A 20. század zaklatott évtizedeiben számos művész hagyta el Magyarországot, majd futott be fényes karriert Nyugat-Európában és Amerikában. Közülük is kiemelkedett egy zeneszerző, aki ugyan mindig komponista akart lenni, de azt nem sejthette, hogy olyan zenei területen arat majd óriási sikereket, amely csak néhány évtizedig áll majd az érdeklődés előterében.  Ez volt a filmgyártás aranykora és erről szólt Rózsa Miklós művészi pályája.

Budapesten született 1907-ben meglehetősen tehetős nagypolgári családban. Gyárigazgató apjának a Nógrád megyei Nagylócon volt földbirtoka, amit a környékbeliek csak Rózsa-kertként emlegettek. Zenei tehetségét édesanyjától örökölte, aki Bartókkal egyszerre tanult a Zeneakadémián és csak a családi béke kedvéért adta fel zongoraművészi ambícióit. Miklós már 16 évesen is zeneszerző akart lenni, és bár meglehetősen jó zongorista volt, a hangszeres játék nem vonzotta igazán. A birtokon töltött nyarak, a népzene, a helyi muzsikusok szerenádjai, a bálokon és az éttermekben hallott muzsika egész életére meghatározó hatással voltak rá. Rövid ideig még Bartókhoz és Kodályhoz hasonlóan a népzenei gyűjtést is ambicionálta. Szülei persze óva intették a művészpályától és reálgimnáziumba íratták. Az érettségi után apja kívánságára ugyan az egyetem vegyész szakára iratkozott be Lipcsében, de a zene iránti szenvedélye annyira elragadta, hogy párhuzamosan zenei tanulmányokat is folytatott. Végül sikerült édesapját rávennie, hogy támogassa zenei képzését is a lipcsei konzervatóriumban.

1931-től három éven át Párizsban eleinte zongoradarabjainak jogdíjaiból próbált megélni, ami szinte lehetetlennek bizonyult. Arthur Honeggerrel került évtizedekig tartó barátságba, aki felhívta figyelmét arra, hogy a filmkészítés is minőségi zeneműveket igényel, és egészen jövedelmező. Ahogyan maga Rózsa később elmesélte, ekkor dőlt el a sorsa és vált filmzeneszerzővé egyik pillanatról a másikra. A Pathé megrendelésére több tucat kisebb zeneművet kellett komponálnia, ő mindjárt a dupláját készítette el.

Szerencsecsillaga tovább emelkedett: Londonba a Korda fivérek hívták. Öt éven keresztül, egészen a háború kitörése utáni hónapokig élt Londonban, ahol már megkísértette a világhír, hiszen Korda London Films stúdiójának minden fontos produkciója számára ő írta a kísérőzenét. A harmincas évek a filmművészet terén kiemelkedő időszakot jelentettek, az angol filmgyártást pedig vitathatatlanul a négy Korda fivér munkássága dominálta. Nem véletlenül lett Korda Sándor az első olyan filmrendező, akit lovaggá ütöttek érdemei elismeréseként.  A világsikert aratott Bagdadi tolvaj egzotikus zenéjét természetesen Rózsa Miklós írta. A főszereplő indiai fiúcska, Sabu később Maugli, az Amerikában készült A dzsungel könyve főhőse is lett. 

1940 első felében Korda Sándorral együtt Rózsa is Amerikába ment, ahol már olyan zseniális zenészek telepedtek le a hatalmas ország különböző nagyvárosaiban, mint Sztravinszkij, Rubinstein, Bruno Walter, vagy a mi Kálmán Imrénk és Bartók Bélánk… Rózsa is azt hitte, hogy csak néhány hónapig marad Hollywoodban, de ebből több mint fél évszázad lett…  Nagy szakmai tudásával, megbízhatóságával, szimpatikus emberi attitűdjével ismert és kedvelt szakember lett a film fővárosában. Rendezett magánéletével is eltért az ottani szokásoktól: filmgyári ismeretségből adódóan vette feleségül a feltűnő szépségű Margaret Finlasont, akivel boldog házasságban élt. Két gyermekük született: Juliet és Nicholas.

Amerikai élete elején persze még Korda „stábjába” tartozott,  és  olyan világsikerű filmekkel alapozta meg hírnevét, mint A dzsungel könyve és a Lady Hamilton. Közben a Paramount stúdióval kötött szerződést és a Billy Wilder rendezte Öt lépés Kairó felé c. háborús film zenéjét bízták rá, amit kifogástalanul megoldott. Hamarosan rájöttek, hogy Rózsa Miklós a bűnügyi és a pszichológiai filmek zenéjének is igazi mestere.  Nem csoda hát, hogy 1946-ban Alfred Hitchcock Elbűvölve c. filmjének zenéje meghozta az első Oscar-t, 1948-ben pedig George Cukor Kettős élet c. filmje a második aranyszobrocskát. Ő látta el igazán kifejező zenével az alkoholizmus szörnyűségeit bemutató Férfiszenvedély és a híres regényadaptáció a Bovaryné c. alkotásokat is.

