A jazz-függőknek szánt dózis tehát a korong. Következzenek akkor a praktikus tanácsok a fogyasztásához! A meghallgatás előtt tudnunk kell, hogy McBridge ezúttal sutba dobja az akkordokra megírt melódiákat, hiszen így játszott Metheny-vel, Coreával (2020 márciusában az ő triójával jön a Müpába), és így fog hamarosan, január 15-én Diana Krall-lal duóban egy exkluzív New York-i koncerten. De nem a marginális szubkultúrának tetsző free irányába mozdult, ami sokakat el tud ijeszteni a jazztől, hanem egy izgalmas post-bopos hangzás felé, amolyan kortárs cool jazzt játszanak.

A formáció, amivel felvette az anyagot, már jelzi a szándékát. Száműzte a konvencionális zenekarok jellegzetes „akkordszállítóit”: a zongorát és a gitárt. Sehol egy billentyűs, ott van viszont Marcus Strickland a tenor szaxofonnal és basszusklarinéttal (aki most járt nálunk a Ben Williams & The Sound Effect-tel), társa Josh Evans, napjaink egyik legeredetibb trombitása, Nasheet Waits játszik az ütőhangszereken és a „cégvezető” komponista McBride bőgőn. A sound azért unikális, mert amit trióiban megszoktunk, hogy a zongora nyitó akkordjai után a dallamot indítja a jobb, a bal kéz pedig válaszol a másik szólammal, azt most a fúvósokon halljuk. A billentyűkön száguldó ujjak gyors futamok lüktetését pedig a ritmusszekció hozza.

A zenei anyag olyan, mint egy laza kóborlás a Broad streeten. A városnéző túra nyitó és záró darabja a „Walkin' Funny” és a „Sightseeing”. Az első dobokon és bőgőn megszólaló felütéssel indul, az utóbbiban a dob adta elsöprő alapritmusra lépnek be a fúvósok. A komótos sétából vendéglő teraszán zajló csapongó beszélgetés lesz, a főtéma verzióinak interpretálásával. A másik koncertsiker a „Ke-Kelli Sketch” vonóval megszólaltatott bőgővel indul, az egyszerű E-D-C motívumot felkapja a trombita és a szaxofon, hogy összerakja hangzatokba, hogy aztán elemeire szétszedje, majd a végén dob és bőgő lezárásul újra felrajzolja az indító témát.

A lemez nagyon okosan lett szerkesztve, a tempósabb, avantgárdosabb hangzásokat mindig konvencionálisabb szerzemény vált. Az egyik pólusra jó példa „The Middle Man” és a „Pier One Import”, a „Seek The Source” vagy „John Day” séta a cool világában izgalmas fúvós tónusokkal, Gerry Mulligan és Ornette Coleman előtt tisztelgő szólamokkal. Tempós zene négy egyenrangú szólammal. A másik vonalat a „Ballad of Ernie Washington” reprezentálja, komótos tempóban eljátszott ballada gyönyörű trombita sounddal, a szaxofon kitartott hangjaival, sétáló basszussal és a legyezett dobokkal a háttérben. Vagy a „Kush”, ami nekem egy kicsit a New Orleans hangzást imitálja hangszerelésben Evans briliáns szólamaival. A lemezzáró kompozíció igazi post-bop séta, aki járt ott, tudja, Philadelphiában minden út a kikötőbe vezet.

Mack Avenue Records, 2018

1. Walkin' Funny (02:48)
2. Ke-Kelli Sketch (09:54)
3. Ballad of Ernie Washington (05:34)
4. The Middle Man (04:59)
5. Pier One Import (07:43)
6. Kush (05:35)
7. Seek The Source (07:21)
8. John Day (05:19)
9. Sightseeing (08:30)

Közreműködnek:

Marcus Strickland -tenorszaxofon, basszusklarinét

Josh Evans -trombita

Christian McBride -bőgő

Nasheet Waits - dobok

Grammy-díj jelölést kapott az album több kategóriában is 2019. november 20-án, mint Best Improvised Jazz Solo, Best Jazz Instrumental Album, Best Instrumental Composition: https://magyarjazz.hu/hirarchivum/317-grammy-jelolesek-2020-jazz