fbpx

Az Év Jazz-zenésze szavazás elindult

2022. november 21.

A Jazz.hu portál meghirdeti éves szavazását 19 kategóriában, hogy olvasóink megválaszthassák az év zenészeit. December 27-éig lesz alkalmuk az olvasóknak szavazni az összeállított lista alapján az év legjobb jazz-zenészeire és albumára. 

 

Ebben az évben júliusban sikerült megvenni a Jazz.hu legmagasabb színtű magyar jazz domain nevet, melynek kiadója a Jazzponthu Kulturális Alapítvány lett, mely célul tűzte ki a jazz-zene támogatását, minél több emberhez eljuttatását, fiatalok támogatását.
Júliusban rosszindulatú támadás érte a portál szerkesztőségét, így sajnos támogatás nélkül működik a portál. Akik szeptember óta írnak, azokat nagy köszönet illeti, mert ingyen is vállalják ezt a nemes feladatot – ÖNKÉNTES munkában.
Valószínűleg észrevették, hogy reklámok találhatóak az oldalon, sőt a lap tetején egy támogatásra felhívó banner is látható, ami a Donably támogatói oldalra viszi az olvasót, ahol lehetőségük van a munkánk támogatására. De már azzal is sokat tesznek, ha időnként rákattintanak az oldalakon látható reklámokra, pár forint bevételt az is jelent. KÖSZÖNJÜK!

Most pedig lássuk a szavazást!

Tudjuk, hogy a művészeti teljesítmények nem igazán összehasonlíthatóak, a hangverseny nem sportverseny. Ám mindenkinek, aki rendszeresen hallgat zenét, vannak kedvencei. Az ilyen szavazásoknak a jazzben lassan évszázados hagyománya van külföldön: idén 87. alkalommal rendezte meg az egyik legpatinásabb jazzmagazin, a Downbeat az éves szavazását.
Arra kérjük olvasóinkat, hogy osszák meg velünk, kit tartanak a legjobbnak az egyes kategóriákban a hazai jazzélet kiválóságai közül.

A szavazás kétfordulós. Első körben a Jazz.hu szerkesztőség - nem zenész - tagjai adtak ajánlást minden kategóriára november folyamán. Ennek összesítése kialakította a szavazásra kerülő zenészek, zenekarok neveit az egyes kategóriákban, a kezelhetőség kedvéért pedig ezt az akár 30-40 névből álló listát leszűkítettük 10-re. Egyetlen kategóriában tettünk kivételt. Az év magyar jazzalbumát az összes olyan lemez közül lehet kiválasztani, amelyek 2021 novembere és 2022 novembere között jelentek meg, ezek közül nem válogattunk előzetesen (ABC sorrendben vannak). A többi kategóriára a szerkesztőség alábbi munkatársai adták le szavazatukat: Halász Gyula, Irk Réka, Iván Csaba, Márton Attila, Pallai Péter, Somogyvári Péter, Zipernovszky Kornél. Idén ABC sorrendben látják az első 10 helyre jutott zenészeket, a szerkesztőség szavazásának végeredményét is január 1-jén fogják megismerni, hogy ne befolyásolja az olvasóink szavazását. Amelyik kategóriában több, mint 10 név szerepel, abban holtversenyek, azaz döntetlen helyezések alakultak ki. A második körben kérjük az Önök szavazatait!

Érdekes lehet a szerkesztői szavazásnál, hogy sok fiatal került be a listára, nemcsak az Év fiatal jazz-előadója kategóriába, hanem a további kategóriák közé is. Legnagyobb választék pont ebben a kategóriában alakult ki, majdnem 40 tehetséges fiatal neve érkezett be, bár a jazz-zenekaroknál is nagy volt a szórás. Legkevesebb név az Év jazzénekese kategóriába érkezett (amelyen férfi énekeseket értünk).
Idén - többek közt - Szakcsi Lakatos Bélától búcsúztunk szomorú szívvel, aki utolsó pillanatig alkotott, és akinek a nevét jelölték a legjobb zongoristák közé a szerkesztőség tagjai posztumusz.

 

Idén az alábbi kategóriákban hirdetjük meg a szavazást:

  1. Az év magyar jazzalbuma
  2. Az év jazz-zenekara
  3. Az év jazzénekese
  4. Az év jazzénekesnője
  5. Az év fiatal jazz-előadója
  6. Az év jazz-zongoristája
  7. Az év jazz-billentyűse/orgonistája
  8. Az év jazzgitárosa
  9. Az év jazzbőgőse
  10. Az év jazz-basszusgitárosa
  11. Az év jazz szaxofonosa
  12. Az év jazz-rézfúvósa
  13. Az év egyéb jazzfúvósa
  14. Az év különleges jazz-hangszerese
  15. Az év jazzdobosa
  16. Az év jazz-ütőhangszerese
  17. Az év jazz-zeneszerzője
  18. Az év jazz-hangszerelője
  19. Az év elektronikus jazz-zenei médiaművésze (elektronikus effekteket használója)

Annak érdekében használunk Google űrlapot, hogy hitelesen történjen a szavazás. A beérkező űrlapokat ketten monitorozzák (Irk Réka és Pallai Péter). Az ajánlásokat nem a szerkesztők pontszámai alapján sorrendbe rakva közöljük az űrlapon, hanem ABC sorrendben. Az év legjobb zenészét keressük minden kategóriában.

Az olvasók és a szerkesztőség szavazatainak végeredményét 2023. január elsején tesszük közzé.

 Ezen a linken elérhető a szavazólap: https://docs.google.com/forms/d/1nSGL-cbH_HDR3kYkQvnrsHh8yNGCerXklp79uNhNKMQ

 

 

Fotó: Irk Réka

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005