Ekkorra már olyan hírnévre tett szert, hogy 1948-ban a Metro-Goldwyn-Mayer stúdió a helyi gyakorlatban még soha nem alkalmazott feltételekkel szerződtette.  Megengedték, hogy otthon dolgozzon, a stúdióba csak a legszükségesebb munkálatok esetén kellett bemennie. Nem szólhattak bele komponálási tevékenységébe és nem követelhették, hogy a forgatás idején módosítsa a kész filmzenét. Figyelembe kellett venniük tanári tevékenységét, amit az egyetem zeneszerző hallgatóinak oktatására elvállalt. Olykor több hónapos fizetés nélküli szabadságot igényelt, hogy saját versenyműveket komponálhasson.  Ezzel élt is, hiszen zenei öröksége ezen a téren is jelentős.

Rózsa Miklós Amerikában is az európai kultúra gyökereiből táplálkozott és mindvégig rajongott Itáliáért. Szerencséjére ez az ambíciója találkozott a praktikus amerikai filmcsinálók érdekeivel, mert szívesen forgattak a római Cinecittában, hiszen minden, beleértve a nagy létszámú statisztériát is lényegesen olcsóbb volt, nem is beszélve a hiteles helyszínekről. Ekkoriban készültek az olyan történelmi ihletésű kosztümös filmek, mint a Quo Vadis, a Julius Caesar majd a tizenkét Oscar-díjra jelölt Ben-Hur, amelyből tizenegyet meg is kapott. Ez volt Rózsa harmadik Oscarja, de jelöléseinek száma összesen tizenhat volt, ami még akkor is kimagasló szám, ha azzal vetjük össze, hogy közel száz filmhez írt kísérőzenét!

A sikersorozat a mozi aranykorát jelentő 1960-as években is folytatódott még, hiszen egyre újabb technikai bravúrok is fokozták a nézők érdeklődését a szélesvászontól a sztereó-hangzásig. Rózsa munkásságában ez a Jézus életét bemutató Királyok királya, vagy a 12. századi spanyol történelem nagy korszakát ábrázoló El Cid elkészítését jelentette.

Az olasz kultúra és táj szerelmeseként a ligúriai tengerparton háza volt, ahová gyakran elvonult alkotói magányába. Itt dolgozott klasszikus zenei munkáin is, amelyeket olyan szólisták adtak elő, mint Jascha Heifetz vagy Starker János, és olyan karmesterek vezényelték a világ legnevesebb zenekarainak élén, mint Karl Böhm vagy Leonard Bernstein.   

1982-ben agyvérzés érte, a nyilvánosságtól visszavonultan élt és alkotott, de később már látása is annyira megromlott, hogy a kottaírást is feladta. 1995. július 27-én hunyt el Los Angelesben.

Rózsa Miklós mindvégig megtartotta magyarságát, nem változtatta meg nevét, akcentus nélkül, ízesen beszélte anyanyelvét, amint arról a róla szóló portréfilm nézői is meggyőződhettek. Magyar népzenei gyökereiről úgy nyilatkozott, hogy „Ott kezdődött a zeném, és minden valószínűség szerint ott is végződik.”. Azon kevés magyar zeneszerző közé tartozott, aki az 1956-os forradalomról Szimfonikus hangverseny-ének c. művének nyitányával emlékezett meg. Rendkívüli elfoglaltsága miatt csak egyetlen alkalommal, 1974-ben látogatott haza, amikor a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon adott nagysikerű koncerten saját műveit vezényelte.

Egy 1980-ban Sebestyén Jánossal folytatott beszélgetései alapján készült lebilincselő könyvből ismerhetjük meg regényes élettörténetét, a legkülönbözőbb hírességekkel való találkozásait Arturo Toscaninitől Leonard Bernsteinig, Judy Garlandtól Marilyn Monroe-ig. A szórakoztató epizódok mögött felsejlik a 20. század történelme, Hollywood fénykora. A dolog érdekessége, hogy ez a könyv két évvel előzte meg Kettős élet című Amerikában megjelent önéletrajzát.  A zeneszerző egyik legsikeresebb filmjének címét viselő kötet egyben találóan fejezi ki szenvedélyes elkötelezettségét a film világa mellett a „komolyzene” irányában is.