volna, ami a koronavírus miatt érvényben lévő rendelkezések miatt csúszik, reméljük csak 1-2 hónapot.

Idén november 2-ig lehetett jelentkezni a versenyre, amin tavaly totális győzelmet aratott a Bolyki Tamás Quartet. A kötelező darabok: Chick Corea - 500 Miles High, Horace Silver - Sister Sadie, Bronislau Kaper - On A Green Dolphin Street. A versenyen az előbbiek közül egyet, valamint még 1 saját szerzeményt kell előadniuk a verseny döntőjébe kerülő zenekaroknak.

A verseny szervezőjét, Kollmann Gábort kérdezem az idei versenyről.

  • MagyarJazz: Ki más irányíthatná ezt a versenyt, mint az, aki az egyik legnagyobb hazai nagyzenekar, a Budapest Jazz Orchestra vezetője, Kollmann Gábor. Elvileg ez a verseny kétévente kerül kiírásra. Idén mégis lett volna, amit sajnos a koronavírus meghiúsított. Miért döntöttetek úgy, hogy nem hagyjátok ki a két évet?
  • Kollmann Gábor: Egyrészt 2019-ben óriási élmény volt a verseny döntője, már akkor úgy éreztem, hogy minél hamarabb szeretnék megint egyet szervezni. Másrészt a zeneszerző versenyt most szeretném kicsit levegőhöz juttatni, hátha új pályázók is megjelennek.

 

  • MagyarJazz: Szerintem óriási különbség a többi versennyel szemben, hogy itt értékelés is történik, nem csak díjkiosztás. A zsűri részletes elemzést ad a fellépőkről, persze segítő szándékkal. Miért tartod ezt fontosnak?
  • Kollmann Gábor: A fiatal zenészek életében fordulópont lehet egy ilyen verseny. A zsűrit mindig úgy állítom össze, hogy a jazz különböző ágait képviselő művészekből álljon, és lehetőleg generációban is eltérjenek. Így rengeteg jó és építő kritika hangzik el a zsűritagok szájából, mely irányadó lehet a következő évekre a versenyzők számára. Ritkán adódik lehetőség arra, hogy egy ilyen exponált pillanatban fontos dolgok hangozzanak el. Ennek a versenynek a döntője egy ilyen pillanat.

 

  • MagyarJazz: Mik a díjak idén?
  • Kollmann Gábor: A Magyar Jazz Szövetség alapvetően a pénzjutalmakon túl magyarországi fesztiválokon kínál fellépési lehetőségeket a verseny díjazottjai számára. Ez nagyon inspiráló a fiatal jazz-zenészek számára, és minden esetben professzionális körülmények között, nívós fesztiválokon lépnek majd fel zenekaraikkal. Ez a verseny elsősorban zenekari verseny, de külön díjazzuk a legjobb szólistát és a legjobb hangszerelőt is. A további nyeremények a szponzorok felajánlásától függ, de a lemezfelvétel sem kizárt.

 

  • MagyarJazz: Mikor kerül megrendezésre a döntő? Kik lesznek a zsűri tagjai?
  • Kollmann Gábor: A döntő reményeim szerint 2021 első negyedévében megrendezésre kerülhet, de minden az országos járványhelyzet függvénye. A zsűri tagjait már a jelentkezések elbírálása előtt felkértem. A 15. Combo verseny zsűrije: Zsoldos Béla, Nagy János, Fenyvesi Márton.

 

  • MagyarJazz: Hadd kérdezzelek még a Magyar Jazz Szövetség további programjairól. Mik lesznek még idén, amikre érdemes ellátogatni az olvasóknak (az interjúkérdések november elején érkeztek Kollmann Gáborhoz)?
  • Kollmann Gábor: Lett volna első ízben egy koncertsorozat az Opus Jazz Clubbal együttműködésben, illetve a Combo Verseny döntője mellett az Év Fiatal Jazz Zenésze koncert Balatonbogláron.

 

  • MagyarJazz: Saját zenekaraid koncertjei közül mit emelnél ki?
  • Kollmann Gábor: Idén még reménykedem a decemberi visszatérésben, akkor több Budapest Jazz Orchestra és Kollmann Gábor Quintet koncert is lehetne. A jelenlegi helyzetben hadd ajánljam a Budapest Jazz Club Facebook oldalán megtalálható felvételeket:
    A BJO októberi koncertjét Makovics Dénessel, Pintér Zoltán koncertjét, valamint a héten felvett Halper László Hendrix születésnapi koncertjét.

 

  • MagyarJazz: Végül pedig kérlek mondd el, kik jutottak a Combo verseny döntőjébe?
  • Kollmann Gábor:
    • Oláh Vilmos kvintett:
      Oláh Vilmos – gitár, Castagno Claudia - ének, Egri János - zongora, Duka Vilmos - nagybőgő, Mohácsi Benjámin - dob


    • Szabó Dániel Ferenc zenekara:


    • Gyányi Marcell Quartet:
      Gyányi Marcell - bőgő, ifj. Tóth István - gitár, Varga Dániel - szaxofon, Szabó Dániel Ferenc - dob


    • Oláh Kálmán Jr.:
      Oláh Kálmán Jr. – szaxofon, Sebestyén Patrik – trombita, Jónás Rezső – zongora, Jónás Géza – bőgő, Fábry Adonisz - dob


    • Blackbird Quintet
      Rozbora Ádám – trombita, Gergely Edvárd - szaxofon, Bejan Norbert – zongora, Gyányi Tamás – nagybőgő, Fábry Adonisz – dob


    • Ineffable zenekar
      Regián Réka-Kata – fuvola, ének; Lukács Márton-Örs – billentyű, Szereceán Tihamér– basszusgitár/SynthBass, Szereceán Osszián – dobok


    • Varga Balázs Group:
      Varga Balázs – gitár, Jónás Fülöp - dob, Jónás Géza - bőgő, Hárs Róza - ének, Ludányi Tamás - szaxofon, Egri János Jr. – zongora


    • New Generation Jazz Trio
      Fazekas Tamás - dob, Fehér Fábió - gitár, Berki Tamás - bőgő 

 

Kép: Magyar Jazz Szövetség, Irk Réka és a zenekarok

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005