fbpx

Idén már 14. alkalommal rendezik meg Székelyföld központjában a Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztivált, ahol francia, spanyol, román, skandináv és természetesen magyar fellépői is lesznek a fesztiválnak. Mini fesztiválként indultak, ami 3 év alatt nemzetközivé fejlődött.

A sok vidéki fesztivál, a nagykanizsai jazzéletről nem is beszélve, nyáron elvonja a figyelmet a fővárosi jazzkluboktól, ezért nyaralás után azonnal belevetettem magam a helyi jazzklubok kínálatába, hogy megnézzem, hogyan alakul a fővárosi jazzkínálat.

Szabó Gergő zenekara az Up To The Surface a Müpa tehetségkutatójában februárban különdíjat kapott. Modern, de mégis a hagyományokat tiszteletben tartó zenéjükkel sikert arattak.

Idén is lesznek érdekes, jazzről szóló előadások a koncertek mellett a Művészetek Völgyében a kapolcsi Magyar Jazz Szövetség udvarán. A tavalyi siker után idén is változatos témákkal próbálják közelebb vonzani a völgylakókat a jazzhez. Az előadások izgalmasak lesznek és érdeklődésre számot tartóak.

Tizenhárom évvel ezelőtt, mikor a budapesti Jazztanszakon lediplomáztam és úgy döntöttem, hogy külföldön szeretném folytatni a zenei tanulmányaimat, akkor hallottam arról, hogy Grazban egy világhírű New York-i jazztrombitás tanít, akit Jim Rotondinak hívnak. Rotondi a mainstream, hardbop világszínvonalú előadója volt, e stílusok a jazz-zenén belüli kedvenceim. Fényes, virtuóz trombita játékát leginkább Freddie Hubbardéhoz tudnám hasonlítani. Nem volt kérdés, hogy tőle szeretnék tanulni!

Miközben a magyar jazz minden vonatkozásban – és tegyük hozzá korábban is méltó színvonalat képviselt nemzetközi megmérettetésben is – a Duna partjáról korábban (de bizonyos fokig még napjainkban sem) könnyű igazi nemzetközi hírnévre szert tenni. Egyik kezünkön megszámolhatjuk, hogy hány magyar zenésznek sikerült ez. Mindenesetre Tommy Vig ezen kevesek egyike!

Jim Rotondi amerikai jazztrombitás július 7-én hunyt el szívrohamban Franciaországban. A 61 éves művészt sok magyar zenész is ismerte közelebbről, leginkább, akik Grazban tanultak, hiszen ott oktatott az egyetemen. Megkértünk két jazz művészt, hogy írjon róla, de ne életrajzi adatokat, mert az a világhálón megtalálható, hanem saját emlékeket. Először a Londonban élő Gayer Mátyás jazz-zongorista nekrológját, majd Hofecker Dániel jazztrombitásét közöljük. (- a szerk.)

2024. július 12-én kezdődik és július 21-ig tart a Veszprémben, az Óváros téren a Veszprém Fest ingyenes része, ahol többnyire jazz-zene fog szólni tíz napon át.

Július 7-én a Nagykanizsához tartozó egyik városrészben, Kiskanizsán adott koncertet a Vintage Dolls énekegyüttes. A hagyományosnak mondható búcsúi rendezvények sorában kellemes nyári programot ígért ez a koncert. A Móricz Zsigmond Művelődési Ház – mint helyszín – a vidéki jazzélet egyik fontos bázisa, hiszen az itt működő jazzklubban a hazai élvonal mellett számos világsztár is fellépett az elmúlt évtizedek alatt.

Még gyermekkoromban kezembe akadt néhány könyv, amelyek régi, méltán nagy zeneszerzők életéről szóltak. Bizonyos szempontból hasznos volt, hogy egy részüket elolvastam, talán akkor szereztem a toleranciámat és az immunitásomat néhány dologgal kapcsolatban. Ezek a bűn rossz könyvek többnyire azt sugallták, hogy az illető zeneszerzők mind Jeanne d’ Arc-ba oltott sótlan aszkéták voltak, mindenféle olyan emberi tulajdonságoktól mentesen, amelyektől az ezekben az írásokban ábrázolt papírmasé figurák hirtelen igazán hús-vér emberré váltak volna, természetesen a művektől függetlenül, mert azok úgy jók, ahogy vannak.

Nagyon kevés olyan jazzfesztivál van az országban, ahol csak jazz-zene szól. Ezek közé tartozik a „Jazz és a Bor” fesztiválja – Babos emlékére Balatonbogláron, amit idén július 10. és 13-a között rendeznek meg huszonnegyedik alkalommal.

A Németországban élő magyar gitárművész, Snétberger Ferenc, három egymást követő napon is koncertet ad a veszprémi Jezsuita Templomkertben.

We Exist! címmel zajlik a jazzvokál örökifjú nagyasszonyának, Dee Dee Bridgewaternek legújabb „projektje”, egyben koncertkörútja. A sok évtizedes pálya alatt számos arcát mutatta a nagy jazzdíva, ezúttal a hölgyeknek a jazz világában betöltött fontos szerepére kívánta felhívni a figyelmet „csupa nő” kvartettjével.

A sok évig sikeresen futó és sok-sok fiatal jazzistát előtérbe helyező Év fiatal jazz-zenésze más néven, de ismét megrendezésre kerül ősszel. Várják azoknak a fiatal jazz-zenét tanulóknak a jelentkezését augusztus 20-áig, akik szeretnék versenyben is megmérettetni magukat és kitűnni a többiek közül, egyben óriási nyilvánosságot kapni a verseny miatt.

Tommy rajongótábora már megszokhatta a művész hazatelepülése óta eltelt csaknem két évtizedben, hogy a nyári uborkaszezon dacára minden évben születésnapi koncerttel ünnepli meg a nevezetes napot. Nem volt ez másképpen az idén sem, de az ünnepi esemény egyben Tommy búcsúja is volt a színpadtól és a kedves közönségtől.

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005