Mások viszont arról beszélnek, hogy a bőgő, mint hangszer nemcsak felfedezte önmagát, de ki akarj harcolni végső egyenjogúsítását is, bár tegyük hozzá, hogy egyenjogú volt eddig is, ritka volt az olyan muzsikus a jazzben, aki ne látta volna be a basszus fontosságát ebben a zenében. Rég nem azt a kísérő szerepet játssza, mint például a rockban, vagy más könnyűzenei spektrumokban.

Marc Johnson új CD-jét tarthatjuk a kezünkben, amely az Overpass címet kapta. Talán nem tévedés azt állítani, hogy Johnsont nem az őt megillető helyen és rangon kezeli a jazzvilág. Azzal együtt sem, hogy nagyra tartja felkészültségét, technikai tudását és muzikalitását, rendkívül sokoldalú zenész, és nagyszerű előadók hosszú sorával játszott együtt, illetve készített felvételeket, néha mégis az az ember érzése, hogy csupán a bőgősök második vonalába sorolják őt a jazz rajongói. Meglehet igazságtalanul. És erről maguk a műfaj médiumai is tehetnek.

Rafinált dolgokat művel Johnson, nyolc kompozícióból álló új CD-jén. Kitalál panelt. Ismételheti, de az ismétlések közötti passzusokba rövid improvizációkat illeszt. Furcsa, de hallgatónak az az érzése, mintha a groovok a rögtönzések alatt is futnának tovább, de ez a valóságban nem így van. Johnson meggyőző és szuggesztív játéka egyszerűen kényszerít bennünket arra, hogy a tudatunkban – vagy a tudatalattinkban? – mi is tovább pörgessük az adott, erősen ritmizált panelt. Nyilván megvan a megfelelő zenei szakkifejezés erre a megoldásra, amely amúgy rendkívül hatásos, akárcsak az, ahogy a Johnson a szüneteket, pontosabban a hangok mesterséges hiányát, egyszerűbben mondva, a csendet kezeli. A csend, sokszor a váratlanul kialakított, szabálytalan periódusban beálló csend is a Johnson-féle nyelv része. Más előadókkal, zenekarokkal készült felvételein is felfedezhetők ezek a megoldások bőgőjátékában, de most, hogy egyedül „maradt” az Overpasson, itt ez mellbevágóan egyértelmű. Ha ide vesszük még azt is, ahogy a hangsúlyokkal bánik, ide-oda tologatva azokat, akkor tulajdonképpen rávilágítottunk arra, miért is lehet olyan érdeklődéssel hallgatni ezt a lemezt, miért tartja fogva az embert ez az anyag.

Van még egy trükk az Overpasson, mégpedig, hogy Johnson saját kompozíciói mellett olyan örökzöldeket is feltett a lemezre, mint például a „Freedom Jazz Dance”, a „Nardis” vagy „Love Theme from Spartacus”. Minden jazzrajongó ismeri ezeket a számokat… És igencsak érdekes, illetve izgalmas az, hogy miként értelmezi, pontosabban hogyan bontja szét, és hogyan rakja össze újra, immár a maga elképzelései szerint ezeket a kompozíciókat egy szál bőgőjével Johnson. Méghozzá olyan módon, hogy közben mindvégig megtartja e felvételek eredeti atmoszféráját.

Az amerikai Marc Johnson 1953-ban született, Nebraskában. Tulajdonképpen 1978-ban került be a jazz fő áramába, ekkor kezdett játszani Bill Evans triójában. Hosszú pályafutás az övé, és biztos, hogy egyik legérdekesebb állomása, az Overpass.

ECM, 2021

1. Freedom Jazz Dance

2. Nardis

3. Samurai Fly

4. Love Theme From Spartacus

5. Life Of Pai

6.  And Strike Each Tuneful String

7. Yin And Yang

8. Whorled Whirled World

Közreműködik:

Marc Johnson - bőgő