fbpx

Thomas Dutronc – Frenchy

2020. máj. 28.

Úgy tűnik, hogy a vokális zene kifejezetten keresett napjainkban, hiszen számos lemez jelent meg az utóbbi hónapokban. Azt megállapítottuk, hogy leginkább a „gyengébb nem” képviselői jeleskednek és azt is el kell fogadni, hogy az újabb dívák, de akár a mai „croonerek” is a könnyebben befogadható stílusirányzatokat képviselik. Ilyen a most tárgyalásra kerülő Thomas Dutronc is. Róla annyit mindenképpen tudni kell, hogy francia énekes, dalszerző, manouche stílusú gitáros és még színész is. (Az annak idején világhírű Sylvie Vartan fia, apja is befutott énekes, Jacques Dutronc. Volt tehát ki(k)től örökölni a tehetséget.) De azt már indulásként is leszögezhetem, hogy fényévekkel jobb, mint James Taylor American Standardje.

Thomas Dutronc albuma nem véletlenül kapta a Frenchy címet, hiszen csupa veretes francia dal hangzik fel az ő előadásában. Ezek már korábban is rendkívül kedveltek voltak világszerte, és természetesen Amerikában is. Nem kell bizonygatni, hogy a „C’est si bon” vagy a „La vie en rose” c. dalokat már évtizedekkel korábban pl. Louis Armstrong is lemezre vette. Sidney Bechet „Kis virág” (Petite fleur) vagy Kozma József „Hulló levelek” (Les feuilles mortes – a jól ismert angol címe: Autumn Leaves) c. dala is a francia dalkincsbe tartoznak, hiszen mind a New Orleans-i szopránszaxofonos, mind pedig a magyar emigráns dalszerző Párizsban csinált igazi karriert. De sorra kerül Charles Trenet „A tenger” (La mer) és Django Reinhardt „Felhők” (Nuages) c. dala is, ha csak a magyar zenebarátok által is jól ismert repertoárt soroljuk fel. Ezek mindegyike többtucatnyi feldolgozásban lett ismert az elmúlt évtizedek során.

Tekintettel arra, hogy Thomas Dutronc neve aligha cseng túlságosan ismerősként a hazai jazzbarátok számára, némi orientációt jelenthet, ha Peter Cincottihoz hasonlítom, de nekem még akkor is nagyon tetszik, ha kevésbé számít befutottnak jazzkörökben. Ugyanaz a szvingelés, énekelt melódiák jazzes feldolgozásban. Mindenki által élvezhető, befogadható muzsika. Rövid, de színvonalas, olykor „dögös” gitár- és zongoraszólók. Mondhatnánk, hogy Franciaország Amerikában, hiszen még az olyan – a C’est si bon-tól és a La vie en rose-tól is „franciább” –  dalok is felkerültek a repertoárra, mint az „Un homme et une femme” (azaz az Egy férfi és egy nő, ami az azonos című Oscar-díjas francia film klasszikussá vált slágere volt a 60-as évek második felében. A komponista Francis Lai, a rendező Claude Lelouch, a két főszereplő pedig Anouk Aimée és Jean-Louis Trintignant voltak). Folytatva a szebbnél-szebb és mindenki által ismert francia dalokat, amelyek itthon is népszerűek voltak (de még Micheller Myrtill avatott tolmácsolásában ma is kedveltek): La belle vie (The Good Life) és a Comme d’habitude (My Way címmel és angol szöveggel igazán ismert egy Frank Sinatra nevű úr előadásában. Sinatra egyik legnagyobb sikere volt.) És még mielőtt elfelejteném: mindazok számára, akik nem ismerik és/vagy nem kedvelik a francia nyelvet, elmondanám, hogy mind a tizennégy dal angol szöveggel szerepel az albumon és mi több – megtalálható a kísérőfüzetben! Igaz a francia énekesnek van egy hajszálnyi akcentusa, de inkább csak azért érzi így a hallgató, mert tudja, hogy nem angol anyanyelvű.

