Ha ezek alapvetések, akkor miért kell egyáltalán leírni? Azért, mert talán nem mindenki számára ismertek ezek a minden szempontból nyilvánvaló tények. Soha sem árt elismételni őket. Ha Snétberger Európa legnagyobb gitárosa, akkor hogyan veszem a bátorságot, hogy egyszerűen Ferinek hívjam? Jöhetne a nyegle válasz, hogy ő pedig engem Juhász Gabinak hív. Még azt is mondhatnám, hogy erre büszke vagyok, és igazat mondanék. Az igazi válasz azonban Snétberger Feri közvetlenségében keresendő. Amikor ’88-ban Budapestre költöztem Feri már Berlinben élt és nagyon komoly nemzetközi elismerésnek örvendett. Ráadásul akkoriban játszott Dés Lászlóval és Horváth Kornéllal a Magyarországon rendkívül népszerű Trio Stendhalban. Hogy csak egy példát mondjak; egy este dupla teltházas koncertet adtak a Vígszínházban. Nem mindig jó, ami népszerű, és nem mindig népszerű, ami jó, de ebben az esetben tökéletesen összeillet a két jó. Ferivel akkoriban találkoztam többször is, és közvetlensége segítőkészsége példaértékű volt számomra. Egyszer elmentem a budai szállására és megmutatta, hogy hogyan írta át gitárra Bach háromszólamú invencióit. Ennek hatására évtizedeken át gyakoroltam gitáron Bach-ot mindenféle előadói ambíció nélkül. Egyszer azt mondta, hogy „Gyere el Berlinbe, hallgasd meg a Kosztát. Tudod mit, ne gyere el, mert elmegy a kedved.”
Azóta természetesen látom töretlen pályáját és örülök neki. Néha összefutunk, és mindig ugyanazzal a természetes közvetlenséggel, kicsit huncut mosolygással beszél, ha beszélgetünk, pedig lehetne távolságtartóan beképzelt is. De jó, hogy nem így van! Egyre többeknek Feri bácsi. Népszerűségét, idejét, pénzét hátrányos helyzetű, főleg roma gyerekek mentorálására alapított központba fektette. Nem egy tehetséges gyerekkel találkoztam, akik esélyt kaptak a Snétberger Központban. Ők mindig Feri bácsinak hívják, igazi szeretettel a hangjukban.

Kellene írnom az ECM kiadóról, melynek repertoárját Keith Jarrett, John Abercrombie, Jan Garbarek, Egberto Gismonti, Ralph Towner, az Oregon, az Art Ensemble of Chicago, Don Cherry és még annyi nagyszerű művész és együttes neve fémjelzi. Csak, hogy a gitárosokat is szóba hozzam, kedvenceim, Pat Metheny és Bill Frisell is az ECM-nél kezdte a pályáját. John Scofield legutóbbi lemezét az ECM adta ki. És most a mi Snétberger Ferencünk az ECM egyik vezető művésze.

Gyönyörű lemez! Feri kompozíciói meghatóak, érzelmesek, komplexek. Világzenének is hívhatnánk, crossovernek is hiszen hallunk benne tangót, autentikus cigány hallgatót, modern jazz harmóniákat, ötvözve a klasszikus zene letisztult hangzásával, kifinomultságával. A lemez stílusokon, műfajokon átívelő szabad művészete nehezen viseli el a kategorizálást. Először a Concerto for Guitar and Orchestra című mű hallható, ami a Holokauszt Roma áldozatainak állít emléket. Utána a Keller kvartett játssza el Sosztakovics 8. vonósnégyesét. Meglepő mennyire szervesen illeszkedik a 20. század egyik legnagyobb zeneszerzőjének kompozíciója Snétberger művéhez. Utána preklasszikus darabok átiratait játsszák úgy, hogy Snétberger egyénisége mindvégig dominál. Lehet, hogy ez csak az én benyomásom, de nekem a Hilliard Ensemble és Jan Garbarek lemezei jutottak az eszembe. Ott is távoli korok és stílusok ötvöződtek koherens egységben.  Utolsó előtti felvételként egy rövid, kedves szólódarab hallható. Az ember csak álmodni mer ilyen gyönyörű gitárhangról.

A lemezt a több mint tíz perces Rhapsody 1. for Guitar and Orchestra című nagyszabású mű zárja. A lemez nyitó kompozíciója és a Rapszódia megírása között lehet, hogy húsz év is eltelt, mégis olyan mintha a korábbinak szerves folytatása lenne a mű.

Úgy, hogy most már több mint egy éve el vagyunk zárva az élő koncertektől, különösen szívmelengető hallani az élő felvétel apró zajait. A Zeneakadémia székeinek csikorgását, az emberek köhögését. Még azt is rajongással hallgatom, amikor az unisono kicsit szétcsúszik, és hallom, hogy élő emberek, élő embereknek muzsikálnak, gyönyörűen. Branford Marsalis mondta egy interjúban, hogy gyerekkora óta hallgatta Miles Davis „Someday My Prince Will Come” felvételét. Kívülről tudta. A zenészeket félisteneknek tartotta. Már ötven fölött járt, amikor jó fejhallgatóval hallgatva észrevette, hogy amikor Davis beigazítva a szordínóját a trombitájába, közelebb hajol a mikrofonhoz, megnyikordul a szék. Ott, abban a pillanatban értette meg, hogy ezek a félistenek is emberek. Én is megkerestem azt a nyikordulást és megborsózott a hátam.

Nem vagyok jós, de azt gondolom, hogy Ferinek ezt a lemezét évtizedeken át fogják sokan hallgatni, és a jövő Branford Marsalisa valamikor meg fog rendülni egy addig észre nem vett nyikorduláson.

ECM, 2021

Közreműködnek:

Snétberger Ferenc - gitár
Keller András - hegedű
Környei Zsófia - hegedű
Homoki Gábor - brácsa
Fenyő László – cselló
Lázár Gyula - bőgő

FERENC SNÉTBERGER - CONCERTO FOR GUITAR AND ORCHESTRA 'IN MEMORY OF MY PEOPLE'

1. Hallgató (Adagio – Allegro)
2. Emlékek (Adagio)
3. Tánc (Allegro furioso)

DMITRI SHOSTAKOVICH - STRING QUARTET NO. 8 IN C MINOR

4. Largo
5. Allegro molto
6. Allegretto
7. Largo
8. Largo
    
9. I SAW MY LADY WEEP (John Dowland)
10. FLOW, MY TEARS (John Dowland)
11. MOLTO ADAGIO (FROM: STRING QUARTET OP.11) (Samuel Barber)
12. YOUR SMILE (Ferenc Snétberger)
13. RHAPSODY I FOR GUITAR AND ORCHESTRA (Ferenc Snétberger)