A Bayou Countrynak nevezett déli vidék sokkultúrájú terület – az őslakó indiánoké keveredik itt a kreol bevándorlókéval, s a főleg francia eredetű cajun az afro-amerikaiakéval. Az elsősorban Arkansas és Louisiana államokra jellemző bayou vidékek bizonyos amerikai zenei stílusokra (jazz, boogaloo, blues, country) is megtermékenyítően hatottak, sztárok és zenekarok sora adott elő bayou-inspirálta dalokat, például Hank Williams, Dr. John, Professor Longhair, Slim Harpo, Fats Domino, Clifton Chenier, valamint a Creedence Clearwater Revival. A modern jazzben többek között az egyedi stílusáról ismert klarinétos, Alvin Batiste készített 1988-ban albumot Bayou Magic címmel (India Navigation).
Mindez csupán a szóban forgó új ECM-lemez címéhez ad némi kulcsot, a zenéjéhez semmi esetre sem. Ne várjunk a triótól se New Orleans-i jazzt, se rurális bluest, sokkal inkább kortárszenét, azon belül is néhány perces, többnyire minimalista rögtönzéseket, kontemplatív szóló- és ensemble-ideákat. Jellegzetes skandináv minimalizmus ez, mellyel több norvég és dán együttes, köztük sok alkalmi kombináció, kísérletezik. Tágas és letisztult zenéről van szó, mely alighanem elsősorban a városi értelmiség kortárszenére kíváncsi rétegének szól. A jazz szót tehát, mint egyre több ECM-kiadvány esetében, zárójelbe kell tennünk. Ha úgy döntök, jazzként hallgatom az északi klarinét-zongora-dob triót, akkor jazz szól a hangszórókból, amennyiben azonban a jazzel szembeni hagyományos hallgatói elvárásokkal közeledek az albumhoz, sikertelen lesz minden identifikációs kísérletem.
Mindez korántsem jelenti azt, hogy e zenének nincsenek jazz-kötődései. Elsősorban azokban az előadásokban fedezhetünk fel jazzes harmóniákat, ahol Marthe Lea klarinétozik. A 2010-es évek derekán feltűnt norvég muzsikus egyes korábbi lemezein szaxofonozik is (Axel Dörner / Marthe Lea / Birgitte Lyregaard: Huckleberry Friend), és az előadott zenék minimalizmusa dacára megszólalásaiban mindig ott érezzük a jazzben gondolkodó előadót. A mostani lemezen ráadásul énekel is egy norvég népdalt a címadó számban (valamint a szám rövid második részében) – ez a kristálytiszta, kicsit melankolikus vokálozás a természetesen szintén norvég népdalénekes, Agnes Buen Garnås stílusát idézi a Jan Garbarekkel rögzített Rosenfole albumról (ECM, 1989).
A trió másik két tagja, a már veteránnak számító dobos Thomas Strønen és a japán származású zongorista Ayumi Tanaka már korábbi jazz/klasszikus crossover ECM-lemezeken is feltűntek együtt (Lucus), hiszen mindketten tagjai a Time Is A Blind Guide elnevezésű zenei társulásnak. A Bayou-n hallható trió az oslói Királyi Zeneakadémiáról ismeri egymást, ahol két éve heti rendszerességgel összejönnek muzsikálni. A CD-t hallgatva arra következtethetünk, hogy ezeken a heti közös zenéléseken az improvizatív összjáték lehetőségeit gyakorolják, minthogy a lemez 98%-a szintén rögtönzés, ideértve a beszédes csendeket is, melyek minden valószínűség szerint részei a helyszínen születő kompozícióknak. Úgyhogy szigorú értelmezésben nem is egy triót, hanem kvartettet hallunk, mely a Csend nevű, a hátsó borítón fel se tüntetett negyedik taggal egészül ki. Az egymást követő kompozíciók – jellemzően mindegyiknek egyszavas címe van – újra- meg újraformálódó, nem-differenciálható határvonalakkal rendelkező hangfraktálokként viselkednek.
Mindenképp meghallgatásra érdemes a zenekar játéka, még ha a 98%-ot kitevő improvizációk merészsége mérsékelt is. Hiányzik e zenéből az önazonosságot biztosító többleterő, ezért úgy érezzük, a címadó népdal a legleleményesebb előadás a gyűjteményben.
ECM, 2021
- Bayou
- Pasha
- Duryea
- Nahla
- Varsha
- Eyre
- Dwyn
- Bayou ii
- Como
Közreműködik:
Thomas Strønen – dob, ütőhangszerek
Ayumi Tanaka - zongora
Marthe Lea – klarinét, ének, ütőhangszerek