fbpx

Bill Charlap Trio – Street of Dreams / Régi ismerősök újra a reflektorfényben

2022. január 24.

Mindig öröm olyan zenészek nevét felfedezni egy új kiadású lemezen, akiket valaha ismertünk és szerettünk, majd a soha korábban nem tapasztalt kínálatban valahogy eltűntek a szemünk elől. Ilyen örömteli találkozás most a veterán zongorista új albuma, amelyen ráadásul két – korábban nagyon foglalkoztatott – ritmushangszeres a kíséret: Peter Washington (1964) bőgős és Kenny Washington (1958) dobos.

A két afro-amerikai zenész csak névrokon. A feketék a rabszolga-felszabadítás (a „szemérmes” amerikai nyelvhasználat az „emancipáció” szót használja) után gyakorta vették fel amerikai történelmi személyiségek családnevét, így számos Washington, Jackson, Jefferson vagy Carter és hasonló névre hallgató személy található akár a zenészek között is. (Csak remélni tudjuk, hogy radikális honfitársaik nem kényszerítik őket névváltoztatásra, de nem politizáljunk…)

Mindenesetre a két Washingtont vagy húsz évvel ezelőtt a legkeresettebb zenészek között tartották számon. A bőgőst például már pályája elején olyanok foglalkoztatták, mint Art Blakey, Tommy Flanagan, Johnny Griffin, Dizzy Gillespie, Benny Golson vagy Mulgrew Miller. A dobos sem maradt el mögötte, találkozhattunk nevével Lee Konitz-tól Phil Woods-ig, Teddy Edwards-tól Bobby Watsonig számtalan formációban.

Ami pedig a főszereplőt illeti: Bill Charlap (1966) hármójuk közül a legfiatalabb, de ma már ő is a középgenerációhoz tartozik, pláne annak figyelembevételével, hogy hihetetlen képzett és ambiciózus ifjú zenészek árasztják el a világot. És tegyük hozzá, hogy immáron több évtizede a jazz nemzetközi elterjedése miatt az említett utánpótlás egyáltalán nem korlátozódik a „fejlett” országokra. (Csak egy példa: Avishai Cohen triójában nemrég egy azerbajdzsáni származású zongoristát hallhattunk, de a mi Németh Ferink is szép karriert épített fel New Yorkban.)

Azért Charlap sem akárki. Ő aztán tényleg zenészcsaládba született 1966-ban. Apja neves komponista, dalszerző, anyja hivatásos énekesnő volt. A New York-i „úrifiú” már három évesen zongoraórákat vett, majd klasszikus zenét tanult egy művészeti iskolában, közben pedig privát oktatásban részesült Kenny Barron részéről. Nem rossz mester… Húszas éveinek elején már a Gerry Mulligan Quartetben játszhatott és olyan énekeseket kísérhetett, mint Helen Merrill vagy Sheila Jordan. Később játszott a Phil Woods Quintetben, de kísérte Tony Bennett és Shirley Horn énekeseket is. Természetesen már évtizedekkel korábban is játszott a két Washingtonnal is. Nagy feltűnést keltett a 2005-ös „Bill Charlap Plays George Gershwin – The American Soul” c. lemeze is az „alaptrióval”, amelyen négy híres fúvós is közreműködött: Phil Woods (altszaxofon), Frank Wess (tenorsaxofon), Nicholas Payton (trombita) és a napokban elhunyt Slide Hampton (pozán).  

Jómagam akkor figyeltem fel a zongoristára, amikor – a Gramofon 2017. őszi számában – kritikát írhattam egy olyan érdekes duólemezről, amelyet a 70 éves veterán tenorszaxofonos, Houston Preston és a tőle több mint 30 évvel fiatalabb pianista készített. (A „You Taught My Heart to Sing” c. lemez egy évvel korábban, 2006-ban készült.)  Mint akkor írtam: „Az 50-es, 60-as évek hangulatát idézi fel a duó – kifogástalan interpretációban. A zongorista remekül kísér, és persze szólózik is. Charlap nem tartozik az újítók sorába, de játéka természetes, külsőségek nélküli…” Mindez – másfél évtizeddel később is érvényesnek mondható. „Szabályos” zongoratrió, semmi meglepetés, nem képvisel új irányzatot, nyolc nagyrészt ismert, de szerencsére nem „agyonjátszott” téma és míves „kivitelezés”… Indításképpen Dave Brubeck egyik viszonylag ritkán játszott, de annál kellemesebb kompozíciója, „The Duke”. Aztán régi és újabb standardek, de valóban nem a lerágott csontok, még talán az „Out of Nowhere” a legtöbbet játszott közülük. A címadó darab (érdekes módon a lemez utolsó száma) szerzője a híres dalszerző, Victor Young, de akad egy Billy Strayhorn-Duke Ellington kompozíció is, a „Day Dream” és Kenny Burrell „Your Host”-ja is. Az újabb örökzöldeket Frank Loesser „I’ll Know” és Michel Legrand „What Are You Doing the Rest of Your Life?” c. nótái képviselik.

Röviden összefoglalva: a Bill Charlap trió új lemeze egy a tengersok kiadvány között, de azok számára, akik nem kívánják, hogy minden album egy újabb „jazzforradalom” igényét hordozza, kellemes hallgatnivaló. Lehet használni háttérzeneként is, kocsiban is jót tesz, de érdemes figyelmesen is meghallgatni, mert a jazz zongoratrió minden erényét képviseli. Némi jogos büszkeséggel mondhatjuk el, hogy akár a hazai zenészeink között is sokan vannak olyanok, akik egy ehhez hasonló lemezt minden nehézség nélkül képesek elkészíteni, csak őket sajnos nem a Blue Note kiadó kéri fel erre…

 

Blue Note, 2021

 

  1. The Duke (Dave Brubeck)
  2. Day Dream (Billy strayhorn, John LaTouche, Edward Kennedy Ellington)
  3. You’re All the World to Me (Burton Lane, Alan Jay Lerner)
  4. I Know (Frank Loesser)
  5. Your Host (Kenny Burrell)
  6. Out of Nowhere (Johnny Green, Edward Heyman)
  7. What Are You Doing the Rest of Your Life? (Michel Legrand, Marilyn Bergman, Alan Bergman)
  8. Street of Dreams (Victor Young, Samuel M. Lewis)

 

Bill Charlap  zongora
Peter Washington  bőgő
Kenny Washington  dobok

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
22
23
24
27
28
29
30
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005