Visegrádon született 1927-ben, hegedülni és trombitálni tanult, majd a háború után a gitárt választotta. Kimagasló tudása miatt a Tabányi Mihály vezette Pinocchio együttesben játszhatott, amely a legdivatosabb zenekarok közé tartozott abban az időben. De látta, hogy a jazznek nem sok jövője van a szovjet blokk országaiban, így Ausztriába szökött, majd Németországban telepedett le. Olyan fontos osztrák és német jazzmuzsikusokkal játszhatott, mint Vera Auer, Jutta Hipp vagy Hans Koller, nem is beszélve az odalátogató amerikai hírességekről, mint Oscar Pettiford vagy Bud Shank. Természetesen őt is mágnesként vonzotta a jazz szülőföldje, így 1959-ben egy teherhajón szolgálva kalandos körülmények között kelt át az óceánon és iratkozott be a bostoni Berklee zeneiskolába. Szobatársai a modern jazz olyan „fenegyerekei” voltak, mint Ornette Coleman és Don Cherry. Amerika lett az otthona, New York és környéke, majd a közeli Vermont államban építette fel házát és alapított meg egy rangos gitáriskolát.

A nagy stílus akrobata a jazz minden irányzatában otthon volt: a swingtől a latin zenéig, a mainstreamtől a free improvizációig. Legnagyobb közönségsikereit koncerteken és lemezeken Herbie Mann együttesében aratta, aki saját maga vallotta, hogy Zoller volt az egyetlen olyan nem latin gitáros, aki a brazil zenét tökéletesen elsajátította. Benny Goodman kisegyüttesében pedig a világhírű New York-i Waldorf Astoriában játszott hónapokon át. Közben a leginkább progresszív jazzirányzatok olyan amerikai és európai képviselőivel koncertezett és készített jazztörténeti fontosságú lemezalbumokat, amelyeken számos saját szerzeményét is előadta, mint Herbie Hancock, Barre Phillips, Stu Martin, Tony Scott, Ron Carter, Martial Solal, Hans Koller vagy Albert Mangelsdorff.

Zoller mindig hangoztatta magyar származását, ez visszaköszön kompozícióinak nemcsak címében, de dallamvilágában is. Néhány cím ezek közül: Puszta Fire, Tshitar (A csitári hegyek alatt), The Hun, Keserges, No Paradise (Csak egy kislány van a világon), Hungarian Jazz Rhapsody vagy a visegrádi templom harangjait idéző Dream Bells. De lemezalbumai között is feltűnnek a hazájára emlékeztető elnevezések: a nagy feltűnést keltő Gypsy Cry, vagy a Memories of Pannonia. Mértékadó vélemények szerint Zoller volt az egyik legjelentősebb jazzművész, aki a később etno-jazzként aposztrofált irányzat elindítója volt.

Többször látogatott haza, „hivatalosan” először 1972-ben a székesfehérvári Alba Regia Jazzfesztivál vendége volt. Gyógyíthatatlan rákbetegség következtében bekövetkezett halála előtt egy hónappal szívbe markoló búcsút vett hazájától két koncerten: a Rádió Márványtermében és szülőhelyén, Visegrádon.

Pályájáról és művészi tevékenységéről minden részletre kiterjedő bio-diszkográfiát adott ki 2002-ben Simon Géza Gábor jazztörténész magyar és német nyelven „Mindhalálig gitár” címmel. Még meglepőbb, hogy két lelkes olasz jazzrajongó újságíró – Stefano Orlando Puracchio és Andrea Parente – tollából is megjelent egy monográfia Zoller regényes életéről „A sokoldalú tehetség: Zoller Attila és a jazz” címmel. A kötet elsősorban a kortársak visszaemlékezéseit tartalmazza Ron Cartertől Kőszegi Imréig, de egyelőre csak olasz nyelven olvasható.

Hogy Zoller Attila milyen nagy formátumú alakja volt a jazz történetének, arra jellemző, hogy e sorok írója bármelyik nálunk koncertező jelentős külföldi gitárosnak, (sőt más hangszeres zenésznek is) említette Zoller nevét, mindannyian a legnagyobb elismeréssel szóltak munkásságáról Jim Halltól, John Abercrombie-ig, Philip Catherine-től Pat Metheny-ig. Utóbbi egyenesen felfedezőjének és mesterének tartotta!

Pontos leírást ITT talál.