fbpx

Vintage Dolls – interjú Nagy Lilivel, Munkácsy Eszterrel és Szász Ágnessel

2022. március 31.

Nagykoncertre készül a Vintage Dolls a MoMKultban április 9-én.

Három szuper hanggal megáldott tehetséges énekesnő fogott össze 2017-ben és megalakult a 20-as, 30-as, 40-es évek mintájára saját vokál triójuk, melyhez bőgős, dobos, zongorista, gitáros és trombitás is csatlakozott.  

A Vintage Dolls lányokat kérdezem a kulisszatitkokról.

 

  • MagyarJazz: Bemutatnád a zenekart? A három énekes nem változott, de úgy látom, a háttérzenekar kicsit átalakult az évek folyamán.
  • Nagy Lili: Igen, mára már kialakult az állandó csapatunk, akikkel nagyon jó együtt dolgozni.
    Néha előfordul, hogy valamelyik zenész nem ér rá, ebben az esetben megvannak a jól bejáratott helyettesek.
    A Vintage Dollst kísérő zenekar állandó tagjai: Szabó Illés - gitár, hangszerelés, Benedek Áron - trombita, Tálas Áron - zongora, Bögöthy Ádám - nagybőgő, Csízi László - dob. 

 

  • MagyarJazz: A zenétek visszarepít az időben, mégpedig az 30-as évek Amerikájába. Nagy munka előzte meg a repertoárotok kialakítását? Melyik zenekar volt a példaképetek?
  • Munkácsy Eszter: Műsorunk most már nem csak a 30-as évek Amerikáját, hanem az előző század Magyarországát is megidézi, hiszen most készültünk el egy új anyaggal, melyet nemsokára be is mutatunk. Mindkét műsort óriási munka előzte meg: a repertoár kiválasztása, transzkripciók, illetve hangszerelések megírása. Ezek aztán időközben sokat változtak, a végleges hangzás a koncertek során alakult ki. Nagy hatással voltak ránk a Boswell Sisters, illetve az Andrews Sisters, a korszak leghíresebb vokál triói. 

 

  • MagyarJazz: Az április 9-ei koncerten a magyar slágerek is előkerülnek? Milyen zenéket dolgoztatok fel? 
  • Szász Ágnes: Rendhagyó Vintage Dolls koncert lesz a múlt század Magyarországának ismerősen csengő dalaival. A Hungarian Jukebox műsor gerincét a korszak nagy magyar előadóinak slágerei adják, melyek a Vintage Dolls-ra jellemző háromszólamú vokál hangszerelésben kapnak új formát. Pár dalcímet elárulok: Kerek perec, Nékem csak Budapest kell, Meseautó.

 

  • MagyarJazz: A három énekesnő más projektekben is dolgozik. Ki merre tart?
  • Nagy Lili:  A koncertezés mellett a Hang-Szín-Tér Alapfokú Művészeti Iskolában tanítok jazz- és magánének szakon.
    Amikor nem a Vintage Dolls-szal állok a színpadon, kisebb felállású jazz és populárisabb zenét játszó formációkban hallhat és láthat a kedves közönség. 
  • Szász Ágnes: Aktív énekesnői pályám mellett éneket tanítok két budapesti iskolában. Tagja vagyok egy budapesti party zenekarnak, illetve alkalmanként játszani szoktam különböző jazz és pop formációkkal. Szabadidőmben pedig saját dalok írásával kezdtem foglalkozni.  
  • Munkácsy Eszter: Számos produkcióban közreműködtem az utóbbi években, köztük összművészeti előadásokban is zeneszerzőként. Jelenleg Rafael Márió zenekarában játszom, mellyel épp készülőben van az új lemez, amiben szövegíróként is közreműködök. 
    A Vintage Dollstól függetlenül együtt is éneklünk más projektekben.
    2021 novemberében a Zeneakadémia Nagytermében felléptünk az Amadinda Percussion Project – Steve Reich 80 című műsorában.
    A KFT zenekarban pedig visszatérő vendégként szerepelünk vokalistaként.

 

  • MagyarJazz: Az előadásaitokhoz kezdetektől fogva hozzátartozik a vizuális látvány, tehát a ruháitok korhűsége. Ki a zenekar dizájnere?
  • Nagy Lili:  Nincs külön stylist a csapatban, mint mindenről, a megjelenésről is közösen ötletelünk és döntünk. 
    Hosszas utána járás és próbálgatás előzi meg a koncerteken rajtunk látható darabokat. Vannak külföldről beszerzett ruháink is, néhányat pedig varrattunk, hogy tökéletesen passzoljon a műsorhoz és hozzánk. 

 

  • MagyarJazz: Készült egy videó is a koncertre. Miért a Meseautó film zenéjét választottátok?
  • Szász Ágnes: Úgy gondoljuk, hogy a Meseautó az egyik legikonikusabb és talán az egyik legismertebb magyar dal, amely képviseli a 30-as, 40-es évek Magyarországát. 
    Munkácsy Eszter nagyszerű hangszerelésében egyedi hangzást kapott a dal.
    Nem is volt kérdés, hogy készítünk hozzá egy minőségi videó anyagot.

  • MagyarJazz: A szombati koncerten Myrtill lesz a meghívott vendégetek. Hogyan fog hozzátok bekapcsolódni?
  • Munkácsy Eszter: Myrtill személye és csodás hangja nagyon jól illik a műsorunkba. Mivel ő is hasonló stílusokban mozog, ezért könnyen kapcsolódik a dalokhoz. Szólóban is énekel majd a zenekarunkkal, illetve lesznek közös dalaink, melyek 4 szólamra hangszerelve szólalnak meg. Alig várjuk, hogy bemutathassuk a közönségnek.

 

Időpont:  2022. április 9. • 20:00
Helyszín: MoMKult, kupolaterem

 

További információ: https://momkult.hu/programok/vintage-dolls-hungarian-jukebox/

 

 

Fotó: Vintage Dolls

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005