Ezzel bizony aligha lehetne vitába szállni. A legrégebbi szólóbőgő-album, melyet ismerek, több mint ötven esztendeje került a piacra, és előadója, Barre Phillips azóta is nagy tekintély a szakmában. Improvizatív megközelítése, technikájának sokrétűsége, az elektromos alterációk mellőzése, valamint a templomi akusztika egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy a Journal Violone-t úttörő vállalkozásnak nevezhessük. A teljesség igénye nélkül álljon itt még néhány bőgős klasszis neve, aki megpróbálkozott szólólemezekkel: Alan Silva, Dave Holland, Mark Dresser, Johnny Dyani, Pascal Niggenkemper, Ashley John Long, Marco Quaresimin és Marco Serrato. Természetesen a felsorolás hiányos lenne Eberhard Weber említése nélkül. A most nyolcvanegy éves német muzsikus aktív művészi tevékenysége 2007-tel zárult le, amikor egy betegség következtében fel kellett hagynia a zenéléssel, de egyik utolsó, aktív korában felvett, Pendulum című albumán (1993) már megmutatta, hogy különleges alakú és hangú elektromos hangszerén kíséret nélkül is maradandót képes alkotni. S ha kollégám a bőgőszóló-albumok ritkaságát emlegette, annyiban csatlakozhatok hozzá, hogy a speciális építésű elektromos bőgő még ritkább a jazztörténetben. A fusionban talán megnőtt a számuk, de korábban Weberen kívül szinte csak a japán Yoshizawa Motoharu játszott szintén egyedi, öthúros hangszeren – egy lemezen épp a már említett Barre Phillipsszel duóban. Annak idején a Financial Times is foglalkozott Weber tipikusan európai, az ECM kiadóhoz kapcsolható művészetével, és azt írta, nehéz bárki mást elképzelni, aki úgy játszana basszushangszerén, mint a német virtuóz.

Weber tizennégy évvel ezelőtti megbetegedése óta négy, a nevét viselő ECM-lemez került a boltokba, de bízvást állítható, hogy az avignoni koncert a legértékesebb anyag ezek közül. A 2012-es Résumé már létező korábbi, Garbarek-sessionökről kiválogatott bőgőszólókat alakított át egy stúdió vegykonyhájában, kicsit úgy, ahogy diszkószámok bővített remixei készülnek. Hasonló vitatható eljárással szerkesztették össze a 2015-ös Encore-t. Ezen a bőgős billentyűs hangszereken is, Ack Van Rooyen pedig szárnykürtön játszott. Végül a szintén hat évvel ezelőtt kijött Hommage à Eberhard Weber, egy all-star koncertlemez szintén a stúdió hangkeverőinek segítségével kapott végső formát: a bőgős egyes futamait-szólóit rákeverték az élő hanganyagra.

Ezekhez a, meggyőződésem szerint Weber hírnevét semmiben sem öregbítő kiadványokhoz képest a Once Upon A Time igazi felüdülést jelent. Az 1994 augusztusában a csodálatos dél-franciaországi városban, az egykori pápai központban rögzített koncert az Orchestra és a Pendulum albumokról válogatott repertoárból állt össze. A hangverseny színhelye a városközpontban épült Théâtre des Halles volt, igazi turistalátványosság, mely csak 1983 óta színház. Egykoron a klarisszák temploma volt, s az irodalomtörténet úgy tudja, hogy valamikor az 1320-as évek derekán itt látta meg Petrarca Laurát, verseinek ihlető múzsáját. A Weber-szólókoncertre a Barre Phillips nevét viselő Festival International de Contrebasse keretében került sor.

