... délután 5-ig zajlott a verseny a veresegyházi Váci Mihály Művelődési Központban, ahol különböző korcsoportokban, valamint szóló és zenekari kategóriákban mérhették össze tudásukat a fiatal tehetségek. ...
... hiszem, mindenki számára. Fiatal diákként, s koncertlátogatóként is igen nehezen tudtam elképzelni egykor, hogy színpadán gyakori vendég leszek, s rangos tanári karában is helyet kapok majd. 1986 óta tanítok ...
... kötődésű fiatal is játszott. A zenekarvezető Káldi Attila (gitár) édesanyja, Galambos Lívia operaénekes révén rendelkezik kanizsai kapcsolattal, míg a Grazban egyetemi tanulmányait idén kezdő Szatmári ...
...
EZ ALKALOMMAL HÁROM RAGYOGÓ, FIATAL ZONGORISTÁT FOGUNK BEMUTATNI A LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM ÉS A BARTÓK BÉLA KONZERVATÓRIUM TANÁRAINAK AJÁNLÁSÁRA.
MÓZES BENCE
VAJDA ATTILA és
a ...
... és a nemrég New Orleansból hazaköltözött Farkas Norbert bőgősről. Na , és persze Péter BBC korából származó emlékekről is beszéltünk. Többek között azokról a kanizsai fiatalokról, akik a legendás ...
... nemesült szerzeményeit is szívesen játsszák, mint Kenny Barron, Joe Henderson vagy Joe Zawinul. A rendkívül tehetséges és már most egyéni hangzást produkáló, fiatal szaxofonos, BALOGH MÁTÉ a Harmóni ...
... célja, hogy a rendezvény révén megőrizzék és továbbadják Szakcsi Lakatos Béla zenei örökségét és alkotói szabadságának szellemiségét a fiatalabb generációk számára is.
Délelőtt versenyt tartanak. A ...
... programját kísérő fiatal európai zenészekből összeállított International Youth Bandbe. Ekkor szemelte ki Chico Hamilton, és szerződtette zenekarába, amelyben Charles Lloyd is játszott. Karrierje beindult ...
... Szabolcs – zongora, Papp Tamás - bőgő, Éles Máté - dob Helyszín: AVL-Érdi Jazz Fesztivál 2025. szeptember 14.
Loop Doctors & fiatal tehetségek Romhányi Áron – billentyűs hangszerek, Szendőfi Péter – dobok, ...
... tiszteletdíj nélkül ezeket a koncerteket, amik többszáz jazz-zenésznek adtak lehetőséget a fellépésre. Számára nagyon fontos volt, hogy a fiataloknak is adjon esélyt a bemutatkozásra, de azoknak a kiváló ...
... a Rádió Márványtermében rendezték 2002. május 17-én.
Nagyon jól sikerült a verseny, mindenki boldog volt, és Jack is elismerően nyilatkozott a fiatal versenyzőkről. Ráduly Misi elmondása szerint, Jack ...
... neves amerikai szaxofonos ezúttal bőgőt ragadott az új albumán…
Pierre Carbonneaux – Bribes (Pee Wee Music)
YouTube
Spotify
Friss, fiatalos fővonalas jazz Franciaországból… ...
... és most nagyszerű fiatalokból verbuvált saját csapata élén hallhatjuk. A zongorista SZABÓ GERGŐ a MÜPA díjnyertes zenekarát vezeti, SIKLAI ISTVÁN az idén nyerte meg a basszusgitárversenyt és a dobos, ...
... Collier – The Light for Days ()
YouTube
Spotify
A még mindig rendkívül fiatal, Grammy-díjas multiinstrumentalista új albummal jelentkezik.
Najee – Under The Moon Over ...
... Fegyveres Erők Klubja/FEK) volt a valamikori Nagykanizsai Jazzklub működésének második helyszíne.
Pacsa Géza, Baráth Béla szax, Berczeli Béla vagy ifj. Felső József dob
A gyermekkori, fiatalkori ...
... A kirobbanóan tehetséges, fiatal altszaxofonos. SOSO LAKATOS SÁNDOR 12 éves kora óta játszik a nyilvánosság előtt. Itthon már élvonalbeli zenészekkel lépett fel, amikor 20 évesen elment Amszterdamba tanulni. ...
... elképzeléseit. A vele a kezdetektől, az előző kvartettjében is bőgőzött Oláh Péter mellett a fiatalabb korosztály jeles képviselőit hívta zenekarába, akik ez előtt nem játszottak együtt, saját zenekaraikkal ...
... KEZDETTEL a Ludányi Tamás Quartet
THE HARMONIA JAZZ WORKSHOP at the Budapest Jazz Club WITH A KICK-OFF AT 20.00 GMT ON FRIDAY, 10 OCTOBER 2025 Ludányi Tamás Quartet
A fiatal altszaxofonos ...
A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban november 6-án, HÉTFŐN 20:00 órai kezdettel bemutatja: Jazz-Csillagvizsgáló - dobosok
EZ ALKALOMMAL NÉGY RAGYOGÓ, FIATAL DOBOST FOGUNK BEMUTATNI ...
... Lakatos
A kirobbanóan tehetséges fiatal zongorista, a már egyéni művészként Junior Prima díjas EGRI JÁNOS Jr. a 2023-as MÜPA Jazz Showcasen mutatkozott be, ahol tomboló sikert aratott a csapat ...
Sütiket használunk a weboldal funkcióinak biztosításához, a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldal forgalmának elemzéséhez.