Köszöntjük szeretettel a Jazz.hu közönségszavazásán minden évben a legjobbnak választott ütőhangszerest, Horváth Kornélt a 70. születésnapján!
Vasárnap délután a Rockmúzeumban tárlatvezetésre, kerekasztal-beszélgetésre és emlékkoncertre várják a Szabó Gábor életművére kíváncsi közönséget.
Józsefváros Önkormányzata 2021 őszén hagyományteremtő szándékkal hívta életre a kerület semmihez nem hasonlító sajátos hangulatát megidéző, zenei világához mélyen kötődő háromnapos jazzfesztivált. Idén immár negyedik alkalommal várták péntektől vasárnapig ingyenes koncertekkel a zenét művelőket és a zenét befogadókat a Rákóczi térre. A csarnok főbejárata mellett, és a csarnok épületében épített színpadon szeptember 20. és 22. között mindennap 16 órától 22 óráig óránként váltották egymást a zenekarok. A változatos műsorkínálatban a jelen és a jövő jazz-zenészei három nap alatt közel húsz koncerten a jazz szinte valamennyi ágából adtak ízelítőt a fesztivál közönségének.
A Jazz.hu évvégi közönségszavazásán a legjobbak közé megválasztott zongorista, zeneszerző, Tálas Áron, idén ünnepli zenekarával megalakulásának tizedik évfordulóját. Ez alkalomból a gyönyörű Zeneakadémiára várják a jazzkedvelőket vasárnap, szeptember 29-én.
Honlapunkon nem ritkák a Háló Jazzklub havi rendszerességű koncertjeiről szóló beszámolók. A 2008-ban indult rendezvénysorozat nem akármilyen jubileumot ünnepelt szeptember 20-án: 150-ik alkalommal jöttek össze a kellemes környezetben kiváló muzsikára kíváncsi törzstagok és újabb vendégek, hogy világhírű hazánkfia Tony Lakatos és barátai társaságában ünnepeljék meg ezt a nevezetes napot.
95 éves korában itt hagyta a föld életet a többször Budapesten és más vidéki városban is fellépő szaxofonmester, újító, oktató, hangszerelő, zeneszerző, aki még Dizzy Gillespie-vel, Art Blakey-vel, Art Farmerrel együtt írta a jazz történelmét, de a filmkészítésbe is belekóstolt, és számtalan jazz standard fűződik a nevéhez. Legutóbb 2019-ben járt Budapesten, ahol mesélt is a számok keletkezéséről, sőt jazztörténeti előadást hallgathatott meg a közönség a 90 éves vidám művésztől, amiről Márton Attila írt. Alább Somogyvári Péter 2 évvel ezelőtti Benny Golson születésnapjára írt köszöntését és részletes bemutatását adjuk közre. Az 1958-as ikonikus harlemi fotónak már csak egy élő tanúja maradt, Sonny Rollins, aki egy évvel fiatalabb Golsonnál. (- a szerk.)
70 éves lett a magyar jazzélet megkerülhetetlen alakja, a BMC igazgatója, aki egyben harsonaművész is. Jó egészséget, boldogságot, muzsikálást és sok vidámságot kívánunk Gőz Lászlónak!
Dr. Csuhaj-Barna Tibor, a jazzbőgő mestere és oktatója 60 éves lett. Ez alkalomból köszöntjük sok szeretettel!
A swing korszak után sokan a big bandek végét jósolták, de a jazztörténet bőven rácáfolt ezekre a tévhitekre. Nem kell bizonygatni, hogy sok évtizeden át nemcsak a jazz szülőföldjén, de az egész világon számos kitűnő nagyzenekar működött, és a jazz legmodernebb irányzatai sem nélkülözték ezeket a formációkat. Most éppen a szomszédos Ausztriából kaptunk egy figyelemreméltó nagyzenekari jazzalbumot…
A háromnapos jazzfesztivált Józsefváros szívében, a Rákóczi téri vásárcsarnokban és előtte rendezik meg már negyedik éve.
A tomboló nyár helyére az indián nyár helyett valami egészen más érkezett. Semmiképpen nem fesztiválbarát idő. A 10. alkalommal megrendezett 4 napos (AVL-)Érdi Jazz Fesztivál az első nap után beköltözött a Szepes Gyula Művelődési Központ őrző-védő falai közé. Egész pontosan délután 3-ra az Érdi Galéria előtt landoltam, hogy boltívekkel teli termében megnézzem a Pont az a dal c. filmet, az indián nyarat legalább nevével megidéző, annak hiányát így némileg enyhítő Dakota Johnson főszereplésével, aki stílszerűen művészeti asszisztensként, menedzserként, producerként próbálja valóra váltani saját és ügyfele(i) álmait.
Egyre kevesebb lemezkritika jelenik meg hasábjainkon, mivel a hazai piac túl kicsinek bizonyul ahhoz, hogy a külföldi lemezkiadók többsége fizikai változatban elküldje nekünk a termékeit. A terepet ma már a fizetéses megosztók uralják, mint például a Spotify. Munkatársunk, Pallai Péter, aki továbbra is híve a jazz fő áramlatának, amit „jazzes hangzású jazzként” szokott emlegetni, néhány, a Spotifyon fellelhető idei albumra hívja fel a figyelmét a hozzá hasonló ízléssel rendelkezőknek.
A szeptember eleje még a nyáron is „üzemelő” jazzklubok esetében is évadnyitókat hoz, hiszen vannak olyan műsorsorozatok, amelyek nyári szünetet tartanak. Ilyen a már 2018 óta a MAO által működtetett „Legendás albumok” sorozat is, amelyben a műfaj történetének legfontosabb lemezeit mutatják be – élőben. Most éppen egy korszakalkotó Bill Evans lemez került sorra az őszi évad indítása alkalmából…
Három olyan eseménnyel nyitotta őszi jazzévadát a Müpa, amelyek mindegyike a legszélesebb közönség számára is a műfaj könnyen befogadható értékeit képviselte. Jómagamat a kínálatból a „szombat esti láz” érintett, amelyben egy katalán trombitás-énekes hölgy lépett fel öt kiváló magyar jazzmuzsikus társaságában.
A Magyar Jazz Szövetség és a Magyar Zene Háza közös rendezésében valósul meg idén is a Magyar Jazz Ünnepe szeptember 14-én, kora délutántól.