Az első transzkripció, amit életemben lejátszottam Wes Montgomery „If I Should Lose You” című dalra játszott improvizációja volt. Még Folk Iván adta nekem a Postás zeneiskolában. Egyébként Gyafival is ott ismerkedtem meg 1986-ban. Akkor épp ott tanított. Később a jazztanszakon Babos Gyulánál is tanultam rengeteg Wes Montgomery-t, sok szólóját leírtam akkor. Gyuszi is rajongott Montgomery-ért. Amikor hüvelykujjal pengetett egészen Wes-es volt a játéka. Az volt a benyomásom, hogy azt szerette a legjobban. Mindig mondta, hogy Wes-t az oktávozás és a blokk akkord szólók miatt szokták emlegetni, de szerinte az egyszólamú improvizációi a jazzgitározás csúcsa.
Pár évvel ezelőtt a Spotify-on rákerestem Wes Montgomery-re. Hagytam, hogy az algoritmus vigyen amerre akar, miközben jó fejhallgatómmal buszoztam mondjuk tanítani. Szoktam ilyet. Legtöbbször ilyenkor vannak olyan darabok, amiket továbbtekerek. Mindenkinek az életművében vannak olyan felvételek, amik számomra valamilyen okból idegesítőek. Wes-nél nincsenek. Vannak olyan lemezei, amik a fősodorbeli jazz nagyszerű lenyomatai, és olyanok is, amik az akkori könnyen hallgatható jazz, néhol kicsit édeskésre meghangszerelt felvételei. Ez utóbbiaknál volna rá esély, hogy továbbtekerjem, de sohasem teszem. Montgomery szikársága, kiapadhatatlan ötletessége, tévedhetetlen ritmikája, tökéletes hangszíne minden egyes felvételnél ámulattal tölt el.
Akkoriban újra rátaláltam az „If I Should Lose You”-ra, újra megtanultam a szólót. Aztán leszedtem egy darabját és annak improvizációját, aminek az a címe, hogy „Bock to Bock”. Nagyon sokat tanultam belőle így ötven fölött is. Annyira megtetszett a harmonizálása, hogy egy dalomba kölcsönvettem azt. Nem, ez így nem stimmel, hiszen nem adtam vissza, egészen egyszerűen elloptam. Az akkordsor nem jogdíjköteles, így önmagamat nem kell feljelentenem a jazz rendőrségen, de még csak nem is titkolóztam túlzottan. A Trió című online lemezünkön (a kacsáson) a dal címe annyi, hogy Wes.
Wes Montgomery-ről sok legenda kering. Valószínűleg a nagy részük igaz, mert egy kedves nagylelkű emberről szólnak. Állítólag műszerész volt egy gyárban, és este, munka után tanult meg gitározni úgy, hogy leszedte lemezekről Charlie Christian szólóit. Állítólag azért gyakorolt hüvelykujjal pengetve, hogy halkabb legyen, és ne ébressze fel az akkor már alvó lányait. Állítólag hét lánya volt. Állítólag nagyon ritkán beszélt a zenéről. Állítólag nem voltak káros szenvedélyei, csak a cigaretta, az viszont nagyon. Állítólag, amikor összehozták a legendásan kötözködő Jimmy Smith orgonistával, az első mondata az volt, hogy ne kezdj ki velem apám. És Smith nem is kezdett ki vele. Állítólag 14-es szett húrkészletet használt, ami vastagabb a ma kapható legvastagabb húrkészletnél. Állítólag tiszta kvartra hangolta a gitárját.
Na, ez a legutóbbi állítás nem igaz. A nyolcvanas években több magyar gitáros is tiszta kvartra hangolta a gitárját, eltérve a megszokott hangolástól. Gyafi, Folk Iván, Birta Miki és még páran máig így hangolják a hangszerük. Wes legendás és villámgyors oktávozása tette valószínűvé ezt a hangolást, és úgy emlékszem, ezt a legendát követték itthon a gitárosok. Nem voltak akkor még videók közkézen Montgomery-ről itthon, csak a lemezekből vagy inkább kazettákból tájékozódtunk. Emlékszem, egyszer néztem az újonnan kapott VHS felvételt Montgomeryről, és leesett a tantusz, hogy normál hangolást használt. Ez nyilvánvaló volt a videóból. Felhívtam Gyafit. Gyafikám, ülsz? Most néztem meg a Wes videót és képzeld…! Persze Gabikám, tudom, semmi baj. Válaszolt szokott vidámságával Gyafi.
Wes Montgomery imidzse életében az volt, hogy autodidakta. A különleges oktávozását, és a hüvelykujj pengetését emelték ki a reklám anyagokban. A furcsaságát, a különlegességét. Pedig azóta ő lett a fősodor, a középút, a main stream. Van egy videó, ahol belga zenészekkel játszik, és a próba során pontos zeneelméleti kifejezésekkel magyarázza el kollégáinak, hogy mit szeretne. Pat Metheny írta a videó kapcsán, hogy megkönnyebbülés volt látni, amikor előkerült a videó. Számára nyomasztó volt azt hinni, hogy Montgomery minden elméleti tudás nélkül lett ennyire komplex és bonyolult művész. Valójában Montgomery nagyon sokat tanult. Nem iskolában, hanem kollégáitól, testvéreitől, akik szintén zenészek voltak. Az „If I Should Lose You” és a „Bock to Bock” például a Montgomery brothers lemezén van. Bárcsak beleláthatnánk, belehallgathatnánk egy-egy beszélgetésbe, mondjuk Montgomery és Wynton Kelly vagy mondjuk Montgomery és John Coltrane között. Mit meg nem adnék ezért!
Minden jelenlegi jelentős jazzgitáros Wes Montgomery-t tartja az egyik legfontosabb példaképének. Szinte felsorolni sem érdemes. George Benson a barátja, felkaroltja volt, Bill Frisell miatta lett jazz-zenész, Pat Metheny-t egy ifjúkori találkozás Montgomery-vel állította a pályára, John Scofield is őt emlegeti rendszeresen (és persze Jim Hall-t és B.B. Kinget, de ez egy másik cikk tárgya lenne). Lee Ritenour lemezt készített Wes dalaiból, a fiatalon meghalt Emily Ramler hozzá hasonlítja, belőle eredezteti játékát. A mostani fiatal világsztárok játékában is hallom Wes Montgomery hatását. Örök, kikerülhetetlen és szeretetreméltó ikonja a jazzgitározásnak és a világ jazz-zenéjének.
Wes Montgomery
1923. március 6. - 1968. június 15.
Gyárfás-Premecz Organ Trió // Wes Montgomery-emlékest
2023.03.03. (péntek) • 20:00 • Budapest Jazz Club
https://www.facebook.com/events/1354112955160244
Fotó: YT