fbpx

Jakob Bro – Uma Elmo

2021. június 26.

Amióta John Abercrombie eltávozott közülünk, Pat Metheny és Bill Frisell pedig átigazolt a Warnerhez, felmerült a kérdés, kivel vagy kikkel töltsék be – ha egyáltalán betölthető – az ECM-nél keletkezett hiátust. Mert egy olyan modernista, vagyis a jazz és a posztjazz tipikusan mai megnyilvánulásaira érzékeny kiadó, mint amilyen Manfred Eicheré, úgy tűnik, mind kevésbé lehet meg a label esztétikáját pregnánsan kifejező gitáros nélkül. Más, igen karakteres modern jazzkiadóknál, például az amerikai Cuneiformnál, egymást érik a kiadó arculatát alapvetően befolyásoló gitáros előadók.

Visszatérve az ECM-hez: válaszként kínálkozna Terje Rypdal neve, s annyiban mindenképpen jogosan, hogy máig hű maradt a müncheni kiadóhoz. Igen ám, de Rypdal már nem fiatal (74 éves), de nem is készít túl sűrűn új lemezeket. Bill Connors négy évtizede nem vett fel zeneanyagot az ECM-nél; David Torn sose vált igazi ECM-művésszé, diszkográfiája roppant színes képet mutat; a brazil Egberto Gismonti ugyan valamivel gyakrabban tért vissza Eicher műhelyébe, mégis: negyvennél is több lemezt tartalmazó jelentős életműve szintén különböző kiadók között aprózódott fel, úgyhogy amikor meg-megjelenik egy új ECM-lemeze (utoljára 2009-ben), elcsodálkozik a jazzrajongó, hogy ő még mindig Münchenben készít albumokat, vagy hogy egyáltalán még a pályán van (Gismonti egyidős Rypdallal).

Száz szónak is egy a vége: jelenleg a dán származású Jakob Bro tűnik a német lemezkiadó egyik legmeghatározóbb gitárosának, sőt az is lehet, hogy immár őt tekinthetjük az ECM gitáros zászlóshajójának. Kontemplatív játéka, hajlama az introspekcióra és a stílus minimalizmusára, illetve az elektronikával való meghitt, de távolról sem szolgai viszonya mind-mind olyan jellemzői zenéjének, illetve muzsikusi alkatának, melyek igazi ECM-előadóvá avatják, még ha hiányzik is belőle Frisell, Rypdal, Metheny vagy Abercrombie markánsabb egyénisége. Bár nem mindig a „nagy ember” és a karakteres stílus eredményezi a legjobb lemezeket. Bro esetében szerintem ez a helyzet: a két gitárossal (Frisell, Bro) felvett, jellemzően adagio/lento tempójú 2011-es Time című album az egyik kedvenc jazzlemezem, noha mindkét gitáros végig roppant visszafogottan játszik, akárcsak a zenekar fúvós szólistája, Lee Konitz.

Tíz év alatt érezhetően nem sokat változott a gitáros ars poeticája. Hallható volt ez már korábbi ECM-lemezein is, de az Uma Elmo-n különösen. A zeneanyag közepén található Housework az első szám a lemezen, amelyről elhihető, hogy a trió gitárosa a zenekarvezető/komponista. De ott is csak az első négy percben lép előrébb Bro a reflektorfény irányába. A zene maradékában, akárcsak az előző számokban, Arve Henriksen trombitást érezzük a CD fő szólistájának, ami persze semmit se von le a zene értékéből, csupán meglepő annak, aki még nem ismeri Bro rejtőzködő alkatát.

De akárki is a fő szólista, a régi és új szerzeményeket vegyítő album – elődeihez hasonlóan – belső békét, kiegyensúlyozottságot, ugyanakkor melankóliát sugároz. A darabok egyben arról tanúskodnak, hogy mindkét zenekari tag remekül érti Bro elképzeléseit, holott mind az ütős, mind a trombitás most játszik először a dán gitárossal, aki ezúttal két kisgyermekének második keresztnevét választotta lemezcímül ehhez a tavaly nyáron Luganóban felvett anyaghoz.

Az albumot nyitó Reconstructing a Dream azonnal megadja a zene alaphangját, ami szinte egyáltalán nem változik később se. Bro zenéjének ismerői tudhatják, hogy ez a szám már szerepelt a gitáros egy 2008-as lemezén (The Stars Are All New Songs), ahol három gitárost alkalmazott, és a soundot erősen befolyásolta a doboknál ülő Paul Motian. Most e régi kompozíció letisztult-éteri változatával áll elő a trió: Rossy a háttérben finom gesztusokkal kíséri Bro loopjait és Henriksen szárnyaló trombitajátékát.

A Tomasz Stańko emlékére írt To Stanko természetesen elégikus darab: Rossy ismét csak óvatosan színezget, Bro ujjal penget, Henriksen pedig – nagyon helyesen – azzal tiszteleg a nagy lengyel muzsikus emléke előtt, hogy egyáltalán nem annak a stílusában szólaltatja meg hangszerét. És itt még nem fejeződik be az elődökre emlékező motívum a lemezen: a Music For Black Pigeons Lee Konitz altszaxofonosnak állít emléket egy megejtő dallammal. Mind a két megidézett nagy jazzegyéniség játszott a fiatal Broval, aki így közvetlen közelből láthatott bele e muzsikusok műhelyébe.

Az Uma Elmo egyik leghosszabb szerzeménye a már említett Housework, mely itt hangzik el először. A rézfúvós hangszer vontatottan zümmögő hangja akár egy didgeridoo-t, máskor pedig baritonszaxofont vagy basszusklarinétot idézhet à la John Surman. Ezt úgy éri el Henriksen, hogy kivételesen szaxofonfúvókával kísérletezik. A szokásosnál elevenebb, prog-style guitar hangzás pedig talán Bro és a gitár kapcsolatának kezdeti stádiumára utal vissza, amikor a serdülő fiú Jimi Hendrix hatására vette kezébe a hangszert.

 

ECM, 2021

 

  1. Reconstructing A Dream
  2. To Stanko
  3. Beautiful Day
  4. Morning Song
  5. Housework
  6. Music For Black Pigeons
  7. Sound Flower
  8. Slaraffenland
  9. Morning Song (Var.)

 

Közreműködik: 

Jakob Bro: gitár
Arve Henriksen: trombita
Jorge Rossy: dob

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
22
23
24
27
28
29
30
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005