fbpx

„rockzene felől érkeztem a jazz világába„ – interjú Varga Bendegúzzal

2022. február 18.

2018-as album után ismét lemez megjelentetésre készül a Varga Bendegúz Quartet. A február 24-ei Fonó koncertjükön már fognak belőle számokat bemutatni a közönségnek.

Az elmúlt évben három videót is készített a zenekar, készülve a lemezfelvételre.

A zenekar vezetőjét, Varga Bendegúzt kérdezem a lemezről, és az elő-lemezbemutató koncertről.

  • MagyarJazz: Hány éves a zenekar és milyen változások voltak az évek alatt a tagok tekintetében?
  • Varga Bendegúz: Zenekaromat 2015-ben alapítottam, de 2016 volt az első év, amikor igazán elindult az együttes szekere. Ekkor volt budapesti bemutatkozó koncertünk a Budapest Jazz Clubban, az év nyarán pedig felléptünk például az Alba Regia Jazz Fesztiválon és a Debreceni Bor és Jazz Napokon. Ősszel pedig egy hat állomásos erdélyi turné során igazán kiérlelődött a zenekar hangzása, stílusa. Ez lehetővé tette, hogy 2017-ben rögzítsük első lemezünket, amely akkor már egy "bejátszott" zenei anyag volt.
    Két gitárossal állt fel a zenekar: Czirják Csaba és Fenyvesi Márton voltak az állandó tagok, de az élet sokszor úgy hozta, hogy Komjáti Áron helyettesítette egyiküket vagy másikukat. Ávéd János szaxofonos barátom szintén többször nem ért rá, ilyen alkalmakkor Mester Dánielt hívtam játszani, aki végül szintén - úgymond - teljes értékű tag lett, a lemezen is szerepelt. Több koncertet is adtunk úgy, hogy a két gitáros mellett már két tenor szaxofonos állt a színpadon.
    A 2019-es esztendő egy nagyon jól sikerült évünk volt: felléptünk a Müpában a Nemzetközi Jazz Napon, a Magyar Jazz Ünnepén, a Zempléni Fesztiválon, Kapolcson Harcsa Veronika udvarában, valamint a debreceni fesztiválon is. Az év végén azonban új utakat keresve úgy határoztam, Quartet felállásban viszem tovább zenekaromat. Ávéd Jánossal, Fenyvesi Marcival és Bögöthy Ádámmal egy zenei interakciókban gazdagabb, és talán jómagam, mint dobos számára is nagyobb szabadságot adó zenei terepet igyekszem létrehozni. Fellépéseinken ugyanakkor többször szerepelt vendégként Oláh Tzumo Árpád, aki új impulzusokkal és hangzásokkal tette izgalmasabbá a játékot.

  • MagyarJazz: Milyen stílust képviseltek? Mennyire változott évek alatt a zenétek, zenei ízlésetek? Egyáltalán közösen alakítjátok ki a zenéteket vagy egyedül a vezető dönt a koncepcióról?
  • Varga Bendegúz: Szabó Dániel nagyszerű zongoristát és zeneszerzőt kértem meg, hogy írjon "liner notes"-ot első lemezünkhöz. Ebben úgy fogalmazott, hogy a kortárs jazzt képviseljük, zenénkben pedig "könnyen felismerhető a kortárs New York-i jazzélet ismert előadóinak konkrét hatása", továbbá "úgy tűnik, hogy a zenekar büszkén vállalja elköteleződését ezekhez az értékekhez". Azt gondolom, ez így igaz, és nemigen változott azóta sem.
    A zenekar koncepcióját, mint vezető, valóban én határozom meg, főként kompozícióim és hangszereléseim által. Az előadás terén igyekszem a legnagyobb szabadságot biztosítani társaimnak, továbbá nyitott vagyok az ötleteikre, elgondolásaikra.
    A mainstream jazz a közös nevező köztünk. Ádámmal egy, Janival és Marcival lassan már két évtizede muzsikálunk együtt - kisebb megszakításokkal - különböző keretek között. Jól ismerjük egymást, szinte magától értetődik, milyen lesz az a zene, amelyet mi így közösen létrehozunk.

 

  • MagyarJazz: Pontosan mikor fog megjelenni az új lemezetek? Mit érdemes róla tudni?
  • Varga Bendegúz: Terveim szerint augusztus végén vonulunk majd stúdióba, illetve körülbelül egy év múlva jelenik majd meg az új lemezünk. A zenekari tagok kompozíciói szerepelnek majd rajta, de Oláh Szabolcs és Tálas Áron barátaimat is megkértem, hogy egy-egy nagyszerű szerzeményüket felvehessük repertoárunkba, majd rögzíthessük, amelyek korábban még nem jelentek meg zenei albumon.

 

  • MagyarJazz: A Fonóban, február 24-én zenéltek. Mire számíthat a közönség? Kinek a szerzeményeit fogjátok játszani?
  • Varga Bendegúz: A Fonóban saját számaimat adjuk majd elő, amelyek között szerepelnek az új lemezre szánt dalok, de régebbiek is. Ezeken kívül Ávéd János és Fenyvesi Márton egy-egy kompozíciója szerepel majd a műsoron, amelyek úgyszintén rajta lesznek a készülőfélben lévő albumon.
    Jómagam a rockzene felől érkeztem a jazz világába. Ennek emlékét őrzi egy-egy grunge feldolgozás, amelyet játszani szoktunk. Ez alkalommal a Soundgarden együttes „The Day I Tried To Live” című számát idézzük fel, némileg átdolgozva.

 

Fonó Budai Zeneház – Kamaracsütörtök • február 24. • 20:00 • Varga Bendegúz Quartet, Ephemere

https://www.fono.hu/hu/programok/2022/kamaracsutortok-varga-bendeguz-quartet/

 

 

Fotó:  Nicolas Delafraye

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005