fbpx

„van értelme a saját zenémet írni” – interjú Karosi Júliával

2021. szeptember 23.

Azok után, hogy tavaly ősszel megjelent Karosi Júlia lemeze Ben Monderrel, Without Dimensions címmel, majd jöttek a lezárások, és elmaradtak a koncertjei, a 2021-es év második fele csupa meglepetést hozott számára. Nemsokára nagykoncertet ad a MoMKultban a Get Closer Fesztiválon, beválasztották a Magyar Jazz Szövetség vezetőségébe, és a Magyar Zeneszerzők Egyesülete neki ítélte oda az Orszáczky Jackie Díjat.

Ezek mind szóba kerültek Julival készült interjúban.

 

  • MagyarJazz: Az Orszáczky Jackie-díjat 2009-ben alapította az MZE. A díjat elsősorban Magyarországon alkotó, 40. életévét még be nem töltött zeneszerző, szövegíró vagy szerzőpáros kaphatja meg az előző évben bemutatott munkája alapján.
    Gratulálunk Juli a díjhoz! Miért kaptad ezt a díjat?
  • Karosi Júlia: A díjat az „Insomnia” című saját szerzeményemre kaptam, mely a már említett Without Dimensions című lemezen jelent meg. Ez a díj nagyon fontos nekem, mert egy komoly szakmai elismerése annak, hogy van értelme a saját zenémet írni, és ezen a néha kissé rögösnek tűnő úton továbbmenni.

  • MagyarJazz: Nemrég választottak be a MJSZ elnökségébe. Biztos van, amiért épp most gondoltad, hogy elmész, és a jelölés után el is vállalod a feladatot. Mit szeretnél elérni? Volt már egyáltalán női elnökségi tagja a Szövetségnek?
  • Karosi Júlia: A Jazz Szövetségnek én vagyok az első női tagja. Jelenleg két fontos feladatot kaptam: az egyik a Winand Gábor énekverseny megszervezése, a másik pedig hogy a Jazz Szövetség női tagjait aktívabbá tegyem, egy kimondottan őket célzó programmal, program sorozattal. Most ezen a két projekten dolgozok, és nagyon remélem, hogy szuper dolgok fognak ezekből kisülni.

 

  • MagyarJazz: Márciusban lett volna a GetCloser Feszt, amit a pandémia erősödése miatt eltoltak szeptemberre. Most már biztos nem lesz zárás, és az is, hogy nem másnak, mint Shai Maestro izraeli zongoristának lesz a kvartetted az előzenekara. Ismered Shai Maestrot? Mit gondolsz a zenéjéről?
  • Karosi Júlia: Egy fiatal kora ellenére rendkívül kiforrott művészről van szó, akit élőben még sosem láttam, hallottam, de a budapesti közönség se sűrűn. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy előtte játszhatunk!

 

  • MagyarJazz: Mivel készültök erre a fesztiválra? Állandó tagokkal fogsz színpadra lépni?
  • Karosi Júlia: Igen, állandó Quartetem tagjaival állunk a színpadra (Tálas Áron – zongora, Bögöthy Ádám – bőgő, Varga Bendegúz – dob), és játszunk az utóbbi időkben komponált, átírt újdonságokat, de koncertünk gerincét a Without Dimensions című album anyaga fogja adni, melyet élőben elég keveset tudtunk játszani a pandémia miatt.

  • MagyarJazz: A második lezárás miatt pont a Harmónia Jazzműhely koncerted maradt el majdnem, viszont elsőként sikerült élőben közvetíteni, ami több ezer nézőt vonzott. A lezárásokra visszagondolva, számodra volt pozitív hozadéka ennek az időszaknak?
  • Karosi Júlia: Sok elmélyült munkára volt időm, ami most a rohanó hétköznapokban nagyon elkezdett hiányozni. Egy másik fontos hatása pedig, hogy sokkal jobban tudom értékelni az élő zenei pillanatokat.

 

  • MagyarJazz: Legutóbbi lemezed Bartók-feldolgozásnak szentelted. Folytatod a feldolgozásokat?
  • Karosi Júlia: Az utóbbi években sokat foglalkoztam Batók Mikrokozmosz darabjaival, össze is állítottam egy 20 feladatból álló munkafüzetet énekesek számára, melyet azóta is forgatok, csiszolgatok. Mondhatom, hogy ez az életem, a zeném része lett. Most nem ezen az úton szeretnék továbbmenni, de amit ezután csinálni fogok, abba is biztosan bele fog épülni ez a munkám is.

 

  • MagyarJazz: Hadd kérdezzek kicsit a jövőről is. Novemberben is lesz egy különleges koncerted. Mit tervezel még a közeljövőben?
  • Karosi Júlia: November 17-én Kristjan Randalu észt zongoraművésszel lépek fel a Zeneakadémián, az est vendége Juhász Gábor lesz gitáron. Nagyon izgatottan várom ezt a különleges estét, melyre újdonságokkal és csupa izgalmas zenével készülünk. Remélem, minél többen velünk tartanak majd élőben is!

 

 

GetCloser Fesztivál:
szeptember 27. • 19.00 • MoMKult

  • 19:00 Karosi Júlia Quartet
  • 20:45 Shai Maestro Trio

 

szeptember 28. • 19.00 • MoMKult

  • 19:00 Dresch Quartet
  • 20:45 Per Mathisen & Mogyoró Kornél feat. Nguyen Le, Gary Husband

 

További információk: https://getcloserconcerts.com/koncert/

 

 

Fotó: GetCloser, Ora Hasenfratz

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005