A felvétel idején Weber pályája delelőjére érkezett. Egy évvel korábban publikálta a müncheni műhely Jan Garbarek Twelve Moons című albumát, melyen ismét olyan kvartettfelvételeket hallhatott a közönség, amiket a norvég szaxofonos legsikerültebb lemezein megszokott. Weber mint unikális ECM-zenész került Garbarek csapatába. Melodikus és többnyire puha játéka teljesen összetéveszthetetlen volt; megközelítése, klasszikus alapokból (cselló) kiinduló zenei gondolkodása sokkal inkább illett egy nemzetközi európai, semmint egy csak németekből álló csapatba. S ha emlékezetem nem csal, valamikor az avignoni koncert időszakában járt Weber Budapesten is, Garbarekék nélkül, vonós kísérettel, amúgy szólóban, a szépemlékű Budai Park Színpadon, a WoMuFe igazgatója, Mandel Róbert meghívására.

A Once Upon A Time bevált minden hozzá fűzött reményt. A lemez tengelyében két kompozíció áll, a bőgős írta, tizenkét perces Trio for Bassoon and Bass, mely szólóban, a hangszer improvizatív képességeit páratlanul kamatoztatva is elsőrangú, de a hallgatónak azonnal kedve támad egy fagottal alakított trióban is meghallgatni. Weber lassan, rétegről rétegre, különböző pengetési technikákat alkalmazva bontja ki a nagy ívű szerzeményt. A gyűjtemény másik fődarabja feldolgozás, ami végképp szokatlan jelenség Weber pályáján. A Rodgers-Hammerstein klasszikus My Favorite Things annál is meglepőbb választás, mert A muzsika hangja betéteként keletkezett számot, mint tudjuk, a közönség elsősorban John Coltrane nevéhez köti. Weber változata, ahogy azt elvárjuk is, egyedi, vibráló, már-már pszichedelikus, ugyanakkor organikus és koherens: nagyban hozzájárul ahhoz, hogy egyszemélyes zenekarként érzékeljük a melódia, ritmus és rögtönzés között harmonikus kiegyenlítettséget találó muzsikust, aki itt vonóval is dolgozik. Weber ugyan alkalmilag hajlik a magába fordulásra és a kicsit melankolikus meditálásra, stílusának e visszatérő jellegzetessége mégse hat nyomasztóan az avignoni lemezen. Mindjárt a CD-t nyitó kristálytiszta, az örvénylő bőgőriffekkel elkápráztató Pendulumhoz gyorsabb tempót választ, mint az eredeti lemezen. Szintén vibrál és pulzál az ujjakkal ütött húrok riffjeit is alkalmazó Ready Out There, melyben szinte futurisztikusnak hat Weber egyedülálló technikája. A Silent For a While alapját egy már-már ambientnek is nevezhető basszusharmónia adja, e felett szólózik Weber, s a játéka hol kontemplatív, hol pedig féktelen. A Delirium a vékony gitárhúrok pengésének sebességét idéző groove-jai ugyancsak megerősítik érzésünket, hogy Webert könnyelműség egyszer s mindenkorra a „hallgatag”, bús meditálók közös sírjába temetni. Ahogy annak idején azok a hangok is hamisan csengtek, melyek az egész ECM-hangzást kiutasították a jazz világából. Természetes befejezésnek hat az Air című ballada, mely több rokonságot mutat az eredetivel ritmikában-tempóban, mint a lemezt nyitó Pendulum.

A közel harminc év után előbányászott és publikált értékes Weber-lemez arról is elgondolkoztatja hallgatóját, vajon milyen kincsek rejtezhetnek még a kiadó archívumában, s hogy ezeket vajon mikor teszik közkinccsé az ECM vezetői.

ECM, 2021

1. PENDULUM (Eberhard Weber)
2. TRIO FOR BASSOON AND BASS (Eberhard Weber)
3. READY OUT THERE (Eberhard Weber)
4. SILENT FOR A WHILE (Eberhard Weber)
5. DELIRIUM (Eberhard Weber)
6. MY FAVORITE THINGS (Richard Rodgers-Oscar Hammerstein)
7. AIR (Eberhard Weber)

Közreműködik:

Eberhard Weber: bőgő