fbpx

Kőszegi Imre kerek születésnapját Óbudán ünneplik

2024. november 29.

A jazzélet kiemelkedő alakja, a Liszt-díjas jazzdobos, Kőszegi Imre december 6-án, éppen a nyolcvanadik születésnapján ünnepi műsorral készül az Óbudai Társaskörben.

Kősezgi Imre - óbudai társaskör

A megújult Kőszegi Rhythm & Brass két szaxofonosa Bacsó Kristóf és Molnár Sándor, gitáron Juhász Gábor, nagybőgőn Orbán György játszik. A kvintett névadója, Kőszegi Imre, a hazai jazz-zenei élet ikonikus dobosa 1944. december 6-án született.

„Sok mindent jelent a nyolcvan – mondja Kőszegi Imre. – Sajnos azt is, hogy akikkel évtizedekig játszottam, majdnem mind meghaltak már. Pege Aladár, Tomsits Rudolf, Babos Gyula és még sorolhatnám a veszteségeket. Ami viszont öröm, hogy megtaláltam utánuk a zenei partnereimet, akikkel jól tudok muzsikálni. Másik generáció, persze rég nem kezdők már. Mindig is szívesen dolgoztam fiatalokkal, szinte hihetetlen, hogy Dés és Dresch is ez a kategória volt nemrég... A jazzben az a szép, hogy keressük, szeretjük egymást, patronáljuk a fiatalokat – mi is így tanultunk.”

Kőszegi Imre több évtizedes pályafutása során fellépett Európa és Magyarország legjelentősebb színpadain, fesztiváljain és klubjaiban, emellett több mint százötven lemezfelvételen közreműködött. Szinte minden neves hazai jazz-zenésszel és számos világsztárral játszott, olyan muzsikusokkal, mint Lakatos „Ablakos” Dezső, Balogh „Csibe” Jenő, Vukán György, Frank Zappa, Teddy Wilson, Kenny Wheeler, Art Farmer, Frank Foster, Charlie Mariano, Steve Grossman, Gary Bartz vagy Michael „Patches” Stewart.

Kőszegi 80 című születésnapi koncert december 6-án 19 órakor kezdődik. „Örömmel megyek az Óbudai Társaskörbe – emelte ki Kőszegi Imre. – Egyik kedvenc helyem, többször játszottam ott a nagyteremben és a kertben is, utoljára szegény Szakcsival...” A négyéves Kőszegi Rhythm & Brass minden tagja az élvonalhoz tartozik a maga hangszerén, emelte ki, számos fesztiválon játszottak és sok koncertet adtak együtt, a 6-i azonban minden eddigitől különbözik: az ünnepet zenében is kifejezzük, nyilatkozta. A zene az első, hangsúlyozta és hozzátette: a kort nem érzi, idén egy koncerten másfél órán át dobolt szünet nélkül, hét összeállítással a triótól a big bandig és meg sem kottyant neki. „Ha játszom, úgy érzem magam, mintha húszéves lennék.”

Kőszegi az első olyan generációhoz tartozik Magyarországon, amely a modern jazzt önálló műfajként közelíthette meg. Játékára a bebop és a free jazz gyakorolta a legnagyobb hatást. 1992-től tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen több mint másfél évtizeden át, 2002-től 2008-ig a Magyar jazz Szövetség elnöke volt. Művészi munkásságát számos elismeréssel jutalmazták, a Liszt-díj mellett 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.

Kősezgi Imre quintet

 

Fotó: Sztraka Ferenc

 

 Háló Jazz CLub

 

 

 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005