Akad egy olyan szám is, amelyben csak hangszeres zene szól, ez Django Reinhardt és Stéphane Grapelli Minor Swing c. szerzeménye. Tipikus manouche dallam és „kivitel”, ez az ismét divatossá vált gipsy swing zene, ami egész Nyugat-Európában és mifelénk is reneszánszát éli. Nem véletlen, hogy ebben a számban még az énekes, Thomas Dutronc is beszáll akusztikus gitárral, ha már egyszer nem kell énekelnie ebben az egyetlen számban.     

Érdekes gyakorlattá vált az utóbbi években az az ötlet, hogy egy adott művész lemezén néhány, vagy olykor minden számban vendégszerepel egy-egy ugyancsak „befutott” énekes és/vagy hangszeres. Ilyen volt legutóbb Kandace Springs énekesnő The Women Who Raised Me c. albuma híres hangszeresek vendégjátékával. Thomas Dutronc lemezén pedig igazi világsztárok, valamint mifelénk kevésbé ismert, de a nemzetközi színtéren jegyzett olyan vendégművészek szerepelnek (feat.), mint Diana Krall, Stacey Kent, Billy Gibbons, Iggy Pop, Youn Sun Nah, Haley Reinhard és Jeff Goldblum… Mint különlegesség említhető, hogy a „C’est si bon-ban” mindjárt két híresség – Diana Krall és Iggy Pop – énekel Dutronc-kal, míg az „Egy férfi és egy nő” híres duettjét Stacey Kenttel adja elő az album „gazdája”.

A kísérő francia zenészek persze alig ismertek számunkra, de két jól ismert név azért felbukkan: Michel Portal, aki a modern jazz kiemelkedő figurája (elsősorban klarinétos és szaxofonos), valamint Stéphane Belmodo, neves trombitás.  

Ahogyan már többször említettem recenzióimban, nagyon dicsérendő, ha – mint itt is – minden dal szövege megtalálható a vaskos kísérőfüzetben. Egyáltalán nem felesleges tudni, hogy miről is van szó egy vokális számban, nem is beszélve, hogy némi nyelvismeret birtokában a hallgatónak is lehet kedve „beszállni”, pláne, ha jól ismert dallamok hangzanak fel.

Nem tudom, hogy jogosult vagyok-e ajánlani ezt a lemezt a kedves olvasóknak, de annyit mindenképpen elmondanék, hogy mindenki által befogadható, minőségi zene, és még azok számára is üdítő hallgatnivaló, akik csak a „könnyű”, melodikus jazzt kedvelik!

Tomdu Productions, 2020

  • C’est si bon Iggy Pop & Diana Krall
  • La vie en rose Billy Gibbons
  • Plus je t’embrasse
  • Playground Love Youn Sun Nah
  • Petite fleur
  • Un homme et une femme Stacey Kent
  • Beyond the Sea (La mer)
  • Get Lucky
  • Minor Swing
  • All for You (Nuages)
  • If You Go Away (Ne me quitte pas)  Haley Reinhart
  • Autumn Leaves (Les feuilles mortes)
  • My Way (Comme d’habitude)
  • The Good Life (La belle vie)  Jeff Goldblum

Közreműködnek:

Thomas Dutronc, ének, akusztikus gitár a 9. számban és elektromos gitár a 11. számban
Rocky Gresset, akusztikus gitár
Eric Legnini, zongora, Rhodes elektromos zongora
Thomas Bramerie, nagybőgő
Denis Benarrosh, dobok
valamint hat számban a címjegyzékben feltüntetett vendégművészek és még néhány további hangszeres:
Jerome Ciosi, nájlon húros gitár a 8., 11., 12., 13, ritmusgitár a 14., tizenkét húros gitár az 5. és ukulele a 9. számban
Michel Portal, bandoneon (gombos-harmonika) az 5. számban
Stéphane Belmondo, trombita a 4. és 6. számban
Marc Berthoumieux, (billentyűs)harmonika a 6. és 12. számban  (nálunk „tangóharmonika” névre hallgat)

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
22
23
24
27
28
29
30
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005